Ha a Honda ’90-es években megjelent luxuslimuzinját egy szóban kéne meghatározni, valószínűleg a legendás jelző lenne a legmegfelelőbb rá. A tekintélyt parancsoló Legend az évtizedek során rászolgált erre a névre, hiszen hazája után Európában és Amerikában is komoly sikereket ért el a maga idejében.
A Honda az első generációs Legenddel lépett be a fényűző luxuslimuzinok piacára, ekkor rukkoltak elő az első, sorozatgyártásba kerülő 24 szelepes V6-os motorral, mely 2.0, 2.5 és 2.7 literes változatban került piacra. Nem titkolt céljuk az volt, hogy a tehetősebb közönséget célozva igyekezzenek elhappolni a vásárlókat a konkurens Toyota Crown és Nissan Cedric elől.
A Honda NSX írásos tesztjét itt érheted el!
A második generáció (KA7) 1990 és 1994 között készült, a koreai piacon Daewoo Arcadia néven ment, az amerikai kontinensen pedig a mai napig Acura Legend néven fut. A klasszikus vonalakat idéző, modern Legend második képviselője Európában is jó számokat produkált, hiszen egyre több extrával és biztonsági berendezéssel vértezték fel. Az első generációs Audi A8-cal, a BMW E38-cal vagy épp a Mercedes-Benz W140-nel azt gondolom nem igazán tudta felvenni a versenyt, hiszen a német konkurensek sokkal robusztusabb, erélyesebb megjelenéssel bírtak a szolid Legendhez képest, bár összeszereltség és megbízhatóság terén könnyedén föléjük magaslott.
Tesztautónk történetéhez hozzátartozik, hogy több, mint 10 évvel ezelőttiig a Maláj Nagykövetség tulajdonában állt, tehát megkímélt állapotban jutott el mostani gazdájához, aki mai napig babusgatja a napi használtban lévő limót. De mire képes valójában?
Honda Legend – Japán elegancia a ’90-es évekből
2018-ban, a kicsi, nagy, színes SUV-ok és crossoverek tengeréből alig-alig tűnik ki a megfakult Legend. Pedig a maga idejében a német konkurenseket is képes volt maga mögé utasítani letisztult, klasszikusnak nevezhető stílusával. Ahogy egy luxuslimuzintól elvárható, a hossza közel 5 méter hosszú, előkelő megjelenése az avatott szemeket könnyedén csábítja el, bár hiába próbálsz meg keresni izgalmas vonalakat, nem fogsz rájuk lelni.
Lapos, kiegyensúlyozott idomok ölelik körbe a pápaszemre hajazó hátsó lámpatesteket, az újdonságnak számító, projektoros első fényszórók pedig észrevétlenül olvadnak bele a világos színű karosszériába.
Az első és a második generációból készült kétajtós változat (KA8), és mivel méretét tekintve az első generációs kupé nagyobb volt a 2.0 literes négyajtósnál, ezért a japán adózási rendszerben előnyt faraghattak maguknak a többi, magas szintű luxust kínáló márkával szemben. Szóval a kétajtós kupé-limók lényege valahol itt keresendő. Nem az eszméletlen vonzerejükben. Habár lehet csak én vagyok így ezzel, hogy nem tudom összeegyeztetni a ’90-es évek limóit a kétajtós megjelenéssel. Igaz, az S500 elég könnyen levett lábamról, az már a modern kor gyermeke.
Honda Legend – Kényelemre hangolva
A tesztalanyban már több, mint 250 000 kilométert raktak az évek során, de ennek nyoma nem fedezhető fel az utastérben, egyedül a vezetőoldali ülés felülete repedezett ki itt-ott. A kormány nem kopott, a pedálok gumi borításai, a szőnyegek is épségben vannak. Meglepő módon nem lógnak az ajtókárpitok, bocsátsd meg nekem, E34 tulajként nem véletlenül figyelek mindig erre a számomra érzékeny pontra.
A Honda Legendet minden létező extrát megkapott, amellett, hogy a biztonsága is növekedett: utas oldali légzsákot helyeztek el benne, ütközésvédelmen is javítottak a karosszéria átalakítása eredményeképp. Két felszereltségi szinttel dobták anno piacra: létezett az Alpha és a Beta, előbbi számított a csúcsnak, itt már ABS, bőr kárpit és kétzónás klíma jelent meg a kínálatban, nem beszélve arról, hogy az ablakok, a napfénytető, az első ülések elektromosan működtek. Igazán kényelmesek a fotelszerű ülőhelyek elöl és hátul egyaránt, a 427 literes csomagtér pedig el sok dolgot képes elnyelni.
Érdekességképpen megemlíteném, hogy a Legend második generációja is kínált navigációt – az 1981-es Accord és Vigor után. A belpiacra szánt modellekben nem műholdas rendszer, hanem úgynevezett „gáz giroszkóp”, vagy tehetetlenségi navigációs elven működő navit helyeztek el. Az Electro Gyrocator giroszkóp segítségével érzékelte a forgást és mozgást, így műhold nélkül képes volt meghatározni hordozóeszköze helyzetét, haladási irányát és mozgását, megjelenítve azt a 6 colos, katódsugárcsöves monitoron prezentált térképen.
Honda Legend – Selymes V6
Az első generáció három darabból álló motorpalettája után a Honda ragaszkodott a 3206 köbcentis V6-os blokkhoz. A folyamatos térfogatnövelés megfigyelhető a következő modelleknél is, a tesztelt, C32A motorkóddal ellátott egység két teljesítményszinttel volt elérhető, a Type I 215 lóerőt, a Type II 235 lóerőt tudott.
A megnövekedett lökettérfogat miatt ezt a változatot Amerikában Super Legendként reklámozták, és nem más, mint Harrison Ford adta hozzá az arcát. A tesztautóban a gyengébb, 293 Nm-es nyomatékot teljesítő egység foglalt helyet, melynek selymes járása máig sem durvult el. A 4 fokozatú automata váltóval is képes akár 6000-ig elforogni, szüksége is van rá, hiszen 5500-as fordulatnál adja le maximális teljesítményét. A 100-ra történő gyorsulás 8.1 másodperc alatt megy végbe, végsebessége 223 km/h és megsúgom, hogy a 150-160 km/h-ás utazótempót simán képes hozni, megerőltetés nélkül. Ilyenkor érzi meg a sofőr, hogy mire született valójában: valódi utazó autó, kiegyensúlyozott, tartalékokkal rendelkező motorral. Hosszútávon a fogyasztása is kedvező, 10 liter alatt tartható, városban azonban könnyedén szivattyúz magába 15-16 liter üzemanyagot.
Honda Legend – Megingathatatlan
Ahogyan a motor járásán, a Legend futásán is érezhető a kifinomultság. Valahogy meg kellett győzni a himbálózó GM autókhoz szokott amerikaiakat, ezért is hangolták kifejezetten kényelmesre a futóművet. Alapvetően azért nem nevezném annyira ringatózónak, mint mondjuk egy korabeli W140-es Mercedest, de ügyesen simítja ki az úthibákat, nincsenek kellemetlen hanghatások. 1992-ben frissítettek a futóművön, valamint ekkor már 16 colos keréktárcsákon gurult ki a gyárból a Legend.
A 4 fokozatú, komótos automata váltó mellet kínálták 5 és 6 fokozatú manuálissal is. Alanyunk az 1-es és 2-es fokozat között mutatott némi bizonytalanságot, megtorpanást, és a fékek terén sem nevezném magabiztosnak, határozott lábmunkát igényel a lassító berendezés működtetése. Sportosságot nem igen érdemes benne keresni, szerencsére volt mellette egy NSX, amiben megismerhettük a Honda sportos arcát, így a Legendet nem is volt szívünk nyektetni, meghát nem is arra való.
Honda Legend – Összegezve
A ma még futó, első és második generációs Honda Legendek legnagyobb ellensége a hibák nem szakszerű orvoslása, szép magyar kifejezéssel élve: a kókányolás. Nehéz jó állapotút találni, viszonylag borsosak az alkatrészek árai is, és nem egyszerű olyan szakemberre lelni, aki kellő alázattal és szakértelemmel képes orvosolni a hibákat. Ha a kötelező karbantartást megadod egy Legendnek, vagy legyen a szó a korabeli prémium márkák luxuslimuzinjairól, akkor egy életen át képesek hű társként szolgálni. Természetesen a kisebb elektronikai problémák ilyen korban már gyakrabban előfordulnak, de amit ezen felül még mindig nyújtani képes, az az autógyártás aranykorát igazolja. Komfort, erő az autógyártás egyik legőszintébb korszakából, a ’90-es évekből, japán-módra.
Honda (Acura) Legend II (KA7) - 3.2i 24V
- Lökettérfogat: 3 206 cm3
- Hengerek/szelepek: 6/24
- teljesítmény: 205 LE 5500/perc
- forgatónyomaték: 293 Nm 4400/perc
- /szél./mag.: 4950/1810/1410 mm
- Tengelytáv: 2910 mm
- Saját tömeg: 1550 kg
- Városi fogyasztás: 11,9 l /100 km
- Országúti fogyasztás: 8,7 l /100 km
- Vegyes fogyasztás: 10,8 l /100 km
- Tesztfogyasztás: 11,4 l /100 km
- CO2-kibocsátás: ? g/km
- Végsebesség: 223 km/h
- 0-100: 8,1 s
