2018. március 19. | 16:13

A LADA egy olyan márka, mely minden bizonnyal sokakban kedves emlékeket ébreszt fel. Most új köntösben tért vissza, és kijelenthető, hogy ez már nem az, ami volt.

A LADA márkanévhez minden korábbi tulajdonosnak fűződik egy kedves élménye a múltból. Egy-egy családi kirándulás alkalmával gyerekként ülni az „ezerkettes” hátsó ülésén, vagy friss jogosítvány birtokában ablakon kikönyökölve végigautózni a városon - felejthetetlen. Koppány kipufogó, sportkormány, szélesített felni, utólagos középkonzol, Wunderbaum illatosító vagy éppen a Videoton hangszórók, ezek mind a LADA részei voltak. A LADA márka azóta felnőtt, és ma már egy teljesen új, a jelenkor igényeinek megfelelő termékpalettát kínál a vásárlók számára. Egyvalami azért nem változott: az új Ladákat vezetni ugyanolyan nagyszerű élmény ma is, mint legendás múltbéli társaikat.

Mikor kezdte meg működését a LADA Hungary?

Pataki András: A LADA Hungary Kft. az egyik, ha nem a legfiatalabb importőr lehet ma Magyarországon. A cég 2015 nyarán lett bejegyezve az értékesítés pedig 2015 decemberében kezdődött. Akkor kezdtük el kiépíteni a márkakereskedő hálózatot. Mi magánimportőrök vagyunk. ezt fontos megjegyezni, egyedi sajátossága a LADA Hungarynak.
Megújult a 4x4 is

Hogyan létezik ma a LADA a vásárlók szívében, hosszú idő után milyen a márka megítélése?

Pataki András: A legfiatalabb, de talán a legismertebb márka Magyarországon a LADA. Annyira erős az érzelmi kötődés a márkához, csak a szépre emlékeznek az emberek. Még nem találkoztunk olyan érdeklődőkkel, akiben ellenérzéseket szülne. Megküzdött annak idején ezzel a Skoda és a Dacia is, hogy ez már nem az az autó. Sokan meglepődtek, amikor meglátták ezeket az autókat, el kell fogadtatnunk, hogy ez már nem az a LADA.

Milyen okai voltak annak, hogy az orosz gyártó elkezdett terjeszkedni az Európai Unióban? Illetve miért csak 2015-ben jelent meg Magyarországon?

Pataki András: Nagyjából a 2000-es évek elején létezett LADA importőr Magyarországon, az EU területére leállt az export és egy nagy csend kezdődött. A LADA nem is fejlesztett olyan modelleket, ami az európai ízlésnek megfeleltek volna. El kellett telnie 10 évnek, hogy visszatérjenek Európába. A globalizáció Oroszországot is elérte, voltak ennek pénzügyi okai is, saját forrásból nem biztos, hogy tudták volna tartani az ütemet és ennek függvényében összeálltak a Renault csoporttal. Elindult egy modernizálási folyamat a Ladánál, nyugati szakemberek érkeztek, nyugati megoldásokat hoztak, abban az időszakban vezető dizájner is érkezett, modernizálási folyamat kezdődött a márka életében.
Az új LADA Vesta

Az orosz piacon is elérhető az, ami itthon. Majd 2016-ban egy újabb jelentős részt vásárolt magának a Renault csoport és gyakorlatilag átvette az irányítást. A döntéseket nem Moszkvában, hanem Párizsban hozzák meg, ez új színfoltja a LADA történetének.

Hol helyezkedik el itthon a LADA az eladási számokat tekintve a magyar piacon és Budapesten kívül hol találhatóak még márkakereskedések?

Pataki András: A tavalyi évet majdnem 1%-os piaci részesedéssel zártuk, ez egy induló márka tekintetében nem rossz eredmény. A legmerészebb álmainkon is túlmutatott, ez körülbelül 1000 darabot jelent. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a termékpalettával szép eredmény, nem mellesleg nagyon sok viszonteladó jelentkezett és már nem győztük őket visszautasítani. Minden megyében elérhető ma már a LADA, a megyeszékhelyeken kivétel nélkül jelen van a márka.
A Kalina Kombi minden terepen jeleskedik

Kik jelentik számotokra a célcsoportot?

Pataki András: A LADA egy külön szegmens, nincsen semmi sem túlgondolva, jól bejáratott, megbízható technikával találkozunk. A LADA egy őszinte autó, azt kapod, amit látsz. Az árfekvése rendkívül kedvező, de egyébként meglepően jól felszerelt, új autó, ami egy használtautó áráért is elvihető. Egyszerű autóról beszélünk és a meghibásodás esélye is valóban csekély. Értelemszerűen az üzemben tartása is könnyen megoldható. Sok vásárló mondta, hogy nem hitt abban, hogy neki lesz még valaha új autója. Ezt mi elérhetővé tesszük.

Milyen most az alkatrész-ellátottság? Ez egy fontos kérdés a vásárlók kiszolgálását illetően.

Pataki András: Ez egy fontos dolog, mert nagy szükség van a megfelelő alkatrészellátásra. A Niva-nál például vannak olyan alkatrészek, amik ugyanazok a 70-es évek óta. Azok az alkatrészek, amik az új autókhoz kötődnek, olyan elemeket tartalmaznak, amik a másodlagos piacon jelenleg még nem találhatóak meg, ugyanis annyira friss ez a dolog, hogy a gyári alkatrész az, ami elsődlegesen elérhető.
A LADA sokak szívében ébreszt fel kellemes emlékeket

Mikor elkezdtük 2015-ben a márkával foglalkozni, akkor csak Oroszországból volt lehetőség rendelni egy kamionnal alkatrészt, mert többre nem volt lehetőség a vám és egyéb szállítási nehézségek miatt. A nyomásnak köszönhetően Csehországban alakult egy raktártelep, most onnan rendeljük az alkatrészeket, ami sokkal egyszerűbb, vámmentes és a szállítás is rövidebb ideig tart, hetente tudunk rendelni most a cseh raktárból.

Létezik egy ilyen friss, de régóta ismert márkánál flottaértékesítés jelenleg?

Pataki András: A vásárlóink 95%-a magánszemély, így flottaértékesítésről egyelőre korai lenne beszélni, még ahhoz jobban el kell terjednünk.

Milyen termékpalettával rendelkezik a LADA itt Magyarországon jelenleg?

Pataki András: Alapvetően 4 csoportra oszlik a modellpaletta. Ezek a Granta, Kalina, 4x4 és a jelenlegi zászlóshajó a LADA Vesta, abból jelenleg a sedan változat érhető el, de hamarosan érkezik a kombi is. Érdemes élőben megnézni és érdeklődni a kínálat felől, vagy ellátogatni a weboldalra, minden egyszerűen elérhető. Megjegyezném, hogy a Vesta taxinak is tökéletes választás, a Kalina pedig mozgáskorlátozottak számára egy nagyon jó megoldás a kedvező ár és az átalakíthatóság miatt. Az interjút készítette: Porkoláb Bence