2018. augusztus 13. | 15:22

A két magyar kalandor egy bolgár hegy tetején lévő betonmonstrumot látogatott meg, mely a 80-as években a kommunista vezetők kedvelt találkozóhelyének számított.

Fordító: Maczák Zsuzsanna

Overlanding rovatunk ötödik cikkéhez érkezett. Ha lemaradtál a sorozat eddigi részeiről, ajánlom, hogy olvasd el a lenti keretes részben lévő korábbi cikkeket. Az írások időrendi sorrendben szerepelnek.

Ferenc és Evelin így írt arról, hol tartanak jelenleg:

Miközben Délkelet-Bulgáriában a török határ felé autóztunk, megállapítottam, hogy igazából meglehetősen jó tempót tartunk. Az egyetlen határidő, melyre utunk során figyelemmel kell lennünk, az augusztus 27-e, mikor is a kínai határon felvesszük az ottani idegenvezetőnket. Előtte azonban már valószínűleg találkozunk Lottével, Nielsszel és Giampieróval valahol Mongóliában. Ők is autós utazók, akikkel együtt vezetünk keresztül Kínán. Bár egyáltalán nem sietünk, a fenti határidő azért mindig ott motoszkál a fejünkben, így az út első felét mindenképp szeretnénk megnyomni – különösen az európai szakaszt, mert ezt a vidéket máskor is könnyen felfedezhetjük a jövőben. Ha most jó távot megyünk, az azt is jelenti, hogy később tarthatunk néhány lazsálós napot, mikor gyalogtúrázhatunk, biciklit bérelhetünk, szóval lazíthatunk kicsit. Az extra idő akkor is jól jöhet, ha netán valami gondunk akad a járgánnyal. Hogy lekopogjam, a Toyota eddig kiválóan szuperál. Imádom ezt a verdát és nagyon megbízom benne!

Buzludzha-emlékmű

A Kárpátokon átkelve életünk leghevesebb esőzése csapott le ránk, pont azon a vidéken, ahol vadkempingezni akartunk. A B terv az volt, hogy keresünk egy szállodát Gyurgyevóban, közvetlenül a bolgár határ mellett, de aztán felfedeztük a Google-térképen, hogy számtalan más szálláslehetőség kínálkozik Ruszében, Bulgáriában, így elhatároztuk, hogy átkelünk a határon, és inkább ott töltjük az éjszakát. Rusze meglepően népszerű város az utazók körében, így nem volt egyszerű szállodaszobát találni, de végül megoldottuk a dolgot. Egy pihentető éjszakai alvás után a Buzludzha-emlékmű felé vettük az irányt. Már hallottam róla korábban, és láttam képeken is, de élőben megpillantani lenyűgözőbb volt, mint képzeltem. Helyesebben a „sokkoló” jelző inkább passzolna az élményhez, ugyanis egy hegy tetejére épített betonmonstrumról van szó, mely a nyolcvanas évek bolgár kommunista vezetőinek szolgált találkozóhelyül tárgyalások vagy szórakozás céljából. Rendelkezett látogatóközponttal is, szóval nyitva állt a széles nyilvánosság előtt is. Ma teljesen elhagyatott, csupán egy magányos őr felügyeli, hogy a vandálok ne tehessenek több kárt benne.

Bulgáriai kirándulás

A Buzludzhánál tett villámlátogatás után Szozopol, a Fekete-tenger partján fekvő üdülővároska felé indultunk. Már majdnem este 10-re járt az idő, mire felállítottuk a sátrat, és megfőztük a vacsorát. Mikor felnyitottam a tetősátrat, észrevettem, hogy valójában nem is nyílik fel rendesen. Ugyanez történt romániai kempingezésünk első éjjelén is, de eddig nem tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget a dolognak.

A tetősátor nem nyílik rendesen

Most viszont már a végére akartam járni. Kiderült, hogy a napellenző ponyvát hátul tartó csavarok akadályozzák a sátor teljes felnyílását – ez a púp aztán nem hiányzott a hátunkra! Vagy a sátrat vagy a ponyvát kellene máshová rögzíteni, vagy a ponyvához kellene más csavarokat beszerezni, például olyanokat, amilyeneket a Front Runner árusít, csak mikor a ponyvát rendeltem tőlük, azok a csavarok épp nem voltak raktáron. Gondolkodtam, hogy megrendelem a csavarokat most, és futárral a táborhelyünkre szállíttatom őket (már kaphatóak), de végül más megoldás mellett döntöttem. A következő bejegyzésből megtudhatjátok, mi volt az! Az írás június 27-én került publikálásra. A Budapest-Szingapúr overlanding-sorozat eddigi részei: Forrás: