2018. június 11. | 13:41

A Ferrari 2004 óta nem nyert Kanadában. Sebastian Vettel azonban a vasárnapi, Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán dominált, ezzel megtörve az átkot.

A német brillírozott a szombati időmérőn és vasárnap sem kelt fel bal lábbal. Őt Valtteri Bottas követte a Mercedes-szel, a dobogó harmadik fokára pedig Max Verstappen állhatott fel. A negyedik helyen szintén egy Red Bull ért célba, Daniel Ricciardóval a volánnál, ötödikként pedig Lewis Hamilton futott be.

Hétvégére a Ferrari az idei első motorfrissítéssel készült, ami elég jónak bizonyult. Vettel lassan indította a hétvégét, de végül ritmust talált a kvalifikáción, ami egy lenyűgöző pole-pozíciót eredményezett.

A rajtnál Bottas küzdött a jól rajtoló Verstappennel, hogy megőrizze a második helyét. Az első körben a Toro Rossós Brendon Hartley és a Williamses Lance Stroll összeakadtak, ami egy látványos balesetet eredményezett. Stroll a sikánból kijövet megkoccolta a gumifalat, ennek következtében elvesztette uralmát az autó felett és Hartley-t a falhoz préselte. Az eset következtében mind a ketten a kavicsában kötöttek ki, emiatt biztonsági autós fázis következett. Az újraindításkor Vettel simán eljött, Bottas és Verstappen szorosan követték. Hamilton azonban nem volt ennyire szerencsés, problémája adódott. A Mercedes kihozta korábban a britet és ultralágy gumikat kapott, azonban stratégiai hátrányba került és az ötödik helyen folytatta. Vettel, Bottas és Räikkönen versenye nem volt túl izgalmas, az első két helyet a verseny végéig megőrizték, azonban a finn nem volt ennyire szerencsés és visszaesett a hatodik helyre. Egy pillanat volt, amikor úgy tűnt, hogy csata bontakozik ki az élen, mert a finn csökkentette a hátrányát, azonban elnézte az egyes kanyart, így gyorsan átállt támadásból a Verstappen elleni védekezésre. Eközben Hamilton folymatosan támadta Ricciardót, de nem tudta megelőzni, így végül ötödikként intették le a kockás zászlónál. Nico Hülkenberg ért be a hetedik helyen, mögötte pedig csapattársa Carlos Sainz. Esteban Ocon a kilencedik helyet szerezte meg, az utolsó pontot Charles Leclerc zsebelte be, így az elmúlt négy verseny alatt háromszor szerzett pontot csapatának. A Toro Rosso-s Pierre Gasly ért be a tizenegyedik helyen, ami igen szép teljesítmény, tekintve, hogy a tizenkilencedik helyről vágott neki a versenynek motorcsere miatt. Őt a két Haas Ferrari követte, Romain Grosjean, Kevin Magnussen sorrendben. Fernando Alonso 300. hétvégéje nem végződött happy enddel, a kétszeres világbajnok küszködött az időmérőn, a versenyen küzdött a jobb helyezésért, de a csapat arra utasította, hogy álljon ki, mert kipufogógáz-problémát észleltek nála. Csapattársa, Stoffel Vandoorne a tizenhatodik helyen fejezte be a versenyt. A Williamsnél szombat este még nagy volt az öröm, ugyanis megnyerték a rafting versenyt, azonban vasárnap Stroll az első körben kiesett, míg Sirotkin az utolsó helyen fejezte be a versenyt. A Ferrari visszanyerte a lendületet a bajnoki csatában. Vettel 14 pontos hátrányt dolgozott le Hamiltonnal szemben, sőt, 1 ponttal át is vette a vezetést. A konstruktőri értékelésben a Mercedes 17 ponttal vezet az olasz istálló előtt a franciaországi verseny előtt. A versenyben futott leggyorsabb kört Max Verstappen tudhatja magáénak 1:13.864, melyet a 65. körben futott. Ezt annak köszönheti a holland, hogy márkatársa futott ugyan nála egy gyorsabb kört a végén, de volt egy kis malőr a leintés körül, így a tervezettnél egy körrel hamarabb fejeződött be hivatalosan a futam. Forrás: Fotók:
  • Címkék:
  • F1