2017. szeptember 22. | 16:34

Le Mans 24, Indy 500, Monaco GP. Ha valaki mindhárom versenyen megszerzi az első helyet, hát nagyon kevesen vannak…

A „Triple Crown of Motorsport” egy nem hivatalos díj, mely azt hivatott jelezni, hogy egy autóversenyző a pályafutása során megnyerte a Le Mans 24 órás versenyt, az Indy 500-as futamot és a Formula-1-es Monaco Nagydíjat. Nos nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy ez bizony nem sok embernek sikerült. De egészen konkréten egyetlen embernek igen, őt úgy hívják, hogy: Graham Hill.

Graham Hill igazi legenda

 

1950 és 1960 között a Monaco GP és az Indy 500 egy kalap alá tartozott ez volt a FIA World Championship of Drivers (aztán átnevezték később Forma-1-re). Az Indy 500 az 1961-ben kiszállt a sorozatból, ezzel jelentősen megnehezítették azon pilóták dolgát, akik mindkét versenyen szerettek volna indulni. 1987-ben pedig a két versenyt gyakorlatilag egymásra szervezték, ugyanarra a napra, vagy néhány nap eltéréssel, így ez szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

A „Triple Crown” így ma már úgy lehetséges, hogy egyik sorozatból valakit elengednek, hogy versenyezzen a másikban, mint 2017-ben Fernando Alonso-t, akit csapata, a McLaren Honda engedett el a tengerentúlra. Ez azonban tényleg kivételes eset a mai sportvilágban, ugyanis a szponzorok és a csapatérdekek nem biztos, hogy ezt megkívánnák.

A Le Mans 24 órás verseny jellemzően júniusban kerül megrendezésre, így az nem szokott útban lenni, a jelenlegi F1-es mezőnyből is vesznek részt pilóták a világ egyik legrégebbi autóversenyén (1923-ban volt az első). Így nyert Nico Hulkenberg 24 órás versenyt 2015-ben.

Le Mans 24 órás verseny

 

A felkészülést jelentősen nehezíti az is, hogy egész más kategóriákról és autókról van szó, így aki egyikből átül a másik autóba, nem árt alaposan tanulmányozni és edzéseket végezni vele. Nem mellesleg hirtelen új csapatban, új emberekkel kell együtt dolgozni, ami szintén nem mindig megy zökkenőmentesen, ráadásul ugye itt a győzelemért megy a csata, nem csupán pontokért.

Graham Hill egyedüliként a Földön tudta megnyerni mindhárom versenyt. A jelenleg aktívak közül Juan Pablo Montoya rendelkezik Indy 500 és Monaco GP győzelemmel, neki még van lehetősége megnyerni a Le Mans 24 órás versenyt. Én személy szerint szívből kívánom, hogy sikerüljön neki ez a csodálatos bravúr. Meg kell említeni A. J. Foyt, Bruce McLaren és Jochen Rindt, legendás versenyzők neveit, akiknek egy győzelem hiányzott az elképesztő bravúrhoz.

Juan Pablo Montoya zseniális versenyző

 

A mai F1-es mezőnyből nagy kérdés, hogy kik azok a versenyzők, akik akár a széria közben vagy utána más kategóriák kipróbálására adják a fejüket. Korábban ez gyakoribb jelenség volt, most nagy kérdés, hogy kik mernek majd kalandozni.