Az Alfa Romeo autói mindig lenyűgözőek voltak.
Az 1970-es évek közepén begyűrűző olajválság elemeiben változtatta meg az autóipart, amely főképp az amerikai piacon volt látványos, mivel a ’60-as évek hatalmas, benzinfaló szörnyetegei helyett alacsonyabb fogyasztású, megbízhatóbb járművekre volt szükség.
Hiába a szűk utcák miatti kisebb autók, a válság az európai gyártókat is változtatásokra kényszerítette. Ebben a helyzetben dobta piacra az Alfa Romeo Alfetta nevű modelljét, amelynek GT és GTV változata az igencsak közkedvelt 105-ös modell utódjaként kellett, hogy elnyerje a vásárlók kegyeit, akik azonban egyre inkább elfordultak a kupéktól.
Egy sportosabb kupé ötlete már 1968-ban felvetődött Alfáéknál, először az akkori 1750-es modell alapjaira tervezve, de a tervek lassú haladása és a már előrehaladott fázisban tartó Alfetta miatt úgy döntöttek, utóbbi adja majd az alapot az új kupénak. Az új, sokkal modernebb platform emellett 11 centiméterrel kisebb tengelytávot is jelentett, amely még egy jó pont volt, hogy ezt válasszák az 1750-es helyett.
A cél tehát megvolt: egy sportos, modern kupé, amelyben mégis kényelmesen elfér négy ember és a csomagok is. A több híres modellért is felelős Giorgetto Giugiaro tervezte meg az autót és a hatás magért beszél még így, 50 év távlatából is látható az az irány, amelyet az Italdesign szakembere elképzelt.
A fogadtatás azonban nem volt ennyire fényes
Mivel az Alfetta GT-t 1974 nyarán mutatták be, a közvélemény vegyesen fogadta a kupét. Az olajválság éppen tetőzni látszott, így egy sportautó nem tűnt az emberek első választásának, ha új autó vásárlásáról lett volna szó.
A két évvel korábban bemutatott szedánhoz hasonlóan a GT modellek először csak egyetlen motorral voltak elérhetőek. Az Alfa 122 lóerős, 1,8 literes, négyhengeres DOHC motorja 1976-ban kapott társakat, amikor az Alfetta GT palettája kibővült. Az 1,6 literes GT és 2,0 literes GTV modell is az Alfetta kínálatának része lett, utóbbi két krómcsíkot kapott a hűtőrácsra, és a C-oszlop szellőzőnyílására a GTV feliratot tették, ezzel megkülönböztetve a két modellt.
A GTV rengeteg hasonlóságot mutat a Montreal sportautóval, amely az Alfa erősebb szabadidőautó-koncepciója volt a ’70-es évek elején, majd 1977-ig gyártásba is került. A GTV ennek a modellnek az egyszerűbb, könnyebben eladható verziója volt, mivel az európai piac inkább befogadta a kisebb GTV-t, amely bár továbbra sem volt a legjobban fenntartható autó, mégsem terhelte annyira a pénztárcát, cserébe remek élményautónak bizonyult.
A króm csíkok és a GTV betűk mellett az Alfetta kupé-palettájának csúcsán álló modell további díszelemeket is felmutatott. A beltér több eleme is faborítást kapott, többek között az ajtókon és a műszerfalon is szerepelt az anyag, amelyet a bőrözött kormánykerékkel igyekeztek harmonikus kontrasztba helyezni.
A 2,0 literes GTV 130 lóerőt tudott kipréselni magából, amely bár nem volt sokkal több, mint az 1,8-as modell teljesítménye, a beltér miatt többen választották, így 1976-ban az amerikai piacra is sikerült betörnie. Itt a kormány intézkedései miatt szabványosított lökhárítót és csökkentett teljesítményű, 110 lóerős motort kapott, de így is akadt némi közönsége a tengerentúlon is.
Turbodelta
Az évtized végére a sportautózás a turbómotorok felé fordította figyelmét, így az Alfa úgy döntött, ideje beszállni a versenybe és az Autodelta, vagyis az Alfa versenyrészlege a GTV 2,0 literes motorját is turbósította.
A nagyjából 400 darab GTV Turbodelta átlagos modellként hagyta el a gyártósort, majd az Autodelta telepén kapták meg a különleges motort, amelyet KKK turbóval szereltek fel.
A GTV Turbodelta ralis karrierje az 1980-as szezonnal kezdődött, de az év közben többször világossá vált, hogy bár az autók igen jól teljesítenek, mégis megbízhatatlanok és verseny közben sokszor visszacsúsztak vezető pozíciókból rosszabb helyekre. Az Alfa nem adott új lehetőséget az Autodeltának a javításra, így 1981-re a program lezárult.
Az új évtized
Az 1980-as években az Alfetta kupékat is áttervezték, hogy lépést tartsanak a kor trendjeivel. A rozsdamentes acél lökhárítókat műanyag váltotta fel, és a beltér faanyagait is műanyagra cserélték.
Az 1,6-os motor eltűnt, a 2,0 literes lett az alapmodell és az új csúcsmodell a GTV6 lett. Ez új motorral is párosult és a 2,5 literes, V6-os elrendezésű, 160 lóerős autó nem csak az eladásokon segített, de a GTV versenyhírnevét is rendezte. Az Alfa Romeo négy Túraautó-Európa-bajnokságot is nyert 1982 és ’85 között, ráadásul zsinórban.
A dél-afrikai piacon egy 3,0 literes változatot is kínáltak, mindössze 200 darabszámos, korlátozott mennyiségben, az észak-amerikai piac pedig a Callaway „C3” nevű, 35 példányszámos változatot kapta.
A vég
1983-ban az Alfa benyújtott néhány tervet az Alfetta kupéjának harmadik generációjára, de ezek az ötletek hamar a polcra kerültek és nem történt további változtatás a modelleken, néhány apróság kivételével, így 1987-ben az Alfetta GT és GTV-vonal végleg megszűnt és utódot sem neveztek ki.
