Kihagyja a 2019-es Detroiti Autószalont az Audi is, így a BMW és a Mercedes-Benz után újabb német luxusmárka hagyta faképnél a kiállítást!

Nincs könnyű helyzetben a Detroiti Autószalon, ugyanis a 2019 januárjában esedékes eseményt egyre többen mondják le, így nagyon foghíjas lesz a kiállítói lista. A BMW és a Mercedes-Benz már korábban bejelentette, hogy jövőre távol marad, ám az Audi mostani nyilatkozata sokakat meglepett. Nehéz nem észrevenni az összefüggést az USA-ba érkező acél és alumínium importra kivetett nemrégiben bejelentett védővám, valamint a német cégek hátra arca között, hiszen eddig mindig nagyon fontos terep volt számukra az amerikai rendezvény.
A BMW és a Mercedes után az Audi sem lesz ott a 2019-es Detroiti Autószalonon

Bár a védővám bevezetéséről az Egyesült Államok és az Európai Unió még tárgyal – és az utóbbi bízik abban, hogy az EU végül mentesül alóla – egyértelmű Donald Trump azon szándéka, hogy helyzetbe hozza az amerikai gyártókat, főleg a német cégekkel szemben. Az Audi illetékesei persze nem ezzel magyarázzák a döntést. Szerintük a távol maradás csak egy alkalomról szólt, az oka pedig az, hogy a rendezvény nem illeszkedik a cég termékbevezetési ciklusába, vagyis nem tudnának igazi újdonsággal szolgálni. Annyiban elfogadható az érvelés, hogy a világpremiereket a cégek zöme a tavaszi Genfi Autószalonra időzíti, míg az ázsiai modellek premierjének az ezt követő Pekingi Autószalon a hagyományos terepe. Hasonló mentséggel bújt ki korábban a BMW és a Mercedes-Benz is.
Anno a 2017-es Detroiti Autószalonon mutatták az Audi Q8-at, ami hamarosan a kereskedésekbe kerül

A Detroiti Autószalon szervezőinek egy másik nagy rendezvény, a Las-Vegas-i CES is konkurenciát jelent, ugyanis ez a világ legnagyobb elektronikai kiállításaként elvonja a figyelmet a nem sokkal későbbre időzített autós show-ról. Ráadásul a CES az autógyártók körében is egyre népszerűbb, hiszen az elektromos és önvezető autók valójában inkább elektronikai kütyük, így az ilyen típusú újdonságaikat szeretik itt bemutatni.
A Mercedes-Benz már lemondta a 2019-es Detroiti Autószalont

Szakértők szerint az is elképzelhető, hogy a német visszalépési hullám a Detroiti Autószalon végét jelenti majd, hiszen az utóbbi években már elmaradt a Mazda, a Mini, a Volvo, a Porsche, a Mitsubishi, a Jaguar és a Land Rover, általában azért, mert marketing költéseiket más területekre csoportosították át. Az amerikai rendezvény szervezői az Detroiti Autókereskedők Szövetsége szerint dolgoznak azon, hogy teljesen átalakítsák az Autószalont, hogy megérje a kiállítóknak részt venniük rajta. Persze az is előfordulhat, hogy végül szinte csak az amerikai autók seregszemléjévé alakul át az esemény, ám ez mindenképp hatalmas visszalépés volna, hiszen az autóipari innovációnak ma már nem az amerikai kontinens a fő motorja. Nagy kérdés azonban, hogy mit lép a Volkswagen márka, hiszen az Audi és a Porsche is a Volkswagen-csoport része.  A cég szóvivője állítólag úgy nyilatkozott nemrég, hogy jelen állás szerint ott lesznek majd Detroitban. Majd kiderül! Forrás: