80 km/órás sebességgel hasított a homokkal fedett úttesten a magyar páros, mely egyre közelebb jár Szingapúrhoz.
Fordító: Hajdu Balázs
Kíváncsi vagy, milyen megrpóbáltatásokat él át a magyar páros Budapestről Szingapúrba vezető autóútja során? Kövesd overlanding sorozatunkat, az eddigi cikkeket a cikk után találod!
Evelin és Ferenc így írt legújabb állomásukról:
Azért is töltöttük az egész napot az autóban, mert nem akartunk megint egy kisvárosi szállodában éjszakázni. Szerettünk volna eljutni Asztrahánba, ami egy nagyobb város az orosz-kazah határon. Ehhez azonban közel 650 kilométert kellett megtennünk.
Sokkal könnyebb volt Oroszország ezen részén átjutni, mint hittem, beleértve az észak-oszétiai és csecsen területeket. Nagyon jó utak vannak errefelé, és rengeteg a benzinkút.
Mivel nagyon sok független köztársaság van Oroszország területén, vannak határátkelő pontok is. Legnagyobb meglepetésünkre a Dagesztán és Asztrahán közti ellenőrzésnél az útleveleket is megnézték.
Az utak minősége innen kezdett romlani, olyan volt a helyzet, mint egy sivatagban: egy jármű szélességű, homokkal borított úton haladtunk. Mondanom sem kell, hogy ezt élveztem a legjobban. Még ezen az úton nyolcvannal lehetett közlekedni, így nem vesztettünk időt. Estére megérkeztünk Asztrahánba, ami sokkal nagyobb és szebb volt, mint arra számítottunk.
Ettünk egy finom hamburgert egy belvárosi étteremben, majd a Maps.me alkalmazás segítségével kiválasztott szálloda felé indultunk.
A szálloda a város szélén volt, a képekből ítélve biztonságosan lehetett parkolni, ami azért errefelé nagyon fontos tényező. Szerintem a recepciósnak nem voltunk szimpatikusak. Azt mondta, hogy teljesen tele van a szálloda, és csak a nagy lakosztály szabad. Szinte biztosak voltunk benne, hogy ez nem igaz, de nem akartunk vitatkozni, és kivettük a „lakosztályt”, ami amúgy nem is volt annyira drága. Nagyon hosszú napunk volt, jólesett egy kis pihenés.
Az asztraháni határátlépés nagyon gyors és sima volt – végre valami, ami könnyen megy, a grúziai határátkelések elég fájdalmasak voltak. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy Asztrahánnál átlépni a határt az egyik legegyszerűbb ilyen művelet Közép-Ázsiában. A régió összes országában jártam már, kivéve Afganisztánt és Pakisztánt, így bátran mondhatom, hogy ez volt messze a legsimább történet.
Egy órán belül megkaptuk a pecsétet az útlevelünkbe, átnézték az autót is, és indulhattunk Atyrauba, mely egy Kaszpi-tenger partján fekvő iparváros. A határtól használhatatlan minőségű utakkal találkoztunk.
Maximum hatvannal lehet menni, de nem érdemes annyival sem, mert hatalmas kátyúk vannak az úton. Az út annyira rossz volt, hogy a rázkódástól néhány lekötözött holmink elengedte magát. A fekhelyként is szolgáló fiókos szekrényünk csavarjai is kitörtek.
Az utazás megtervezésekor nem is fogtuk fel Kazahsztán területi nagyságát. Nem csak a világ legnagyobb tengerparttal nem rendelkező országa, hanem a kilencedik legnagyobb ország a világon. Ehhez képest a népessége mindössze 18 millió, a városok és falvak pedig nagyon messze vannak egymástól, az összekötő utak pedig rossz minőségűek. Ezért is nagyon nehéz megtervezni az utazást. Tegyük fel, hogy kelet felé mennél, ám az is lehet, hogy egészen egyszerűen nem visz arra egy út sem...
Az eredeti tervünk az volt, hogy meglátogatjuk a Bajkonuri Űrrepülőteret, szerettük volna megnézni a múzeumot, és minden egyéb érdekességet. Azonban nem lehet csak úgy odasétálni, venni egy jegyet, és körülnézni. Előre kell foglalni valamelyik ügynökségnél, és borsos árat kell fizetni a látogatásért. Ezenkívül Atyrauból nincs kelet felé vezető út, így a távolság 1600 kilométer.
Naivan azt hittük, majd úgyis találunk egy délkelet felé vezető utat, így megnézhetjük az Aral-tó környékét is. Ha találtunk volna ilyen utat, akkor egy hónapot kellett volna Kazahsztánban eltöltenünk, ami nem fért bele. Nem beszélve az utak minőségéről, emiatt pedig akár a teljes útvonalat újra kell tervezni.
Így végül le kellett mondanunk Bajkonurról, sőt Kazahsztán déli részéről is. Inkább észak felé indultunk Uralsk irányába, majd Asztana felé vettük az irányt.
Ezen az útszakaszon annyira messze vannak egymástól a települések, hogy akár órákba is telhet, amíg a következőhöz elérsz. Az utak vegyes minőségűek, ami teljes koncentrációt igényel, hiszen kátyúk mindenfelé lehetnek. A legrosszabb az, amikor az út elsőre jónak tűnik, mindenféle figyelmeztetés nélkül egy akkora kátyúba hajtasz bele, hogy az egész autó beleremeg - mintha csak arra készülne, hogy felrobban.
Három teljes nap alatt jutottunk el Asztanába hosszú, autóban töltött órák után. Ebben volt némi vadkempingezés, szállodai és vendégházas tartózkodás is.
A terület teljesen sík, alig van település is a környéken, ezáltal túl sok látnivalóról sem számolhatunk be. A sík terepnek köszönhetően a motor felmelegedési problémája nem jött elé. Egy Szenegálban töltött, poros februári nap óta azonban nem működik a klíma, így a 36 fokos melegben aszalódtunk a kocsiban.
Az időjárás csak akkor változott, amikor Asztanába értünk. Háromnapos esőt jósoltak – kiváló időjárás városnézéshez!
Az írás augusztus 2-án került publikálásra.
A Budapest-Szingapúr overlanding-sorozat eddigi részei:
- Minden, amit az overlanding jelenségről tudni kell!
- Budapestről Szingapúrba autóval: bemutatkozik a két magyar kalandor
- Autós kaland Szingapúrba: a tervek
- Jövünk Szingapúr!
- Úton Szingapúr felé: A Buzludzha-emlékmű
- Overlanding az esőben
- Overlanding: Alapvető felszerelés – I. rész: Biztonság
- Overlanding: Utazás Törökországon át
- Kappadókia – egy hely Törökországban, amit látni kell
- Úton Szingapúr felé: Állandóan túlmelegszik a motor
- Overlanding: Az 5 legjobb hely Grúziában
- Overlanding: Alapvető felszerelés – II. rész: Navigáció
- Overlanding a Tusheti Nemzeti Parkban
- Overlanding Csecsenföldön keresztül
Forrás:
