home Teszt Az öKombi: Kia Optima SW PHEV – Teszt

Az öKombi: Kia Optima SW PHEV – Teszt

0 people like this.

2018-ban tényként kell kezelni, hogy a koreaiak is képesek versenyképes hibrid autókat gyártani. Még nagyobbat tud azonban szólni a dolog, ha egy családi kombiba kerül a modern hajtáslánc, konnektoros kivitelben.

A Kia Optima már a negyedik generációt tapossa, az első változat a 2000-es években kezdte meg hódító útját, Európában a harmadik generáció óta népszerű. Az újdonsült Optima szedán verzióját 2015 óta gyártják, a Pappas Sajtóút során tesztelt plug-in hibrid kombit csupán 2017-ben kezdték el értékesíteni. Kizárólag a konnektorról tölthető hibrid változatban rendelhető ez a praktikus kombi, melynek a zöld rendszám révén számos előnyét élvezhetik a vásárlók, legyenek azok családapák vagy éppen cégtulajdonosok.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

Lehet, hogy a szabadidő-autók veszik át az uralmat a piacon, kiszorítva a kombikat a nagycsaládosok életéből, de azt gondolom, sokak számára mindig a puttonyos szegmens jelenti a praktikus, komfortos családi autót, főleg akkor, ha az 60 kilométert is képes megtenni tisztán elektromosan. A következő sorokban kiderül tehát, mire volt képes salzburgi utunk során a Passat GTE nem elhanyagolható konkurense!

Kia Optima SW PHEV – Sportswagon, szolidan

Részemről a Kia Optima ezt megelőző generációi tökéletesen semleges módon olvadtak be az utcaképbe egyszerű, érezhetően távol-keleti dizájnjuknak köszönhetően. A harmadik szériával történt némi előrelépés, valamivel meggyőzőbb, minőségibb autó benyomását keltette, de az igazi áttörést az újdonsült Optima hozta el.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

A Kia Optima SW PHEV, vagy terjengősebben kifejezve: Kia Optima Sportswagon Plug-in Hybrid Electric Vehicle külső méreteit tekintve ugyanakkora, mint a hagyományos hajtáslánccal szerelt változat. A 4,85 méteres hosszúságból nagy részt hasít ki a messzire nyúló orr-rész, szépen lekerekített farral és hátrafelé vékonyodó oldalsó ablakokkal rendelkezik. Az alapvetően normál külsőt kis, ECO plug-in felirattal dobták fel az oldalakon, itt található a töltőkábel csatlakozója is. A 17 colos könnyűfém felniket és a LED fényszórókat érintő egyedi hűtőrácsot megfigyelve érzékelhető, hogy egy emissziómentes menetre is képes családi autóval van dolga az embernek.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

Kia Optima SW PHEV – Kiváló utazóautó

A Pappas Auto és a Salzburgerland Tourismus jóvoltából volt szerencsém kipróbálni számos másik autót az Optima mellett. A túra első, közel 500 kilométerét ezzel a tölthető kombival tettem meg, mely a legkevésbé volt kapós a Grand Cherokeet, Stelviót, CLS-t és A-osztályt felvonultató választékban.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

A kételyeim azonnal szertefoszlottak, amikor elhelyezkedtem a hűthető, fűthető, fehér bőrrel burkolt kényelmes ülésben, melynek világos árnyalata egyébként 100 ezer forintos felárért kérhető. Elnézve a hátsó üléssort, ott is bőven akadt hely, sőt, itt is megtalálható volt az ülésfűtés. A kormány fogására, a beltér kidolgozására sem lehetett igazán panaszom, az alapáron járó kétzónás klíma, panoráma napfénytető, tempomat és a navigáció remekül szolgált az út során. Főleg, hogy a jól felszerelt tesztautóban adaptív tempomat kapott helyet, melyet örömmel használtam annak ellenére, hogy a prémium társakhoz mérten azért lassabb reakcióidővel bírt. Ez az okos sebességtartó automatika a 650 ezer forintos Techno csomag része, mely tartalmazott még automata vészféket, parkolóautomatikát, holttérfigyelőt, automata reflektorokat egyaránt.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

Az elektromosan, láblendítésre nyíló csomagtérajtó alatt 440 literes rakteret találsz, a hagyományos hajtásláncúval ellentétben itt a padlórekesz nem áll a rendelkezésedre, hiszen ezt akkumulátorok foglalják el. Az üléseket lehajtva akár két méter hosszú, szinte sík padlós elrendezést kaphatsz, így bő másfél köbméter állhat a rendelkezésedre.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

Kia Optima SW PHEV – Az erőfitogtatás elmarad

A Kia Optima SW PHEV fő erőforrását egy 2.0 literes, közvetlen befecskendezésű, változó szelepvezérlésű, szívó benzines motor adja. A GDI motor 156 lóerőt és 189 Nm-es nyomatékot biztosít és önmagában kifejezetten gyengécskén muzsikál. Szerencsére azonban van egy elektromotor is, mely, ha kell, segítségére siet a robbanómotornak.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

Az 50 kW-os elektromotor 67 lóerő és 205 Nm maximális nyomaték leadására képes, a rendszer összteljesítménye 205 lóerőre és 375 Nm-re tehető, így az 1,8 tonnás karosszéria képes a 9,4 másodperces 0-100-as sprintre, a végsebessége pedig 192 km/h. Előzéseknél, kigyorsításoknál azért érezteti a sofőrrel, hogy nem egy fürge autót vezet, egy családi kombitól megszokott dízeles, nyomatékos megindulás érzete itt elmarad. A hatfokozatú duplakuplungos automata váltót sem nevezném gyorsnak, de szinte észrevétlenül teszi a dolgát, kényelmesre sikerült a hangolása.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

A hajtást az Optima teljesen automatikusan szabályozza, egyenletes tempóval kifejezetten komfortos és meglehetősen csendes is. Amíg van elegendő energia az akkumulátorokban, addig teljesen tisztán is közlekedhetsz, a gyári adatok szerint akár 62 kilométert. A lemerülés után is hibridként működik, a generátor alapú fékezés képes visszatermelni energiát a raktérpadlóban található, 11,26 kWh-ás lítium-polimer akkumulátorokba. Teljesen feltöltött akkumulátorokkal képes az 5-6 literes átlagértéket hozni, azonban én autópályán használtam, ahol leginkább a benzinmotorra hagyatkozott, így azért 8-9 liter üzemanyagot fogyasztott. De ha belegondolsz, hogy hétköznap, munkába járáshoz bőven elegendő az 50-60 kilométeres tisztán elektromos hatótáv, hétvégente pedig egy hosszabb túrára az egész család csomagokkal befér, akkor az Optima az egyik optimális választás. A lemerülés félelme nélkül lehet vele elindulni, hiszen van még egy 55 literes benzintank, sőt, akár 1,5 tonnát is képes maga után húzni.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

Kia Optima SW PHEV – Komfortos családi

A Kia Optima SW PHEV felfüggesztésével kapcsolatban túl sok izgalmas információval nem szolgálhatok. Elöl Mac Pherson, hátul pedig multilink futóművet találhatsz, az autópályás használat során kényelmesen rugózott, valahol a feszes és a komfortos hangolás között helyezkedik el félúton. Ha finoman lépsz a fékre, akkor a rendszer generátora lassít, erősebben kell használni, ha lényegi lassulást szeretnél elérni. Először furcsa volt, de könnyen megszoktam. Az alacsony gördülési abroncsok miatt sem érdemes sportolásra használni az Optima kombit, hiszen képes orrtolást végezni élesebb kanyarokban. Az az autó nem erről szól.

Kia Optima SW PHEV - Teszt

Kia Optima SW PHEV – Összegezve

A Kia Optima SW PHEV egyik nagy előnye, hogy villannyal vegyítve akár 4-5 liter benzin is elég lehet neki száz kilométeren, így akár 1000 kilométeres hatótávot is kihozhatsz ebből a kényelmes, koreai mivoltához mérten minőségi kombiból. Mellette szól az is, hogy nem kell utána vagyonszerzési illetéket, gépjármű- és cégautóadót fizetni, és Budapesten ingyen lehet vele parkolni. A Pappas Autonál a kombi 12 984 000 forintos alapáron megvásárolható, de ott a szedán kivitel is, mely 12 674 000 forintért lehet a tiéd. Az ár-érték arányt és a 7 évre vagy 150 000 kilométeres futásteljesítményre szóló garanciát tekintve igazán jó vétel lehet a zöld lelkületű sofőrök számára.

Kia Optima SW PHEV – 2.0 GDi Automatic

  • Lökettérfogat: 1 999 cm3
  • Hengerek/szelepek: 4/16
  • Max. teljesítmény: 156 LE 6000/perc
  • Max. forgatónyomaték: 189 Nm 2300/perc
  • Elektromos motor max. teljesítmény: 68 LE
  • Elektromos motor max. forgatónyomaték: 205 Nm
  • Rendszer összteljesítménye: 205 LE / 375 Nm
  • Hossz./szél.: 4855/1860 mm
  • Tengelytáv: 2805 mm
  • Saját tömeg: 1815 kg
  • Vegyes fogyasztás: 1,4 l /100 km
  • Tesztfogyasztás (autópályán): 8,1 l /100 km
  • CO2-kibocsátás: 33 g/km
  • Végsebesség: 192 km/h
  • 0-100: 9,7 s

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
0 people like this.
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS

Kia Optima SW PHEV – 2.0 GDi Automatic

8

Karosszéria / Csomagtartó

8.8/10

Utastér / Belső részek

8.0/10

Motor / Meghajtás

7.5/10

Kényelem

8.1/10

Vezethetőség

7.4/10

Biztonság

8.1/10

Előnyök

  • Gazdaságos hajtáslánc
  • Tágas utastér
  • Meggyőző forma

Hátrányok

  • Túl feszes futómű
  • Komótos adaptív tempomat
  • Lassú töltés

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat