2018. február 12. | 15:21

Az amcsi limuzin lázra a Toyotának is válaszolnia kellett, ami a Century formájában érkezett meg ’89-ben. Egy lelkes tuner pedig ezt a ritka és elegáns limót vette kezelésbe.

Társszerző: Bolgár Krisztián

Ha a 80-as, 90-es évekre gondolsz, rengeteg minden eszedbe juthat. Akár még az is, hogy semmi konkrét emléked nincs erről az időszakról, de az Y-generáció utolsó „kiadásai” is tudnak kötni eseményeket, innovációkat és persze azt a bizonyos kisugárzást is ezekhez az évekhez. Az autógyártásban is rengeteg trend és izgalom bontakozott ki az említett időpontban, de az egyik elhanyagolt téma az a limuzinok kialakulása. A valódi limuzinok megjelenését (a nyújtott, sok méter hosszúakat) ugyanis erre az időszakra teszi a szakirodalom, hiszen az amerikai társadalom ekkortájt termelte ki magából az igényt, egy átlagember számára nem is olyan fontos járműre.
Toyota Century generációk, előtérben a nyújtott limuzin kivitel

Az amerikai limuzinok betörése után persze az amcsi autóipar „tökéletesítőit” és „fejlesztőit” is megihlette a téma, mégpedig a japánokat. Konkrétan a Toyotát, aki 1989-ben készítette el az akkori zászlóshajója, a Century közel 6 méter hosszú limó-verzióját. Az arizonai tuner, Cesar Luna pedig egy ilyen ikonikus darabot szerzett magának, amit egy telitalálat stílussal vértezett fel.

A limuzinok evolúciója 

A nyújtott limuzinok, azaz a limók, amik nem a szedán kivitelre utalnak, hanem egy külön kategóriára. A limók kialakulása azonban az 1930-as évekig eredeztethető vissza. Ekkor kezdődött meg az az elv kibontakozása, hogy a hétköznapi karosszériákkal gyártott autók méreteit valamelyest megnyújtsák, sűrűbb esetben kiszélesítsék. Ekkor még nem léteztek sokméteres tengelytávok, csupán a megnövelt méretű kabinba zsúfoltak be kényelmesebb, nagyobb üléseket és a lábteret igyekeztek minél jobban meghosszabbítani. Akkor csak a fontosabb államférfiak, kormányfők, elnökök kaptak a különleges felszereltségű limuzinokból, de a folyamatos fejlődés a limók korszakát is beindította. A ’80-as években megjelentek a reptéri utasokat, zenekarokat szállító limuzinok, amik már egymás után három üléssort kaptak.
Elképesztő méretek: az eleve szemérmetlen méretekkel rendelkező limó még nagyobbnak tűnik az ültetés és egyedi bodykit hatására

Később kialakult a hosszabb ülések érdekében a szemben elhelyezett két üléssor és a rájuk merőleges harmadik. Ezek már rendszerint 4-6 ajtóval is rendelkezhettek, rengeteg luxus kiegészítővel, mint a mini hűtő, sztereo hifi, műholdas TV, belső világítás, illetve beépített telefon. A műfaj jelenlegi csúcsa pedig a „super stretch” típusok, amik már leginkább az amerikai SUV-ok egyedileg átalakított verziói. Befogadóképességük pedig már egy kisbuszéval egyenlő, teljes luxus és elegancia mellett.

A japán miniszter Toyotája

A Toyota 1967-ben dobta piacra a Century első generációját, a G20/G30/G40-et (kivitelek szerint). Az évszám sem volt véletlen, hiszen a Toyota alapítója, Sakichi Toyoda előtt tisztelegtek, akinek 1967-ben lett volna a 100. születésnapja. Az első széria G20-as modelljei 3,0 literes V8-as blokkot, a G30-ak 3,4 literes V8-ast, míg a G40-ek 4,0 literes V8-ast kaptak. Az ázsiai, de főleg japán piacra szánt luxusautó a Lexus megjelenése előtti zászlóshajónak számított a Toyotának, aminek sikerét és minőségét jól tükrözi, hogy 30 évig nem is kellett jelentősen fejleszteni a megjelenésén.
Drift autókon szokhattad meg ezt a fajta karosszériakészletet. Nos, Cesar máshogy képzeli a dolgokat!

Természetesen modellfrissítések folyamatosan jöttek ki a luxusautóra, de az igazán nagy változás 1989-ben történt, amikor a G40-es Centuryk megkapták a 650 mm-es horizontális nyújtást, amely egy 5,7 méteres limó modell megszületését jelentette. Az opera ablakkal, nyújtott lábtérrel és teljes luxussal felszerelt limók hivatalos páncélozott verziói lettek a japán hivatalnokok, miniszterek és még a miniszterelnökök hivatalos szállítási formái. A nyújtott S-osztály, a Rolls-Royce Spirit, de még a Lincoln Town Carnak is „vetélytársa” lett a Century, ami az ázsiai piacon elég sokáig tartani is tudta az első helyezést. A Toyota persze a Lexus megjelenése után sem szentelt kevesebb figyelmet a Centuryra, hiszen a második generáció, a G50 1997-2016-ig volt gyártásban, a legújabb, harmadik széria pedig 2017-től elérhető (mindkét generáció 5 literes V12-vel).

A VIP stílus Szent Grálja, a Century

A phoenixi VIP mágus, Cesar autós élete egyértelműen az egyik legérdekesebb stílus körül, a VIP körül forog. A tuner már számos díjnyertes VIP, VIP-inspired Lexus építésen van már túl, és néhány éve megszerezte azt, amiért bármelyik VIP fanatikus a fél kezét odaadná: egy G40-es Toyota Centuryt, mégpedig a ’89-ben piacra dobott, több mint 65 centivel megnyújtott verzióját. Ennek menetét nem részletezi a tuner, de nyilván nem lehetett egyszerű és olcsó folyamat a vásárlás.
Cesart egyértelműen az amerikai jakuza „küldöttségének” tekinthetik, hogy ha megjelenik… lényegében bárhol

Egy ilyen autó a tulajdonodban már önmagában felér egy kisebb csodával, de Cesar itt nem szeretett volna megállni. Első útja a Kyoei USA műhelybe vezetett, ahol kultikus japán csodákkal foglalkoznak, természetesen nem csak felújításig bezárólag. A közel 6 méteres luxusautó kapott egy egyedi Air Runner levegős futóművet (aminek beépítéséhez bőven volt hely), illetve egy szett 19”-os Work Eurolines felniszettet. A 28 éves Toyota már ekkor is őrülten nézett ki, de Cesar a fejébe vette, hogy az oldschool JDM-stílust is megvalósítja a VIP hajóján (ami tökéletesen beleillik a stílusba), ezért egyedi nyújtott bodykittet tervezett a Century alá. A folyamatot egyik barátjával üvegszálból meg is oldották néhány éjszaka alatt, a fényezést követően pedig fel is pattantak az autóra a megújult elemek.
Teljes luxus, már a 90-es években. A minőséget jelzi, hogy még mindig működik minden a közel 30 éves autóban

Cesar 1990-es Century-je egy olyan ikon, amit kevesen ismernek az USA-ban vagy Európában (szerencsére te már ismered) ritkasága miatt, ilyen formában pedig még valószínű, hogy világ sem látott nyújtott Centuryt. A Toyotában minden egyes luxuselem, kiegészítő működik, beleértve a jégkészítőt vagy a vonalas telefont. Az autó 100% badass, ehhez pedig nem kell JDM-fannak lenned, hogy elismerd. Vagy tévedek? Forrás: