2018. február 08. | 11:39

A Mercedes A-osztály többé már nem nevezhető belépő szintű modellnek. Kívánatosabb és okosabb, mint valaha, ugyanis számos funkciót megkapott, amit eddig csak luxuslimuzinok birtokoltak.

Nem annak tűnhet elsőre, de bizony ez az új Mercedes A-osztály. Maga a forma nem változott sokat, viszont a részletek annál inkább: határozottan kecses, finomabb vonásokat tartalmaz, magasabbra került az övvonal, meredekebb a frontrész, amin az első LED-es fényszórók egyértelműen az új CLS-ről származnak. 0,25-ös légellenállási együtthatójával az A-osztály a kompakt kategória éllovasa, nem beszélve a szegmens első AIRPANEL-jéről, mely a hűtési teljesítményigény függvényében nyitja és zárja a hűtőrács lamelláit.

A tengelytáv 30 milliméterrel nőtt ezáltal szélesebb, tágasabb belsőt rejt - a 370 literes csomagtartó is 29 literrel bővült. A Mercedes az oszlopokat 10%-kal slankította a kiláthatóság javítása érdekében, a teljesen új műszerfalon a digitális cockpit három konfigurációban kérhető: két 7 colos kijelzővel, egy 7 colos és egy 10,25 colos képernyővel, vagy akár két 10,25 colossal. Érintős gombok a kormánykeréken, beszédvezérlés, kiterjesztett valóság-technológiájú navigációs megjelenítés, melyek mind az MBUX multimédiás rendszer részei, a változatosságról a 64 színnel kápráztató belső hangulatvilágítás gondoskodik.

Az A-osztály a legmodernebb vezető-asszisztensi rendszereket is megörökölte, elérhető a részben autonóm vezetés, ezáltal a javított kamera- és randarrendszerek, aktív követésitávolság-tartó asszisztens, aktív vészmegállás-asszisztens és intuitív aktív sávváltás-asszisztens, széria az aktív fékasszisztens és kérhető a PRE-SAFE PLUS csomag is, mely a mögöttes forgalmat észleli és felkészül az esetleges ütközésre.

A piacra történő belépéskor két négyhengeres, turbós benzinmotorral lesz kapható: az A200 egy 1,4 literes 163 lóerős, 250 Nm-es erőforrást rejt, a második új benzinmotor kétliteres és 224 lóerőt szállít 350 Nm nyomaték mellett. Újdonság az 1,5 literes dízelmotor 115 lóerővel és 260 Nm-rel, ezeken felül a kínálatban rövidesen új erőforrások is elérhetők lesznek. Az A200 manuális váltóval, minden más hétsebességes duplakuplungos váltóval készül, elérhető lesz 4MATIC, folyamatosan változó nyomatékelosztásra képes összkerékhajtás, valamint az integrált többtárcsás tengelykapcsolóval ellátott hátsó diffi, melynek vezérlésre elektromechanikussá alakult, elektrohidraulikus helyett.

Az A250 és minden négykerekes változat négylengőkaros hátsó felfüggesztéssel rendelkezik, a belépő szintű A200 és A180d modellek csatolt lengőkaros hátsó futóművet kapnak. Elöl a futómű az A-osztályhoz hűen McPherson kialakítású, természetesen széria a DYNAMIC SELECT rendszer és a komfortfutómű, ami képes sportosan is viselkedni az állítható lengéscsillapításnak hála.

Az új Mercedes A-osztály márciusban, a Genfi Autószalonon debütál, és valószínű abban a hónapban meg is kezdődik a gyártás Németországban, később az összeszerelés átterjed Magyarországra, Finnországba és Kínába is.

Forrás: