2018. április 11. | 18:26

A Forma-1 2016-os világbajnoka egyre gyakrabban tűnik fel a Formula E futamain, ahol befektetőként is jelen van. Az elektromos sorozat új autóját ő fogja kipróbálni elsőként.

Nico Rosberg sok évi F1-es versenyzés után lett világbajnok 2016-ban, hatalmas házicsatában legyőzte csapattársát Lewis Hamiltont. Rosberg a hatalmas ünneplés után mindenki meglepetésére bejelentette, hogy visszavonul. Amit annyira akart, azt elérte és családjára is gondolva úgy döntött, visszavonul a versenyzéstől. A sport világából mindenki üdvözölte a német pilóta döntését, de a találgatás rögtön el is indult, hogy mivel fog majd foglalkozni a jövőben. Nico Rosberg megjelent többek között Robert Kubica csapatában és menedzseri feladatokat látott el, neki köszönhető az is, hogy visszatért a lengyel versenyző és lehetőséget kapott a Williams csapatnál. Emellett márkanagykövetként is tevékenykedik és gyakran látni a Formula E futamain is. Most pedig kiderült, hogy befektetett a sorozatba, nem mellesleg a második generációs autót ő fogja először kipróbálni Berlinben.
Nico Rosberg 2016-ban

Nico Rosberg nagyon várja, hogy kipróbálhassa a második generációs elektromos formula autót, nyilatkozatában pedig kiemelte, hogy annak különösen örül, hogy mindezt a berlini ePrixen teheti meg, hazai közönség előtt. Kíváncsian várja azt is, hogy milyen élmény lesz újra ilyen gyors autóba ülni, reméli, a képességei továbbra is megvannak. Kiemelte, hogy miután visszavonult, elkezdte foglalkoztatni az elektromobilitás és az elektromos autózás kérdése, a bolygó jövője. Ezért hisz a Formula E sorozatban és abban, hogy fontos figyelni a környezetre. A Formula E futamain 10 csapat vesz részt, ebből 5 már kipróbálta az új versenyautót. Legfontosabb cél, hogy ezekkel a gépekkel már végig lehet menni egy versenyen, ezzel pedig megszűnik a komolytalannak tűnő autócsere. Alejandro Agag, a Formula E promótere elmondta, hogy nagyon örül Rosberg jelenlétének, mint befektető, és annak is, hogy autóba ül majd a német, ami szerinte egy nagyszerű pillanat lesz.
A második generációs Formula E autó

Új hír a Formula E háza tájáról, hogy a BMW kipróbálta szintén második generációs versenyautóját, ami a BMW iFE.18 nevet kapta és a csapat brit versenyzője, Tom Blomqvist próbálta ki. A hajtásláncot a BMW i részleg és a BMW Motorsport szakemberei fejlesztették ki közösen. A BMW közleményében írta, hogy az együttműködés soha nem volt ennyire szoros a motorsport részleg és a közúti részleg között. Forrás: