2018. március 23. | 16:22

Ausztráliában felbőgtek a motorok két szabadedzésen is. A pálya nagyon csúszós volt, többen megjárták a bukóteret és a kavicságyat is. Érdekesnek ígérkezik a vasárnapi futam!

Az első szabadedzések győztese Lewis Hamilton lett, a második hely az első edzésen a csapattárs, Valtteri Bottas kezébe került, a másodikon Max Verstappen szerezte meg. Következtetéseket levonni nemigazán lehet ezekből az eredményekből, sőt a harmadik szabadedzés után sem lesz érdemes. Az első igazi mérce az időmérő edzés lesz, a legnagyobb kérdés, hogy a Mercedes egykörös tempója romboló lesz, vagy megfogható? Lewis Hamilton főleg ultralágy gumikkal ment, és meglepetésre elmaradt a tavalyi legjobb idejétől két tizeddel, ami mindenképp érdekesség. Valószínűleg ebben tényleg jelentős szerepet játszott, hogy az aszfalt állapota nem volt az igazi. A második edzésen Hamilton csapattársa, a harmadik helyet megszerző Valtteri Bottas nem csak egyszer járt a pálya szélén, egyszer pont honfitársával, Kimi Räikkönennel értették félre egymást, ezért Bottas a hármas kanyarnál lévő kavicságyon keresztül folytatta a körözést. Max Verstappen jelentett az első helyre igazi veszélyt, Hamiltontól csupán kicsivel több, mint egy tizedre volt a második szabadedzésen. Csapattársa, a hazai pályán versenyző Daniel Ricciardo nem tudott egyelőre az élmezőnnyel haladni. Nem látszik mindenesetre rossz autónak a Red Bull, ők általában szezon közben szoktak belejönni igazán. Biztató ugyanakkor, hogy Verstappen egyszer sem maradt el a két Mercedestől. A Ferrarik tempója is még várat magára, ők inkább a lágy keverékű gumin próbálkoztak, nem mutatták meg mire képes az autó, persze a beállításokon kell ilyenkor dolgozni. Kalandokban egyébként nem volt hiány az edzésen, többen is apróbb hibákat vétettek vagy a technika babrált ki a versenyzőkkel. Az első edzés viszonylag simán zajlott, a második tréning elején Verstappen autóján kellett javításokat végezni, majd ő és Ricciardo is sok időt töltött a boxban futómű beállítások miatt, de így sincs okuk panaszra a megtett körök számát nézve. Pierre Gasly a fékek állapotáról érdeklődött többször, Nico Hülkenberg autójában ereszteni kezdett az üdítőt adagoló berendezés, ami igencsak kellemetlen tud lenni. Lance Strollt pedig a leintés után tartott rajtgyakorlatot kérte a mérnöke, hogy álljon félre a Williamsszel, mert túlhevült az autója. Stroll korábban egy leszakadt kábel miatti piros zászló miatt is elégedetlenkedett, mert pont egy mért köre alatt állították le az edzést. Részben ennek is köszönhető, hogy az egykörös tempó terén a két Williams a nem túl előkelő 14-18. helyet szerezte meg, Stroll-Szirotkin sorrendben. Az élmezőnyt ezúttal is a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull autói foglalták el, de a Haas Ferrarival Romain Grosjean jelezte, hogy velük is számolni kell adott esetben. Érdekesség, hogy a végsebesség terén Pierre Gasly a harmadik helyet szerezte meg a Toro Rosso-Hondával a két Mercedes mögött, de a két autó így is csak a 16-17. helyet kaparintotta meg. Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése március 24-én szombaton reggel 7 órakor kezdődik. A futam vasárnap, szintén reggel 7 órakor startol. Forrás:
  • Címkék:
  • F1