2018. július 30. | 15:26

Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen. Verstappen korán kiesett, Ricciardo viszont hatalmasat ment.

Az időmérő

Az Magyar Nagydíj időmérő edzésén az eső tréfálta meg a pilótákat, Stroll mellett Raikkonen is megpördült. Ricciardo járt a legrosszabbul az élmenők közül, aki nem jutott be a Q3-ba, és csak a 12. helyre kvalifikálta magát.

A szakadó esőben megkezdődő végjáték a Mercedes számára alakult a legjobban, a német istálló pilótái kibérelték maguknak az első sort Hamilton-Bottas sorrendben. A Ferrarié lett a harmadik és a negyedik hely, ám Raikkonen Vettel elé kvalifikálta magát. Sainz az ötödik, Gasly a hatodik helyről várhatta a vasárnapi futamot, Verstappen ideje viszont viszont csak a hetedik helyre volt elég.

A futam

Az első tíz helyezettből nyolcan ultralágy gumival vágtak neki a 70 körös Magyar Nagydíjnak. Csak Vettel és Sainz indult lágy abroncsokon, a Ferrarisok tehát eltérő stratégiával próbálták legyőzni a Mercedeseket.

A rajtnál Vettel megelőzte csapattársát: a kettes kanyarban külső íven körbeautózta az egyébként jól kilövő Raikkonent. A finn akkor veszített tempót, amikor honfitársát Bottast próbálta megelőzni, de a belső íven beragadt a Mercedes mögé, így szabad út nyílt Vettel előtt. A közvetlen élmezőny mögé felzárkózott Verstappen, aki Sainz és Gasly mellett is elment. Magnussen számára is jól sikerült a rajt, két helyet javított. Az első körök nagy vesztese Sainz lett, aki három pozíciót vesztett.

A kedélyek lenyugvása után Hamilton, Bottas, Vettel, Raikkonen, Verstappen, Gasly, Magnussen, Sainz, Hartley és Hülkenberg volt a pillanatnyi pontszerzők sorrendje, míg a születésnapos Alonso Grojeant megelőzve haladt a 11. helyen.

A visszajátszások alapján kiderült, hogy Ricciardo autója kapott egy elég komoly ütést, Ericsson szaladt bele az ausztrál bal elsőjébe, így Ricciardo a 14. helyre esett vissza. Sainz Verstappennel kontaktált, Perez pedig összeért LecLerccel. Utóbbi nem is húzta sokáig, a boxutca bejáratánál lehúzódott. A hatodik körben Verstappen motorereje elveszett, le is húzódott, és kénytelen volt feladni a versenyt. Elég komoly cenzúrát igényelt az, ahogyan kifakadt a csapatrádión, ami a későbbiek fényében érthető, hiszen Ricciardo versenytempójából kiindulva komoly esélye lett volna egy dobogós helyezésre a hollandnak.

A virtuális biztonsági autós fázist követően zöld zászlóval folytatódott a futam, a nézők szórakoztatásáról pedig Ricciardo gondoskodott. Bár volt némi aggodalom a Red Bullnál, hogy mennyire sérülhetett az ausztrál autója, úgy tűnt, hogy semennyire. Ricciardo előbb Alonsóval csatázott egy nagyot, de viszonylag gyorsan átrágta magát az ausztrál spanyol ellenfelén. Ricciardo kegyetlen tempót diktált, bevetődött Grojean, Hülkenberg és Hartley mellé is, és feljött a 8. helyre.

Raikkonen eközben ivóvíz hiánnyal szenvedett, ami az évad egyik legmelegebb versenyén rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta a Ferrari finn világbajnok versenyzőjét. Ellenben Hamiltonnak nem kellett semmiféle megpróbáltatásoktól tartania, nyugodtan autózhatott az élen, hiszen csapattársa, Bottas hátvédként követte tisztes távolságból.

A boxkiállások előtt Hamilton, Bottas, Vettel, Raikkonen, Gasly, Magnussen, Sainz, Ricciardo, Hartley és Hülkenberg sorrendben haladt az első tíz pilóta. Raikkonen cserélt elsőként kereket a 15. körben, az 5,1 másodperces művelet kissé soknak tűnt, a bal hátsóval akadtak problémák. A Mercedes azonnal reagált, kihozták Bottast a következő körben, a többiek viszont még maradtak a pályán.

Ricciardo folytatta menetelését, és könnyedén megelőzte Sainzot is. Magnussen nagyobb falatnak bizonyult, de egy szenzációs manőverrel körbeautózta az ausztrál, aki így a 21. körben már a hatodik helyen autózott. Raikkonen boxkiállását követően ugyan Gasly mögé került, ám visszavette a Torro Rosso-Honda pilótájától az őt megillető negyedik helyet a célegyenes végén. Az élen továbbra is Hamilton autózott Vettellel a nyomában. A brit 8 másodperc fölötti előnye körről körre csökkent Vettellel szemben, őket Bottas és Raikkonen követte friss gumikon.

A következő kerékcserékre a 24. körig kellett várni, Hülkenberg majd Hamilton autójára is új abroncsokat helyeztek fel. Vettel így az élre állhatott, de Hamilton a papírformának megfelelően visszajött a második pozícióba Bottasék elé.

Némi közjátékot követően Riccardo újabb előzést mutatott be, igaz, Gasly nem nagyon izzasztotta meg. A 27. körben a célegyenes végén Ricciardo szokásos manőverével a belső íven haladt el az energiaitalosok fiókcsapatának tehetsége mellett. Rendkívül komoly versenytempót diktált Ricciardo, és elkezdte megközelíteni Raikkonent. A finn előre menekült, és 1,5 másodpercre közelítette meg Bottast a harmadik helyért folytatott csatában. A 33. körre egy szekundum alá csökkent a Raikkonen és Bottas közötti különbség. Vettel eközben olyan előnyt autózott ki Bottassal szemben, hogy kényelmesen kiállhatott volna a boxba kerékcserére, és így is a Mercedes pilótája elé jöhetett volna vissza, a Ferrarinál azonban vártak még a kerékcserével, hiszen szerettek volna minél több kört megtenni a lágy abroncsokon.

Eseménytelen kocsikázást követően a 39. körben másdszor is kiment a boxba Raikkonen, majd érkezett Vettel is. A németnek elrontották a kerékcseréjét, a bal első nem akart felkerülni a helyére, ami 1,5 másodperces veszteséget jelentett. Ennek is betudhatóan csak Bottas mögé tudott visszajönni Vettel, igaz, nem túl nagy lemaradással. A kerékcseréket követően Hamilton visszakerült az élre Bottas, Vettel, Ricciardo (aki még nem volt kint a boxban) és Raikkonen követte a címvédőt. Vettel DRS távolságon belül került Bottashoz, de nem tudott 0,9 mp-nél közelebb férkőzni.

Ricciardo 25 körrel a futam vége előtt jött kerékcserére, melyet követően a két Mercedes és a két Ferrari mögé, Gasley elé érkezett vissza a pályára. A McLarenek a boxkiállásokat követően jó versenytempójuknak köszönhetően megragadtak a pontszerző helyeken, a 8. és 9. helyet vette fel Alonso és Vandoorne. 20 körrel a leintés előtt tehát Hamilton, Bottas, Vettel, Raikkonen és Riccardo volt az élmezőny sorrendje. Gasly a figyelemre méltó hatodik helyen tartotta maga mögött Magnussent, Alonsót, Vandoorne-t és Sainzot, Grosjean pedig a 11. helyen bosszankodott egy sort a rádióban, hogyan csúszhatott ki a pontszerzők közül.

Nem sokáig maradt azonban így, hiszen a franciára rámosolygott a szerencse. Az 51. körben Vandoorne váltója megadta magát. A McLaren versenyzője a célegyenesben, a 9. helyről volt kénytelen feladni a viadalt, a pálya mellett a fűre parkolta versenyautóját, amiért virtuális safety cart rendeltek el.

Az 55. körben Vettel ismét megpróblákozott Bottas megelőzésével, a finn pedig panaszkodott a rádión, hogy a hátsó kerekek veszítenek a tapadásból. A Vettel és Bottas közötti különbség 0,8 mp alá csökkent. Miután Raikkonen is lopta a távolságot, hármas vonat alakult ki. 10 körrel a vége előtt Hamilton senkitől sem zavartatva 20 másodperces előnnyel autózott az élen, és bár nem igazán volt mitől tartania, megérdeklődte a csapattól, mi helyzet Bottassal, akik nem szolgálhattak túl jó hírekkel.

A 65. kör megkezdésekor a célegyenesben Vettel Bottas szélárnyékába került, és külső ívről alányesett Bottasnak. A finn visszatámadott, és eltalálta hátulról Vettelt. Bottas első szárnya megsérült, elment mellette Raikkonen is, de Bottas vissza tudott jönni a Mercedes finn pilótája a 4. helyre. Érkezett azonban Ricciardo...

Bottas számára egy új orrkúpot is előkészítettek, ám a kiállás azzal járt volna, hogy Ricciardo megelőzi Bottast, így a Mercedes próbálta kint tartani a pályán Bottast sérült első vezetőszárnnyal. Ricciardo három körrel a leintés előtt már DRS távolságon belülre került finn vetélytársához képest. A 68. kör elején külső íven próbálta megelőzni Ricciardo Bottast, és úgy tűnt, meg is van a tempóelőnye, de a célegyenes végén Bottas elfékezte magát, és összeütközött Ricciardóval - az esetet csak a futam után vizsgálták, és utólag ki is osztottak 10 másodperces büntetést Bottasnak.

A Mercedes arra utasította Bottast, hogy adja át a pozícióját Ricciardónak. Bottas nem akart engedelmeskedni, és rá is kérdezett a rádión, miért kellene ezt tennie. Így vagy úgy, de Ricciardo az utolsó körben megelőzte a finnt, így feljött a negyedik helyre. Nem meglepő módon az ausztrált választották a nap versenyzőjének, aki a leggyorsabb kört is megfutotta, a 46. kört 1:20.012 alatt teljesítette.

Hamilton kényelmesen nyerte meg a futamot, Vettel pedig agresszív manőverének köszönhetően a második helyen fejezte be a versenyt. Raikkonen állhatott fel a dobogó alsó fokára. Hamilton előnye a nyári szünet előtt 24 pontra nőtt Vettellel szemben. Augusztus utolsó teljes hétvégéjén Belgiumban folytatódik a Forma-1.

A 33. Magyar Nagydíj végeredménye:

1. Lewis Hamilton
2. Sebastian Vettel
3. Kimi Raikkonen
4. Daniel Ricciardo
5. Valtter Bottas
6. Pierre Gasly
7. Kevin Magnussen
8. Fernando Alonso
9. Calros Sainz
10. Romain Grojean

A bajnokság állása a Magyar Nagydíj után:

1. Lewis Hamilton 213 pont
2. Sebastian Vettel 189 pont
3. Kimi Raikkonen 146 pont
4. Valtteri Bottas 132 pont
5. Daniel Ricciardo 118 pont
6. Max Verstappen 105 pont

A konstruktőri állás:

1. Mercedes 345 pont
2. Ferrari 335 pont
3. Red Bull Racing 223 pont

Fotók:

  • Címkék:
  • F1