2017. november 08. | 15:56

A De Tomaso Mangusta egy olasz legendás gyártó a De Tomaso által gyártott sportautó. Gyártása 1967 és 1971 között történt. Akkoriban nagyon fejlett autónak számított.

Alejandro de Tomaso 1928-ban született, és megszállott rajongója volt az autóknak és a versenyzésnek is. Két évet 1957-ben és ’59-ben a Forma-1-ben is eltöltött. Versenyzőként nem volt igazán sikeres, de más területen megtalálta a számításait. Argentínában nem voltak számára lehetőségek, ezért Olaszországba költözött és elkezdte birodalma építését. Nagy érdemei voltak az olasz autógyártásban. Megmentette a csődtől a Maseratit, sikeresen épített be híres motormárkákat a vállalatába, például a Moto Guzzit.

De Tomaso Mangusta: Sportos és egyedi megjelenés

 

Volt kapcsolata a híres Caroll Shelby-vel is, akivel tárgyaltak egy amerikai izomautó építésén, ez azonban nem valósult meg. Kijelenthető tehát, hogy az autógyártás egyik jelentős alakjáról beszélünk, aki fontos projekteket szervezett és vitt véghez 2003-ban bekövetkezett haláláig.

A Mangusta egyik leghíresebb általa gyártott autó, összesen 401 darab készült belőle. Ebből 150 európai változat a többi pedig az USA-ba szánt modellként készült. A kasztni formája nagyon különleges. Magával hordja az amerikai izomautók és az olasz sportautók klasszikus jellemvonásait. Az első elkészült autók Ford HiPo 289 4,7 literes V8-as motorral készültek, a későbbiek pedig a Ford 302-es 5 literes V8-as erőforrást használtak. A sebességváltó 5 fokozatú és manuális. 50 autóra kifejezetten előbukkanós első fényszórókat szereltek, ezzel is imponálva az USA piacnak, de nem voltak annyira kelendőek, mint azt várták.

De Tomaso Mangusta: A különleges motorháztető

 

Érdekesség, hogy Bill Mitchell, aki akkor a General Motors alelnöke volt, kapott egy kizárólag neki épített Chevrolet motoros darabot. A Mangustát Giorgetto Giugiaro tervezte, különös ismertetőjegye az úgynevezett „gull wing” 2 részből álló motortető, ami nagyon esztétikus, de a motorhoz nagyon nehéz hozzáférni. Az európai modellek a 289-es motort kapták, az amerikai típusok pedig a 302-es motorokat. Teljesítményük több, mint 220 lóerő, a végsebesség 250 km/h körüli. Az autó független felfüggesztéssel, légkondicionálóval, elektromos ablakemelővel, tárcsafékkel szerelték. A súlyelosztás 32/68-as volt, így nem igazán lehetett vele gyorsan közlekedni. A beltér szűk volt és nem túl kényelmes. Probléma volt a túlmelegedés, mert a hűtőcsövek az ülések alatt találhatóak.

De Tomaso Mangusta: A "gull-wing" megoldás

 

A Mangusta típusoknak a fele nagyjából eltűnt, a másik fele főként magántulajdonban van. Körülbelül 150.000 dollárért jó állapotú autót lehet vásárolni, ami jó befektetés lehet, ugyanis az ára csak feljebb fog menni az idő haladtával. A gyártás befejezése után a De Tomaso Pantera következett, ami sokkal kelendőbb típus lett.

De Tomaso Mangusta: Sportos beltér

 

Fotók: Carscoops

Forrás: Petrolicious