home Tech Megérkezett az Aston Martin DB11 Volante!

Megérkezett az Aston Martin DB11 Volante!

377 people like this.

Az Aston Martin bemutatta az új DB11 Volante-t, ami mondhatni, hogy az angol cég új zászlóshajója lesz, melyet 2018-as év első negyedévében fognak bemutatni.

Megjelenése nagyon sportos, feszes, de mégis elegáns, kívánatos. Ki lehet jelenteni, hogy a mérnökök nagyszerű munkát végeztek, a klasszikus Aston Martin forma megtartása mellett, nehéz rá bármi negatívumot mondani. A kabrió ugyanazt a ragasztott alumínium szerkezetet kapja meg, amely a DB11 kupénál is megfigyelhető. Kizárólag 4,0 literes iker-turbós V8-as motorral lehet majd kapni és 510 lóerőt tud leadni, a V12-es Volante nem lesz elérhető. A teljesítményt a hátsó tengelyre táplálják, ami egy nyomatékvektor-szabályozású, részlegesen önzáró differenciálművel rendelkezik és egy nyolcsebességes váltóval.

Markáns és sportos megjelenésű az új Aston Martin
Markáns és sportos megjelenésű az új Aston Martin

Az Aston Martin egy nyolc rétegből álló szövettetőt épített az autóra, szemben a keménytetővel, s több színben is kérhető. 15 másodperc alatt nyílik és csukódik, és 50 km/h sebességnél is elvégezhető a művelet. A tető szigetelése tökéletes, a gyártó rengeteg tesztet végzett rajta, kiállja az extrém hideget. A DB11 az Aston Martin legfrissebb futóművét használja, így 26 kilóval könnyebb, mint a DB9-es, ami jelentős különbségnek mondható. Összességében a DB11 Volante 57 kilóval könnyebb és 5%-kal merevebb, mint elődje, a DB9 Volante.

Az Aston Martin DB11 Volante oldalról is meggyőző...
Az Aston Martin DB11 Volante oldalról is meggyőző…

A DB11 Volante gyorsulása nagyon meggyőző, 0-tól-100-ig, 4,1 másodperc alatt pörög fel, 160 km/h-hoz 8,8 másodpercre van szüksége, az autó végsebessége pedig 300 km/h. Az autó rendelkezik Sport, Sport+ és GT beállításokkal. A személyre szabhatóság új szintre emelkedett, körülbelül 70 féle beltér állítható össze a vásárló igényei szerint. Az Aston Martin kínál továbbá extra lehetőségeket: a 20 hüvelykes kerekek 7 különböző változata, négyféle színt lehet választani a féknyereghez, illetve 11 funkcionális lehetőség is szerepel a listán, úgy, mint, automatikus parkolás, Aston Martin esernyő, Bang & Olufsen hangrendszer és szellőztethető ülések.

Minőségi anyagok az új Aston Martin belterében
Minőségi anyagok az új Aston Martin belterében

A kabrió négyszemélyes, bár a képek alapján úgy tűnik első látásra, hogy hátul nem lehet túl kellemes, főleg egy magas ember számára. Az alapfelszereltségben benne van az Alcantara tetőkárpit, az új tervezésű bőrajtók, a középkonzol betétek bőrbevonása, a fűthető ülések, az első és hátsó parkolóérzékelők, valamint a 360 fokos térhatású parkoló kamerák.

Aston Martin DB11 Volante: Letisztult, egyszerű vonalvezetés
Aston Martin DB11 Volante: Letisztult, egyszerű vonalvezetés

A DB11 Volante csomagtere 20%-kal nagyobb, mint elődje a DB9-é. A fejlesztők valószínűleg a hátsóülések rovására megnagyobbították a csomagteret, két fő ideálisan tud bele pakolni.

Forrás és fotók: TopGear

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS
377 people like this.

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat