2017. január 13. | 15:27

Bár Magyarországon a nedves kontinentális éghajlat az uralkodó, azért előfordulhat -25 fok is, ahogy azt a múlt hétvégén is megtörtént

Mivel alapvetően az autókat nem ilyen extrém időjárási körülmények közé tervezik, ugyanaz a terhelés másképp hat az autókra ilyen hidegben, mint egy átlagos napon. Régebben még az is előfordult, hogy a benzinkutak se készültek megfelelő módon a télre, és például a dízelből -25 fokon már kiválik a paraffin, ami eltömítheti az üzemanyagszűrőt. Ezt könnyen elháríthatod speciális téli dízel tankolásával. De mi a helyzet, ha egy kicsit ránézel az alkatrészekre, azok hogyan viselkednek ilyen hidegben? Hacsak azt nézed, az olaj a motorban és a váltóban már dermed ezen a hőmérsékleten, nem megfelelő a kenés rögtön az indítás után. Autószerelők szokták mondani, hogy az autó élettartama során fellépő kopás 70%-át akkor szenvedi motor, mikor még nem melegedett be üzemi hőmérsékletre. És ez az a pont, ameddig a szakértők egyetértenek. De ha arról kérdezed őket, hogy érdemes-e melegíteni a motort indulás előtt, annyiféle választ fogsz kapni, ahány szakértőt kérdezel, jó példa erre ez a cikk! Attól függetlenül, hogy nem értenek pontosan egyet a részletekben, inkább melegítsd elő a motort egy kicsit, mintsem hogy hidegen indulj el az autóddal. Ez benzines autóknál kb. 1 percet jelent, míg dízeleknél 3-4 percet. A dízelmotoroknak kisebb a hővesztesége, mint a benzinmotoroknak, emiatt is alacsonyabb a fogyasztása (hiszen magasabb a hatásfoka), de az alacsonyabb hőveszteség ilyenkor hátrányt jelent, hiszen nem fog ugyanolyan gyorsan bemelegedni emiatt. Álló helyzetben amúgy se eszik sokat az autó, kb. 0,7-1,8 liter fogy ilyenkor óránként, és egy már bemelegített motor kevesebbet fogyaszt a későbbiek folyamán, mint egy teljesen hideg.
Extrém hidegben bizony előfordulhat, hogy akár el se akar indulni az autó

Még ez az idő sem elegendő ahhoz, hogy teljesen üzemi hőmérsékletre melegedjen a motor, de ennyi után már lehet alacsonyabb fokozaton járni vele. Benzines autóval érdemes a fordulatszámot 2000 és 2500 alatt tartani (és ahogy Artúr király mondaná Monthy Pythonéknál: 3000-et szádra ne vedd!), míg a turbódízeleknél 1500-2000 a javasolt. Ha autópályára mennél az autóval, az a legjobb, ha folyamatos, egyenletes terhelés mellett normálisan be tud melegedni a motor. De mi a helyzet, ha városban vezetnél? Nos, azt kell mondjam, hogy akkor jobb lenne, ha 10-15 km-t vezetnél egyhuzamban minimum, ez az a táv, mire elérné az üzemi hőmérsékletet a motor. Turbófeltöltős autóknál szokták javasolni, hogy mielőtt leállítanád az autót, egy percig még járasd. Ugyanis a motor leállításával a turbó kenése megszűnik, és ha ezt még kombinálod azzal is, hogy rövid távokat mész az autóval (ahol garantáltan nem melegszik be rendesen a motor), úgyhogy ez egyáltalán nem optimális a motornak és hosszútávon a pénztárcád is megérezheti. Sajnos sokan vannak, akik az olajcseréken igyekeznek spórolni, mondván: „ez még bírja”, sőt, olyanok is lehetnek, akik komolyan veszik a gyár által megadott akár 20-30 ezer km-es csereintervallumot is! Alapesetben évente, legkésőbb 15 ezer km-enként kéne olajat cserélni, de aki csak városban használja, ő elgondolkodhat a 10 ezer km-es cserén is. Elsőre költségesebbnek tűnik, de olcsóbb, mint egy teljes motorgenerál! És ha belegondolsz, az extrém hideg a még a keveset futott motorolajoknak is kihívást jelent, hát még ha egy olyanról van szó, amelyik már közel sem olyan jól ken, mint újkorában! Ha nem akarsz bajlódni az előmelegítéssel, akkor az állófűtés a tökéletes megoldás neked! Alapvetően magasabb felszereltségű autókban kapható állófűtés, viszont utólagos beszerelésre is van mód! Nem fogod elérni az üzemi hőmérsékletet az állófűtéssel sem, de nagyon nem mindegy, hogy egy teljesen kihűlt motorral próbálsz elindulni, vagy egy már 50 fokosra előmelegítettel! Amellett, hogy ez kíméli a motort, jóval alacsonyabb fogyasztást is eredményez, így skandináv országokban és egyéb olyan helyeken, ahol előfordulhat nagyon hideg idő tartósan alap, hogy valamilyen állófűtéssel rendelkezik az autó. Korábban már írtunk a téli gumik szükségességéről, itt most nem részleteznénk újra, de talán -25 fokban már tényleg senki sem próbálkozik nyári gumikkal! Amúgy is hidegen többet fogyaszt az autó, ha még nem is tapad rendesen, akkor igencsak gyakran kell látogatnod a benzinkutakat. Végezetül álljon itt egy kis vicces szösszenet, ami számtalan változatban kering a neten, hogy hogy reagálnak a világ egyes népei, és autói a hidegre: A HIDEG FOGALMA + 20°C A görögök felveszik a pulóverüket (ha megtalálják…) + 15°C A jamaicaiak bekapcsolják a fűtést (persze, ha van nekik). + 10°C Az amerikaiak reszketnek a hidegtől. Az oroszok a kiskertekben uborkát ültetnek. + 5°C Leheletünk már látszik. Az olasz autók felmondják a szolgálatot. 0°C Amerikában megfagy a víz. Oroszországban a víz sűrűbb lesz. – 5°C A francia autók felmondják a szolgálatot. – 15°C A macska ragaszkodik hozzá, hogy veled aludjon az ágyban. A norvégok előveszik a pulóverüket. – 18°C Oslóban bekapcsolják a fűtést. Az oroszok a szezon végén utoljára utaznak a dácsára. – 20°C Az amerikai autók nem indulnak el. – 25°C A német autókat nem lehet indítani. A jamaicaiak kihaltak. – 30°C A hatóságok napirendre tűzik a hontalanok kérdését. A macska a pizsamádban alszik. – 35°C Túl hideg van ahhoz, hogy gondolkozz. A japán autókat nem lehet elindítani. – 40°C A svéd autók felmondják a szolgálatot. – 42°C Európában már nem működik a közlekedés. Az oroszok az utcán fagyiznak. – 45°C Vannak még görögök? – 50°C A szempillák megfagynak két pillantás között. Alaszkában a fürdőszobák kis ablakát fürdéskor bezárják. – 60°C A fehér medvék délebbre vonulnak. – 70°C A pokol is befagyott. – 73°C A finnek menekítik a Mikulást Lappföldről. Az oroszok előveszik a füles sapkájukat. – 80°C Az oroszok nem veszik le a kesztyűjüket még a vodka pohárba öntésekor sem. – 114°C Az alkohol megfagy. Az oroszok rohadt dühösek. ‒273,15 °C Abszolút nulla fok, a föld népességének 80 %-a megfagy, az oroszok megnyerik a foci vb-t,  a finnek az Eurovíziós Dalfesztivált! via Pistike.hu Forrás: