home Teszt Feneke visz mindent: Hyundai i30 Fastback – Teszt

Feneke visz mindent: Hyundai i30 Fastback – Teszt

0 people like this.

A Hyundai saját elmondása szerint demokratizálta a kupéformát. Az i30 Fastback kellemesen kupés arculatot hoz el a kompakt szegmensbe, ezen felül sportosabb futóművet és a pörgetni való benzinmotorokat kapott.

A Hyundai i30 kombi változata már tiszteletét tette korábban szerkesztőségben, majd kiderült, hogy a koreai kompakt kupé változata, vagyis a Fastback érkezik majd hozzám. Az i30 ötajtósának nyújtott változata nem véletlenül kapta a Fastback elnevezést, ez a szó a karosszéria kialakítására utal, a tető egy ívben folytatódik szinte a hátsó lökhárítóig. A Hyundai egyik legnagyobb európai riválisát, a Volkswagen Golfot már biztosan veri, hiszen abból ilyen kialakításút nem kaphatsz, ellenben ott van a Renault Mégane Grand-Coupé, vagy a prémium Mercedes-Benz CLA, melyeknek szintén esélyes kihívója lehet.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

A Hyundai saját elmondása szerint demokratizálta a kupéformát, így szinte bárki vehet magának egy érzelmekre ható, kívánatosabb külsőbe csomagolt i30-at, igaz, egy picivel drágábban.

Hyundai i30 Fastback – A feneke visz mindent

A kompakt autókból valahogy szépen lassan kezd kihalni az izgalom, a lelkesedés. A Hyundai tervezői a Fastback esetében kitettek magukért, hiszen ez a modell bizony képes a szemlélőjére hatni, valódi hatásvadász jármű. Az ötajtós i30 alapjaira épül, valamivel hosszabb, ezáltal a kombi és a már említett modell közé ékelődött be, ám a tetőíve miatt ez tűnhet az ideális választásnak, hiszen praktikumából sem veszített sokat.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

Hátulról szemlélve valóban kívánatos, a szolid farokban végződő tetőív és a hátsó lámpák a szélesített sárvédőkkel fokozzák a látványt. Az összkép talán elsőre nem annyira szívderítő, főleg, ha a szemlélő tudja, hogy egy Hyundai márkájú gépjárművel van dolga. Elöl a finoman módosított, köríves lökhárítókban és a fekete maszkolást kapott fényszórókban tér el az eredeti modelltől, ja, és természetesen a hűtőmaszkot is átalakították.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

Maga az autó 4455 mm hosszú, ez annyit tesz, hogy 11,5 centivel hosszabb az ötajtóshoz mérten, a jármű 3, a tető pedig 2,5 centivel került lejjebb a kupésítás során. 11 színű fényezésből választhatsz i30 vásárlása esetén, ebből 3 gyöngyházfényű, talán ez az Ara Blue áll neki a legjobban.

Hyundai i30 Fastback – Kielégítő belső

Az i30 Fastback beltere meglepetésektől és sallangoktól mentes, a műszerfal összképe kellemes, ergonomikus nem csak látszatra, hanem használat közben is kijönnek az előnyei. Középszerű anyagok, kissé hanyagul integrált 7 colos központi kijelző fogad, mely tűrhető grafikai megjelenést képvisel, igaz, a tolatókamera képe egy kissé elmaradottnak tűnik. Akik előszeretettel bízzák rá magukat járművükre, azok örülhetnek, hiszen alapfelszereltség a ráfutásra figyelmeztető, éberségfigyelő, táblafelismerő és az automata távfény, azonban a holttérfigyelőért, keresztirányú forgalom figyelőért és a traffijelzőért már plusz pénzt kell kiadni.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

A kárpitok szürke/fekete, fekete és Red Merlot belső színváltozatokban kérhetők, az első ülések viszonylag jól tartanak – a combtámaszt én imádtam. Hátra maximum 180 centis utasok férnek el kényelmesen, bizony a helykínálat terén kell hoznod némi áldozatot, ha már kupét birtokolsz. A lábtér átlagos, de a fejtér átlag alatti. A C-oszlop is elég szélesre sikerült, a kilátás sem a legoptimálisabb a döntött, szűkös hátsó szélvédőn. A csomagtér meglepő módon 450 liternyi holmit képes elnyelni, lehajtott ülésekkel 1351 liter állhat a rendelkezésedre.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

Hyundai i30 Fastback – 1.4-gyel az igazi

Az i30 Fastback dízelmotorral nem kapható, helyette az 1.0 literes, háromhengeres turbómotor kérhető 120 lóerővel és 171 Nm-rel, vagy a tesztautóban is helyet kapó 1.4 literes, négyhengeres T-GDI, mely 140 lóerőt és 242 Nm-es nyomatékot teljesít. Egy kupéhoz szerintem ez a modor dukál, igaz 250 000 Ft-os felárat kell érte kipengetni, de megéri. Ahogyan a kombi i30-ban, a Fastbackben is remekül teszi a dolgát, alapvetően csendes, 6000-es fordulaton leadott maximális nyomatéknál megjön a hangja és gond nélkül mozgatja a virgonc csapotthátút.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

A hétfokozatú duplakuplungos váltóval lassabban reagál, főleg a hirtelen gázadásokkor bizonytalanodik el, de nem zavaró módon. A hatgangos kézivel nagyobb élményt nyújthat, főleg úgy, hogy egy sportosra hangolt kupéról van szó, mely jelen esetben szerény, 9,5 másodperces 0-100-as sprintet tud bemutatni, a végsebessége 210 km/h. A turbólyuk-jelenség érezhető, a fogyasztása 6-7 liter környékén alakul. A kétféle váltótípus egyébként mindkét motorváltozathoz kérhető, és természetesen jár az autóhoz a Normál, Eco és Sport módokat kínáló üzemmódkapcsoló is.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

Hyundai i30 Fastback – Lehet szeretni

A Hyundai i30 Fastback vezethetőség szempontjából nem okozhat csalódást, főleg ár-érték arányát figyelembe véve. Nem biztos, hogy a magyar utakon nyerő ez a feszesebbre hangolt futómű, de amúgy szépen csillapít és ha egy jól megmunkált aszfalton találod magad, akkor sportosan is tudsz vele közlekedni. De tényleg: kanyarban is virgonc, többek között az áthangolt kormányszervónak köszönhetően van visszajelzés a volánról, az 1300 kg-os tárgy szépen terelgethető.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

15%-kal keményebb a sima i30-hoz képest, stabilabb és a lejjebb került a súlypont miatt élvezni fogják a vezetését azok, akik kedvelik a dinamikus közlekedést. Elöl a jó öreg MacPherson, hátul pedig független többlengőkaros felfüggesztés figyel. Igaz, hogy 70 kilóval nehezebb az ötajtós testvéréhez képest, azonban ez a tömeg tisztán a hátsó tengelyt terheli, ügyesen osztották a súlyt. A precizitást tovább tetézi, hogy a fékek is finoman adagolhatók.

Hyundai i30 Fastback – Összegezve

Az i30 Fastback az 1.0 literes motorral 5 249 000 Ft-tól indul, de személy szerint ezt az erőforrást elengedném – aki háromhengerest akar, az vegye meg az ötajtós i30-at. A Fastbackhez 140 lóerő dukál, leginkább manuális váltóval. A tesztautó az automata váltóval 6,85 milliótól vásárolható meg, de extrákkal együtt már 8 millió felé kacsingat, a józanság határain belül 7 millió forint környékén elhozható.

Hyundai i30 Fastback - Teszt Alapjárat

Kevésbé praktikus, azonban igazán menő és 15%-kal sportosabb, mint egy normál i30, bár nagyon nagy Hyundai fanatikusnak kell lennie annak, aki ehhez hasonló, hozzáteszem korrekt autót akar hajtani. Én személy szerint inkább ezt venném, mint egy francia kupét, igaz, ha kicsit többet spórolnék, már egy Honda Civic is kijönne közel ennyi pénzből. Ha ki szeretnél lógni a sorból, de nem vinnéd túlzásba a csapatást és megelégszel egy közepesen erős színvonallal, akkor ez a te autód!

Hyundai i30 Fastback – 1.4 T-GDI DCT

    • Lökettérfogat: 1 353 cm3
    • Hengerek/szelepek: 4/16
    • Max. teljesítmény: 140 LE 6000/perc
    • Max. forgatónyomaték: 242 Nm 1500/perc
    • Hossz./szél./mag.: 4445/1795/1425 mm
    • Tengelytáv: 2650 mm
    • Saját tömeg: 1287 kg
    • Városi fogyasztás: 6,3 l /100 km
    • Országúti fogyasztás: 4,9 l /100 km
    • Vegyes fogyasztás: 5,4 l /100 km
    • Tesztfogyasztás: 7,6 l /100 km
    • CO2-kibocsátás: 125 g/km
    • Végsebesség: 203 km/h
    • 0-100: 9,5 s

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
0 people like this.
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS

Hyundai i30 Fastback – 1.4 T-GDI DCT

7.8

Karosszéria / Csomagtartó

8.0/10

Utastér / Belső részek

7.3/10

Motor / Meghajtás

7.1/10

Kényelem

8.0/10

Vezethetőség

8.2/10

Biztonság

8.1/10

Előnyök

  • Pofás megjelenés
  • Szerethető futómű, motor
  • Számos vezetéstámogató rendszer

Hátrányok

  • Felejtős automata váltó
  • Fellelhető turbólyuk
  • Középszerű anyagok az utastérben

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat