2017. október 25. | 11:22

Nagyobb, szebb, erősebb és most már hibrid is lesz az új Audi A7, a kezdetben egyféle motorral kapható A7 összkerékhajtást is kap a jobb gyorsulásért és úttartásért

Végre lehullott a lepel az új Audi A7 Sportback-ről. A Porsche Panamera új versenytársa a jövő év elején kerül a szalonokba. Amit kínál: erős külső felépítés, új technológia belül és egy kellemes hibrid rendszer minden típusú motorhoz.
2010-es megjelenése óta az ötajtós kupé lendülete töretlen, most mégis kap egy csomó technológiai újítást

A 2018-as Audi A7 Sportback az A8-as folytatása, mely tartalmazza az Audi új MLB Evo platformját. Hossza 4,969 mm, ezzel kicsit rövidebb, mint az A8, szélessége és magassága megegyezik a kifutó modellével. A tengelytáv 10 mm-rel hosszabb, valamint az Audi 21 bmm-rel növelte a belső teret, több helyet biztosítva ezzel az utastérben. A dizájn az előző A7 Sportback ismerős evolúciója, van azonban számos nyilvánvaló változtatás. Az autó eleje erősen hasonlít az A8-éra, a rács azonban szélesebb és alacsonyabb, az első lámpák pedig keskenyebbek. Az első lámpák tekintetében háromféle rendszerből választhatunk, a Matrix LED rendszer az Audi könnyű lézertechnológiájával ötvözve. Az oldalsó profil és az alábukó tetővonal tulajdonképpen változatlan maradt, az autó hátulja viszont teljesen szélességében LED világítással büszkélkedhet. Az Audi gyorsan mozgó fényanimációkat ígér a távirányító nyitógombjának lenyomásakor. A hátsó spoiler maradt, mely megemelkedik 120 km/h sebesség felett, mindemellett pedig nyolc új szín teszi teljessé az újratervezést. Opcionálisan választható S-vonalas stíluscsomag fényes fekete rácsot, sportosabb fényes fekete első és hátsó diffúzorokat és küszöböket tartalmaz. Az A8-as még határozottabb befolyása látszik az autó belsejében, hiszen a legfejlettebb MMI érintőképernyős infotainment rendszert találjuk az új A7-ben. Az autó főbb funkcióit két képernyő vezérli, egy 10.1-es felső kijelző felelős az infotainment és navigációs rendszerért, egy 8.6-os alsó kijelző a klíma és komfortfunkciókat irányítja. Mindkét képernyő tapintható és akusztikus visszajelzést ad, egy megerősítő “klikk” hangot hallunk, amikor megnyomunk egy gombot. A műholdas navigáció is elérhető, ám az plusz költség.
Ennél nagyobb autót, amire rá lehet mondani, hogy kupé, nemigen lehet kapni, nem csoda, ha nagy volt az érdeklődés utána

400 különböző paraméterrel hozhatunk létre személyes felhasználói profilokat, a veszélyeket jelző információs rendszer pedig képes más Audikkal kommunikálni. Elérhető még 39 féle vezetői asszisztens rendszer, belértve egy okostelefon által vezérelt önjáró parkolási funkció, melyet 2018 közepére ígérnek. A belső kabin - ahogy az Audi fogalmaz - “egy futurisztikus társalgó hangulatát” idézte, melyet úgy terveztek, hogy érezzük a szellősséget és a teret. A hátsó üléseknél is több lesz a hely, habár az 535 literes hátsó rész az előző modellel megegyezik.

Új Audi A7 Sportback: 48v lágy hibrid

Az új A7 Németországban debütál, kezdetben egy fajta motorral: egy 3 literes V6 TFSI benzines egységgel, 335 lóerővel és 500 Nm nyomatékkal. 5.3 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, végsebessége 249 km/h, vegyes fogyasztása 6,9 liter, szén-dioxid kibocsátása pedig 154 g/km. A többi négy és hathengeres benzines és dízelmotorok később érkeznek majd. Az összes A7-be szerelt motor egyfajta hibrid technológiát használ, a hathengeres verzió tartalmazza majd a 48v rendszert.
Csiricsáré infotainment-rendszer, 39 elérhető vezetési asszisztencia: ez már inkább számítógép, mint autó

A regeneráló fékezés egy lítium ionos elemet és egy indítógenerátort táplál, melyek lehetővé teszik, hogy az autó 60 és 160 km/h között a motort kikapcsolva közlekedjen. A motorleállító funkció 20 km/h alatt lép működésbe, és automatikusan bekapcsol, ha a forgalom újra megmozdul. Ez a technológia körülbelül tíz százalékkal javítja az üzemanyag-fogyasztást. Az összes A7 Sportback összkerék-meghajtással érkezik majd, ám az első kerekre csak akkor küld erőt, amikor szükséges. Négykerék-meghajtással a robbanékonyság is növelhető, eközben egy új elektronikus karosszéria irányító rendszer is bemutatkozik. A vásárlók négy felfüggesztési beállításból választhatnak: sztenderd acél, sportfelfüggesztés 10 mm-rel lejjebb ültetve, valamint lesz egy állítható változat is.
Hogy kb. 20 millió lesz az ára, lényegében a semmivel felérő információ, egy luxuskupé árát úgyis az extrái ára határozza meg leginkább

Az Audi A7 Sportback 2018 februárjában lesz elérhető Németországban, ára a hírek szerint 67,800 euró (kb. 20 millió forint) lesz. Forrás: