home Tech Szakmai ártalom – 1995-ös S14-es Nissan Silvia

Szakmai ártalom – 1995-ös S14-es Nissan Silvia

0 people like this.

Ha egy drift eseményekre szakosodott fotós autóépítésbe kezd, akkor mi lesz az ideális választása? Hát persze hogy egy Nissan Silvia!

Társszerző: Bolgár Krisztián

A szakmák találkozása a mai világban már egy teljesen megszokott folyamat, hiszen a Maslow-féle piramis alapján, az emberi szükségletek folyamatos „kielégítést” igényelnek, ami pedig gazdálkodási kényszert von maga után. Ez pedig még több szakma és szakirány megjelenéséhez vezet, hiszen ki kell elégíteni az újdonsült szükségleteket.

A technikai sportfotózás még a ’90-es években egy ritka és nehezen művelhető szakmának számított, amit a technológiai fejlődés, illetve az autóversenyzés átalakulása reformált meg komoly szinten. Ma már némi gyakorlással és egy fél-profi géppel mondhatni bárki lehet amatőr sportfotós.

Ez persze a szakma felhígulásához is vezet, de rengeteg tehetséges fotóst is kitermel magából ez a jelenség. Itt van például Loren sztorija, aki kezdő fotósként sose gondolta volna, hogy ekkora karriert fut be ilyen rövid idő alatt. A drift események rendszeres kilátogatása viszont egy olyan „hátulütőt” is magával vonzott, mint a gumifüst és benzingőz mámora. Az pedig végeredménybe egy Nissan Silviát indukált!

Ó Silvia, miért vagy te Silvia?

Ha a stílusos japán sportautók kerülnek terítékre egy beszélgetés során, biztos, hogy a társaság egy meghatározó része a Nissan Skyline-oknál és Silviáknál fog kikötni. Ennek oka, hogy a Nissan sportautók egyre nagyobb kultusznak örvendhetnek, ami nem is csoda, hiszen a már 20+-os életkorban járó sportautók még mindig olyan formával rendelkeznek, ami rengeteg mai sportos designt kenterbe vernek.

Nissan Silvia S14 Zenki
Csak semmi show effekt – az autó 100%-ig ki van használva, pályán illetve utcán egyaránt

A bivaly erőforrások, hátsókerék-hajtás, illetve a már számtalanszor bizonyított „gyűrhetőségük” még inkább alátámasztják a kultikus élményautó jelzőjüket. A hatodik Silvia generáció 1993-ban jelent meg és a 2000-es évek elején váltotta az utód és egyben utolsó S15-ös Silvia (durva, hogy az S15 is már 18 éves forma…).

Az S14 követte az előd S13 sikermegoldásait, mint a kupé kialakítás (annak ellenére, hogy terveztek „fastback” és kabrió kivitelt is), alaperőforrások se voltak gyengének mondhatók, a tuningolhatóságuk könnyű volt, valamint a többféle karosszéria megoldás (Zenki, Kouki) alkalmazása. A Silviák amerikai piacra kerülése a KA24DE 2,4 literes sornégyes blokkjával történt, Európa és Japán viszont a közkedvelt SR20DE, valamint turbós verziója az SR20DET 2,0 literes sornégyeseket kapta, amely blokkok sokkal több potenciált tartogattak a jövő tunerei számára.

Nem is kérdés, hogy miért szerepelt az 500 lóerős erőforrások cikkemben az SR-széria, mivel kialakításának, frekventáltságának illetve az alkatrészellátásának köszönhetően egyedülálló japán motorblokkok.

Ma már a Silviák ára folyamatosan szökik felfelé és az épkézláb darabok sorra fogynak, vagy felvásárolják olyanok, akik csak hagyatékukban fognak megszabadulni tőlük. Így érdemes minél hamarabb beszerezned egyet, úgy, mint ahogyan az oregoni fotós, Loren is tette.

Nissan Silvia S14 ültetve
Koppon – Loren imádja az extrém ültetését, amely érzelmén még a rossz útszakaszok sem tudnak változtatni

A jó munka Silviát terem

Loren esetében most ez duplán igaz, hiszen nem csak a megkeresett pénz jelentette Nissan Silviájának jelenlegi állapotát. A tuner már gyerekkora óta rajong a fotózás és videózás világáért. Apja film-, illetve mozi mániája az ifjú Lorent is magával ragadta, így jövőbeli szakmája már le is volt írva egy képzeletbeli cetlire.

A tinédzser korszakát BMX, snowboard videók készítésével töltötte, ami kellően hozzászoktatta a tunert a gyors akciók még gyorsabb elcsípésére. 2010-ben a tuner viszont új műfaj felé kezdett el húzni, a drift videózás irányába. A kemény és hosszadalmas munkák gyümölcse egy 2012-es szerződés lett, amit a Formula Drift (a világ legnagyobb drift versenysorozata) szövetséggel kötött.

Az eredmény, hogy jelenleg Loren 365 napból 155 napot tölt videó készítéssel, vágással és utómunkázással. Persze már más kategóriákban is teljesít, mint a Gumball Rali, a Gentleman Drivers széria vagy az újonnan fellendült Donut Media videói készítésében. Ennek hozománya, hogy Loren akarva akaratlanul belehabarodott az autók, valamint a tuning atmoszférájába.

Nissan Silvia VIS géptető
A Kouki fronthoz tervezett VIS géptető még őrültebben áll a Zenki fronton

Átmenetileg egy 1984-es BMW 530i-vel elégítette ki a gumifüstölés iránt érzett vágyait, de mire elkészült volna teljesen a drift bimmer, egyik barátja felajánlott neki egy cserét. A cserealku tárgya egy zöld S14-es Silvia volt. A tuner nem agyalt sokáig, hiszen valódi vágya egy „drift kasznis stance” gépezet összerakása volt, amihez akkor került a legközelebb.

S14 stílussal és kompromisszumokkal

Loren tisztába volt vele, hogy a kezdetben kétes állapotú S14-es sosem lesz kiállítói darab. De ez a dolog nem is foglalkoztatta a tunert, mivel egy utcai használatra is alkalmas driftautót szeretett volna magának.

A Kouki S14-es gyorsan kapott is egy piros fóliázást és egy Zenki frontot, ami a sokak által imádott „mixelt” Silvia karosszériát vonta maga után. A karbon VIS géptető (ami Kouki frontra való, épp ez a poén benne), Vertex lökhárítók, szoknyák és az Origin sárvédő szélesítések megadták azt a nyers külsőt, amit már Loren büszkén rakott le a földre.

Nissan Silvia S14 beltér
Hangulat, napfénytető, sportos alkatrészek

A 18×10” és 18×12” méretű Weds Kranze Bazreia felnik elegáns vadsággal ruházzák fel a kupét, amihez a Power By Max állítható futóművek, lengőkarok és összekötők is társultak a drift/stance geometria érdekében. A bukócső, Bride ülések, Grip Royal kormány és megannyi „extra” a beltérben is növeli az autó drift hatását. A teljesítménynövelés azonban még várat magára, hiszen a tuner csak most dobta be a KA-blokk helyére a turbós SR erőforrást.

Loren jövőbeli terve a már említett lóerők megtriplázása, a tuner és a helyi lakosok legnagyobb örömére. Loren köszöni, boldog autójával és az extrém ültetés sem akadályozza meg a mindennapos használatot. Itthon te el tudnál képzelni ilyen szintű Silviát a közutakon? Csak mert van belőle…

Forrás:

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS
0 people like this.

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat