2017. november 06. | 13:15

Las Vegasban nemrég fejeződött be a SEMA Show, amely a világ egyik legnagyobb autókiállítása. Az eseményen számos gyártó képviseltette magát, a Honda és a Ford mellett a BMW is tiszteletét tette.

A SEMA Show egy kereskedelmi esemény, mely főként a kisvállalkozásokat célozza meg, ám ez nem tartotta vissza a legnagyobb gyártókat attól, hogy beszálljanak a buliba. A rendezvény specialitásai az utángyártott tuning alkatrészek, a kipufogóktól kezdve a karosszériákon át komplett autókig és kamionokig. A SEMA több mint 500 céget vonultatott fel a világ különböző tájairól. A bemutatóra csak kereskedők mehettek be, a nyilvánosságot kizárták, ám aggodalomra semmi ok, hiszen egy csokorba összegyűjtöttük az itt bemutatott legújabb modelleket.

Acura

A Honda amerikai “vadhajtása”, az Acura bemutatta a “Dream Project” NSX névre hallgató különleges kiadását. Az Acura a ScienceofSpeed (sebesség tudománya) nevű, arizonai tuning csapattal dolgozott együtt az autó átalakításában, hogy azt a SEMA Show-n láthassák a kereskedők. A hibrid autó sztenderd 3.5 literes, V6-os motorjának teljesítményét 602 lóerőre tekerték fel 687 Nm nyomaték társaságában. A speciális NSX-et a kovácsolt ötvözetből készült felnik, és az alacsonyabb utazási magasság különbözteti meg a szalonbéli modelltől. Az arizonai tuningcsapat kifejlesztette az iLIFT nevű saját automatikus érzékelő rendszerét, mely 51mm-rel megemeli az autó elejét, amikor akadályokat érzékel, például egy fekvőrendőr megközelítésekor. A Dream Project NSX számos egyéb Acura Motorsport autóval együtt debütált. Ilyen az NSX GT3, melynek aerocsomagját a Dream Projectben is felfedezhető. A Daytona Prototype hosszútávú versenyautója az ARX-05 is itt került bemutatásra. Ezenkívül a kereskedők láthatták a ráncfelvarrott Honda Jazz vizuális terveit, valamint a Honda Civic Type R 'Red Carbon' modellel is készült a japán autógyártó.

Audi

Az Audi az egyike a számos európai autógyártónak, mely a “bűnös városba” látogatott, hogy két nagyteljesítményű TT-t mutasson be a résztvevőknek.

Az első az Audi TT RS sportautó, melyet még 2017 júliusában jelentettek be. A TT RS az Audi meglévő sportautóinak egyik kibővített változata. Kétmódozatú, állítható felfüggesztéssel és 20-as könnyűfém felnikkel van felvértezve, emellett a fékeket is javították, a hűtést pedig elszívócsatornák segítik. Akrapovic titán kipufogók hátul, az Audi Sport Performance sportkormánya belül teszi különlegessé a modellt. Mindemellett az Audi egy másik változatot is bemutatott, mely a Clubsport Turbo Concept néven fut. Először 2015-ben dobták be a köztudatba, azóta csak a teljesítmény változott egy kicsit. 2,5 literes, 592 lóerős öthengeres motor hajtja a gépet, mely 3,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet nulláról, végsebesség terén pedig 310 km/h-t tud produkálni. Az autót a nyolcvanas évek IMSO GTO versenyautója inspirálta. A Clubsport Turbo Concept 14 cm-rel szélesebb, a hátsó szárnyak pedig saját kezűleg állíthatóak.

BMW

A BMW az M3 harmincadik évfordulós különkiadásával készült a SEMA showra. Az M3 modell harmincéves jubileumát ünnepli Amerikában, az évfordulós modell különleges piros festéssel és aranyozott kerekekkel válik igazán ünnepivé. A német gyökereket hátrahagyva a beltér nehezen lehetne “amerikaibb”, mindenhol a piros, fehér és kék csíkok díszítik. Az állítható felfüggesztés, szénszálas hátsó szárnyak és Michelin Pilot Sport Cup 2 gumik járulnak hozzá a páratlan vezetési élményhez.

A vadonatúj M5 szintén látható volt a SEMA shown számos BMW M teljesítményelemmel felvértezve. Olyan csecsebecsék, mint a szénszálas hátsó szpoiler és szén-kerámia fékek, illetve a sportkipufogók növelik az 592 lóerős, 4,4 literes V8-as hangélményét. A Drive Analyzer (vezetéselemző program) is része a csomagnak, mely létfontosságú vezetési adatokat küld egy okostelefon alkalmazás számára.

Chevrolet

A Chevrolet a Hot Wheels-szel való együttműködésének ötvenedik évfordulóját a Camaro Hot Wheels évfordulós különkiadásával ünnepli.

Azok az amerikai vásárlók, akik Camaro 2LT vagy 2SS coupé vagy kabrió verzióját keresik, 4,995 amerikai dollár pluszért egy különleges narancssárga festési megoldást élvezhetnek, két grafitszürke csíkkal az autó közepén. Az esztétikus átdolgozás 20-as alumínium kerekekkel, Hot Wheels logókkal az autó különböző pontjain, valamint narancssárga féknyergekkel válik igazán egyedivé. Az eredeti Chevy Camaro volt a Hot Wheels játékautó gyártó egyik első valódi autója, melyet 1968-ban gyártottak először. A Hot Wheels Camaro a 20 modell egyike, amit a Chevrolet a 2017-es SEMA bemutatón állított ki.

Ford

A Ford egy egész hadsereggel, 50 autóval készült a SEMA 2017-re, a sort pedig a legújabb Mustang facelift vezette.

Las Vegasban hét darab módosított Mustang modellt vonultattak fel. A kaliforniai MAD Industries egy átalakítható Mustangot hozott, egyedi festéssel és húszas kerekekkel. A Ford tuning specialistája, a Roush egy szélesebb testű Mustangot hozott létre, mely az 1970-es Boss 429 modellre hajaz. A new york-i Tucci Hot Rods egy 320 km/h-s végsebességű 2018-as Mustang Fastback-kel érkezett. Az 5 literes V8-ashoz két turbófeltöltőt adtak hozzá, a magas végsebesség elérése érdekében az autót pedig még áramvonalasabbá tették. A Mustang átalakítása mellett a Ford Focus is kapott néhány extra szpojlert. Négy átalakított Focus modell volt látható Vegasban, ezek egyike a Focus RS, mely különleges bánásmódban részesült a VMP Performance és az arizonai oktatási intézmény, a Universal Technical Institue által. A raliautók által inspirált autóban egy 2,3 literes négyhengeres motor dolgozik.

Hennessey

Hennessey a Ford már amúgy is őrült F-150 Raptor hatkerekes verzióját mutatta be. A Hennessey VelociRaptor 6x6 295,000 dollárba kerül, és három pár húszas off-road kerékkel van felszerelve. Az autó felveszi a versenyt a Mercedes AMG G 62 6x6-tal.

A VelociRaptor sztenderd 600 lóerős motorjához egy hibridhajtású fejlesztést is lehet vásárolni további 22,500 dollárért, mely további erőt ad ennek a szokatlan járműnek. A Hennessey Performance a közelgő Venom F5 hiperautó képét is felvillantotta, melynek kilométeróráján a 480-as szám látható, mely azt jelzi, hogy az autó akár ezt a határt is elérheti. Az eredeti Venom F5-öt még 2014-ben jelentették be a Venom GT utódjaként, mely a világ nem hivatalos leggyorsabb autója. Nevét a Fujita tornádó mérési skála legmagasabb értékéről kapta, a meghajtásról pedig egy 7 literes elképesztő V8 Chevrolet motor gondoskodik. Ami a teljesítményt illeti, a hírek körülbelül 1400 lóerőről szólnak, amíg az autó mindössze 1200 kilogramot nyom majd. A 480 km/h végsebesség azt jelenti, hogyha ez a modell gyártásba kerül, 50 km/h-val megdöntheti a Bugatti Veyron SuperSport rekordját, bekerülve ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ leggyorsabb autója.

Hyundai

Néhány héttel ezelőtt a Hyundai képeket hozott nyilvánosságra egy extrém Santa Fe SUV-ról, melyet a Rockstar energiaitalokat forgalmazó cég támogatásával készített el. Az autó a 2017-es SEMA bemutatón debütált.

A Rockstar Moab Extreme Concept névre hallgató módosított Santa Fe vaskos off-road kerekekkel, coilover felfüggesztéssel és hatdugattyús első fékekkel van felszerelve. A jármű tartalmaz egy nitrogén-oxid rendszert is, mely extra morgást ad az extrém off-road körülményekhez. A Santa Fe mellett a Tuscon felturbózott változata is szemrevételezhető volt a SEMA Shown. A koreai autógyártó a Vaccar elnevezésű tunung specialistával dolgozott együtt a Vaccar Tuscon Sport kifejlesztésén. A legfeltűnőbb újdonság az alacsonyabb utazási magasság és a húszas kovácsolt kerekek. Szintén erősen kilóg a hatalmas közbenső hűtő az első rács mögött. Az elzárószeleppel ellátott Boostec turbófeltöltő segíti a teljesítmény növelését.

Kia

A Kia azt a West Coast Customst hívta segítségül, melyet korábban részt vett az MTV Pimp My Ride című műsorában, és létrehozta a Stinger GT iszonyúan hangos verzióját. Ez a mostani a koreai autógyártó első próbálkozása a nagy teljesítményű autók körében, ennek érdekében az ötajtós egyterű némi változáson ment keresztül.

A Stinger két másik átalakított Kia modellel együtt jelent meg a las vegas-i bemutatón.

Lexus

A Lexus két LC coupét hozott a 2017 SEMA bemutatóra, mindkét modell merített ihletet a 2018-ban megjelenő Fekete Párduc mozifilmből. Az LC Inspiration Series névre hallgató autót például a Fekete Párduc képregénykarakter inspirálta a teljesítmény és kifinomultságát tekintve.

Tágas fehér belső, egy különleges kék festés kívül, valamint 21-es könnyűfémfelnik díszítik az LC 500-ast, melyből egyébként mindössze 100 példány készült.

MINI

A MINI kibővíti a John Cooper Works tuningcsomagját a Countryman és Clubman modellekre az amerikai piacon. A tuningcsomag a Cooper S fejlesztéseként körülbelül 1950 dollárért érhető el, 2000-es motorral, 186 helyett 205 lóerővel. A csomag tartalmaz továbbá egy Bluetooth által vezérelt kipufogó rendszert (ahogy a MINI Challenge 210-en is látható), melynek segítségével a sofőr könnyedén válthat két kipufogó mód között: egy Sport és egy Sport+ mód, ez utóbbi növeli a kipufogó hangerejét.

A MINI egy jégkék Cooper S Hardtop különkiadással, és számos John Cooper Works tuningcsomagot tartalmazó modellel érkezett az idei SEMA showra.

Toyota

A japán óriás bemutatta a “világ leggyorsabb crossoverét” az 592 lóerős C-HR R-Tuned személyében. Az autó alapja természetesen a sztenderd C-HR, a különbséget a 2,4 literes, négyhengeres turbómotor, Brembo fékek és a DG Spec Mozgásvezérlő Felfüggesztés (MCS) verseny lengéscsillapítókkal.

A megnövelt teljesítménynek köszönhetően a 4 kilométeres Willow Springs nemzetközi versenypályán Kaliforniában a valaha mért ötödik legjobb idővel ért körbe. Neked melyik a kedvenc autód a 2017-es SEMA showról?