2017. november 21. | 16:17

A Dacia Duster kedvező ár-érték arányával csalogat, de érdemes körülnézni, mert ezért a pénzért találhatsz szebbet, jobbat, sőt olyat is, ami nem olyan régen még egy nullával többe került!

Valahol mélyen biztosan álmodoztál már arról, hogy egyszer új autót vásárolsz. Jó érzés egy olyan négykerekűt birtokba venni, amit a te ízlésednek megfelelően készítettek el. Te állsz ki vele a szalonból, te rakod bele az első kilométereket, te szellentesz bele először. Ennek a feelingnek azonban meg van az ára. Az értékvesztésről nem is beszélve.

Nézzük például a Dacia Dustert: az 1,6 literes benzines belépőmodell 2.899.000 Ft-ért vihető haza, ezért gyakorlatilag egy teljesen fapados, terepjárónak (bocsánat, szabadidő autónak) kinéző, elsőkerekes járművet kapsz, ami legalább új. Ha már egy elfogadható felszereltségű 4x4-eset akarsz, akkor a végösszeg is 4-essel fog kezdődni. De nem kell annyira elszállni, már 3 millió forint környékén is érdemes elgondolkoznod használtautó vásárláson. Ezért a pénzért is olyan gépeket lehet találni, hogy utána elmegy a kedved a Daciától. Ezekből gyűjtöttem össze párat.

Kompakt: Audi A3

Egy négykarikás szinte mindig kívánatos, még akkor is, ha kompaktról van szó. A második generációs A3-mas 2003-ban mutatkozott be a nagyközönség előtt és faceliftekkel egészen 2012-ig húzta, utána elkerülhetetlen volt már a generációváltás. Kisautó, nagy arccal, a jellegzetes Audi Single Frame maszk kölcsönöz neki egy határozott kiállást.

Dizájnja, kortól függetlenül szinte mindenkinek bejön. A kínálat majdnem olyan széles, mint a célközönség: az említett összegért már késői, 2010 utáni példányokat is nézhetsz, akár 1.2-es turbós benzinessel, akár 1.6-os vagy 2.0-es TDI-vel is. Ha ügyes vagy, belefuthatsz 200 ezer kilométer alatt futott, hamvas modellekbe is, ezek vélhetően még sok-sok évig fognak boldogan szolgálni.

Felső-közép: BMW 535d E60

Szerencsétlen korosodó német prémiumokat úgy kerüli mindenki, mint a leprásokat. Tábortűz melletti rémtörténetek keringenek olyan pórul járt tulajokról, akik nagy mellénnyel megvettek egy tizenéves bajor, stuttgarti vagy ingolstadti luxusautót csoki pénzért, majd rövidesen örök kuncsafttá váltak a szerelőnél. Nem alaptalanok a vádak, ezek a kocsik a temérdek elektronika miatt könnyen betegággyá tudtak/tudnak válni, azok megkeresése és megtalálása igazi kálvária tud lenni, még a hozzáértők számára is.

A problémák hátterében legtöbbször a szükséges és szakszerű karbantartások elmaradása áll. Ha ezeket megkapta a szerető tulajtól, még így tizenévesen is hatalmas élményt tudnak adni. E60-as ötöst, már 2 milka alatt is lehet találni, de a legolcsóbbak többnyire okkal kerültek a kínálat elejére. Ami már tényleg tutti, az már közelít a 3 millióhoz, ennyiért már bármelyik dízel a tiéd lehet, legyen szó a legnépszerűbb 520d-ről, vagy a biturbós szörnyetegről, az 535d-ről.

Terepjáró: Nissan Patrol GR

Egy 4x2-es Dacia Dustert még erős jóindulattal sem neveznék terepjárónak. Négykerékhajtással már egész jól boldogul burkolatlan utakon, de még így is inkább hobbicélokra készült, mint dagonyára. Ha komolyan gondolod a terepezést, inkább olyan céleszköz után keresgélj, mint a Nissan Patrol. A japán gyártó 1951-óta óta gyártja a típust, akkor is, és azóta is kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a lehető legmostohább körülmények között is boldogulni tudjon terepjárójuk.

A legbeváltabbak talán a negyedik generáció tagjai voltak, de azok felett eljárt már az idő, és beléjük került a világ összes kilométere. Utódja, az Y61-es formája már korszerűbbnek hat, felszereltsége is magasabb, így már nem csak terepen, hanem közúton is kellemesen használható. Európában a 2,8-as és 3,0-es dízelek fogytak a legjobban, ezek a hathengeres erőforrások nyomatéka már szépen mozgatta a több, mint kéttonnás bódét. A motor és a hajtás ütős párosítása miatt, a terepjárók élvonalába sorolják, Dubajban és a Közel-Keleten még mindig az egyik legnépszerűbb 4x4-es, a Land Cruiserek mellett.

Kétajtós: Mercedes CL500

Öt még gombócból is sok, nemhogy méterből. Főleg akkor, ha csak két ajtó párosul hozzá. A CL talán a legfeleslegesebb osztálya a Mercedesnek, mégis ettől lesz igazán vonzó. Óriáskupé a legfinomabb bőrbe varrva, és a legdurvább motorokkal szerelve. Racionalitás? Ugyan már. Takarékosság? Ne viccelj. Egy olyan autótól, aminél 5,0 literes V8-as volt a belépőmotor, ezek a jelzők olyan távol állnak, mint Keith Richardstól a negatív drogteszt. Az említett autó a W220-as S-osztály alapjaira épült, szinte ugyanaz csak két ajtóval kevesebbel.

A kor viszonylatában minden létező extrával felszerelték, felsorolni is hosszadalmas lenne a technikai arzenált. A leggyengébb is 306 lóerős, a csúcsot képviselő CL65 AMG V12-es biturbó motorja 612 lóval és kereken 1000 Nm-el pusztította a hátsó gumikat. A csúcstechnikának viszont megvan az ára, az évek múlásával az elektromos hibák száma is szeret nőni, ezek megtalálása és kijavítása beárnyékolhatja a fenséges suhanás adta élményt. Bármelyik erőforrással igazi grand tourer, kortalan formával és eleganciával.

Egyterű: Mazda 5

A Mazda nagyon érzi manapság, hogyan kell mutatós autót csinálni, a Kodo dizájnirányzat igazi telitalálat volt a japánok részéről. Ha a külsőt nézed, egy 6-os simán odaállhat egy új Passat mellé, mindenféle szégyenkezés nélkül. Na, de az mégiscsak egy sedan, oda könnyű szép vonalakat rajzolni. Mi a helyzet az egyterűekkel? Fel kell áldoznia a családosoknak a formát a praktikum oltárán? Nem minden esetben. Ugyan, ebben a műfajban jobban meg van kötve a tervezők keze, Mazdáéknak sikerült egy divatos kinézetet varázsolniuk a harmadik generációs 5-ösnek.

Rá is fért mondjuk, főleg az első generációs Premacy kinézete sikerült elég jellegtelenre, de a kettő közti modell sem volt a formatervezés magasiskolája. Azon pont annyit és ott változtattak, hogy egy japánosan karakteres külső született meg a harmadik generációnak. 2010-ben kezdték meg a gyártását, 3 millió forintért már akár 5 éves példányokra is szert tehetsz, legyen szó 1,6-os dízelről, vagy 2,5-es benzinesről.

Csapatós: Subaru Impreza WRX

Minden benzinvérű nedves álmában szerepelt már legalább egyszer, egy utcai raliautó. Lapjával csúszni a kanyarban, hallani, ahogy fémesen üvölt a motor, fütyül a turbó és érezni, ahogy dolgozik alattad a négy kerék. Nem szezonális autók, télen még jobban várod, hogy használhasd, mint száraz időben. Egy Evo pályán igazi fegyverré válik, nagyobbat lehet vele menni, mint egy Impreza WRX STI-vel. De nem minden nap kerülsz olyan szituációba, hogy véres verejtéket hullajtva küzdj a tizedmásodpercekkel, így nem is mindig teljesedik ki a Lancer fölénye.

Egy Subaru is tud könnyfakasztó endorfinlöketet adni, mind a benne üllőknek, mind pedig körülötte lévőknek. Nem is kell hozzá sok, elég, ha a pirosnál megtúráztatod, a „bubu” hangeffekt garantáltan felkelti a gyalogosok figyelmét, még két utcával arrébb is. Három millió forint tájékán STI-t sajnos még nem találni, de ha ügyes vagy belefuthatsz egy WRX-be. 220 lóerős teljesítménye ugyan elmarad a csúcsverziótól, de már ennyivel is több mosolyt csal az arcodra 1 óra alatt, mint amennyit egy Duster valaha is fog.