home Nagyvilág Ennyit kell perkálni az új CLS-ért

Ennyit kell perkálni az új CLS-ért

0 people like this.

A Mercedes nyilvánosságra hozta a harmadik generációs CLS árát. A kérdés már csak az, hogy vajon mennyivel fog hozzájárulni az eddig eladott 350 000-es példányszámhoz?

A W257-es kódszámot viselő CLS széria sokban nem változott meg az elődmodellhez képest, valamivel szigorúbb lett, sportosabb, merészebb orrkialakítást kapott. A Los Angelesben megtartott premier után végre ismét csámcsogásra adhat okot a Mercedes CLS harmadik generációja, melynek most az árait közölte a gyártó, igaz, csak az alap verzióét: a CLS 350d 4Matic AMG ára 57 510 angol fontot, átszámolva körülbelül 20,5 millió forintot kóstál, úgy, hogy még semmilyen különösebb extrát nem is kértél hozzá.

Mercedes CLS

A motorpalettán a V6-osoknak nyoma veszett, ennyi pénzért egy 3,0 literes sorhatos dízelt kaphatsz, amely 286 lóerőt és 600 Nm-es nyomatékot szállít. A 0-100-at 5,7 másodperc alatt futja meg, végsebessége pedig elektromosan szabályozva 250 km/h-ban van meghatározva. A tápláléklánc következő lépcsőfokán található a CLS 400d, ami ugyan azt a dízel technikát használja, mint kisebb társa, csak egészségesebb, 340 lóerős és 700 Nm-es teljesítménnyel bír: ez változat 5 másodperc alatt futja meg a 100-as sprintet.

Mercedes CLS

Mostantól a legmagasabb szinten található a 3,0 literes biturbó benzines, ez a 450-es azonosítót viseli. 367 lóerős és 500 Nm-es forgatónyomatékkel rendelkezik, ráadásul ez egy soft-hibrid, aminek 48V-os villanymotorja rövid időre ugyan, de plusz 22 lóerőt és 250 newtonmétert képes hozzáadni a rendszer teljesítményéhez, a Mercedes „EQ Boost” rendszere révén. 4.8 másodperc alatt van százon, a végsebessége pedig szintén csak 250 km/h. A kínálat négyhengeresekkel és a CLS 53 AMG-vel gazdagodhat még a jövőben.

Mercedes CLS

A CLS-t csak AMG csomaggal lehet megvásárolni, ezen felül kapsz 19 colos könnyűfém felniket, parkasszisztens, osztott hátsó üléseket, 12.3 colos infotainment és műszerfal kijelzőt, 64 szín megjelenítésére képes belső világítási rendszert és „Agility Control” névre hallgató felfüggesztést. A „Premium Plus” kiegészítő csomag tartalmaz kulcsnélküli bejutást és indulást, elektromos üléseket, nívós Burmester hifit és elektromos napfénytetőt. “Comfort” csomag is elérhető természetesen, ami a légrugókat, fekete bőrbelsőt az S-osztályból már ismert, Energising Comfort Controlt foglalja magába.

Mercedes CLS

A rendeléseket 2017 decemberétől már fogadják a Mercedesnél, az első példányokat 2018 elején vehetik át a boldog tulajdonosok.

Forrás:

TopGear

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
0 people like this.
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat