home Verseny Max Verstappen: A Red Bull Racing képes lenne dominálni

Max Verstappen: A Red Bull Racing képes lenne dominálni

0 people like this.

Verstappen szerint a Red Bull az élre törne, ha a Mercedes erőforrásait használnák az osztrákok. Természetesen erre kevés az esély, a németek ugyanis kínosan ügyelnek arra, hogy topcsapatnak ne adjanak el erőforrást.

A Renault és a Red Bull házassága igencsak jövedelmező és sikeres kapcsolat volt a 2010 és 2013 közötti időszakban, ugyanis négy világbajnoki címet tudhatnak magukénak. Sebastian Vettel gyakorlatilag megállíthatatlan volt és négyszer egymás után letarolták a mezőnyt. 2014-ben jött a V6-os hibrid korszak, az előnyük pedig rögtön eltűnt és a Mercedest csak néha tudják megszorítani.

Max Verstappen a Red Bull autóját vezeti a 2017-es szezonban

Sebastian Vettel a 2015-ös szezonra ott is hagyta a csapatot és a Ferrarihoz igazolt. Daniel Ricciardo mellé pedig a fiatal tehetség, Max Verstappen került. Nincs kétség, hogy a jelenlegi F1 egyik legerősebb párosa ül az osztrák csapat autóiban. Az ifjú holland titán kijelentette, ha a Mercedes erőforrásait használnák, az egész mezőny a hátukat nézné, ugyanis a Red Bull a kasztni és az aerodinamikai fejlesztések terén nagyon is elöl jár. Amiben jelentős hátrányban vannak az élcsapatokhoz képest, az a hőenergiavisszanyerő-rendszer (MGU-H), ami a pilóta elmondása szerint is megbízhatatlanabb, mint a Ferrarié vagy a Mercedesé.

Az F1-ben nagy változások történtek a 2017-es szezonban, s a szakma szerint is a Red Bull készítette az egyik legjobb autót, mely a lóerők hátránya és az MGU-H gyakori meghibásodása miatt nem tudott a versenyek egy jó részébe beleszólni. Ugyanakkor így is sikerült nyerniük Azerbajdzsánban, Malajziában és Mexikóban is, utóbbi versenyen Verstappen állva hagyta a teljes mezőnyt.

A Red Bull optimistán várja a 2018-as évet, s bár nem valószínű, hogy lóerők tekintetében nagy lépést tudnak előre tenni, bizakodásra ad okot számukra, hogy a tavalyi szezonban képesek voltak látványos és kézzel fogható fejlődésre, főként az év második felében.

A Red Bull nagy harcban volt tavaly a mezőnnyel, ez 2018-ban is így lesz

“Egy alacsony légellenállású konfigurációt próbáltunk bevetni, de ez valamilyen okból kifolyólag nem működött, talán túl optimisták voltunk. Bebizonyítottuk viszont, hogy nagyon gyorsan össze tudjuk szedni magunkat.” – fejtette ki gondolatait Max Verstappen.

A 2017-es idény során jobb eredményre számítottak, de erőt ad számukra, hogy gyorsan tudnak fejlődni és kimagasló eredményeket képesek elérni egy-egy futam erejéig. A csapat célja idén: minden versenyen az élmezőnnyel tudjon autózni és nagy eséllyel pályázni a dobogós helyekre. Csak bírja a terhelést a Renault-motor. Az is kérdés lehet számukra, hogy a Honda távozása után szintén Renault motorra váltó McLaren mennyire tud odaérni mögéjük.

Forrás:

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS
0 people like this.

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat