2017. november 08. | 13:01

A 80-as években 2 futamot is rendeztek a sivatagi casino és szálloda paradicsomban. Meglepő módon nem volt hosszú életű a nevadai kiruccanás az F1 számára.

Pedig Las Vegas minden földi jóval rendelkezik, ami egy F1 hétvégéhez kell. Véget nem érő szállodasor, kellemes időjárás és minden, amit el tudsz képzelni. Hogyan is történt ez a rövid kaland a múltban? A Caesars Palace Grand Prix egy 1981 és 1984 között megtartott verseny volt. Ebből kétszer ’81-ben és ’82-ben az F1 mezőnye mérette meg magát, majd a CART-sorozat vette át a helyét. Érdemes megemlíteni a Stardust International Raceway-t, ami Vegasban az első versenypálya volt. Itt Can-Am, majd később USAC Championship Car versenyeket rendeztek. A pálya 1965-ben épült fel, 4,8 km hosszú volt és 13 kanyart tartalmazott. A Stardust Hotel azért épült, hogy a gazdag motorsportrajongók, majd birtokba veszik a pályát, de persze jöhettek a különböző sorozatok is.
Caesars Palace: Különleges vonalvezetése volt

Rövid pályafutása 1969-ben véget ért. Új tulajdonosnak, a Pardee Homes ingatlanfejlesztőnek adták el, aki nem akart vele később foglalkozni és bezárták a létesítményt. Utódként létrehozták 1972-ben az 1,8 mérföld hosszú Las Vegas Speedrome-ot. Ennek az alapjára épült a ma is nagy sikerrel működő Las Vegas Motor Speedway. Az F1 szeretett volna nagyot durrantani nyugaton a ’80-as években. Kelet-Amerikai Nagydíjat és Nyugat-Amerikai Nagydíjat is rendeztek, e mellé esett be a Las Vegas-i Nagydíj. A Caesars Hotel tulajdonosai nagy rajongói voltak a sorozatnak és szerettek volna egy versenyt. A Monaco GP-t szerették volna elhozni Vegasba és elkezdték a szervezést. A Watkins Glen volt a Kelet-Amerikai GP helyszíne, ami 1980-ban felmondta a szerződéseit, és egy új helyszínt szerettek volna a vezetők. Ez találkozott a Caesars Hotel tulajdonosainak elképzeléseivel, és villámgyorsan aláírták a szerződést a Las Vegas-i Nagydíjról.
Caesars Palace: A Las Vegas-i verseny helyszíne

A pályát a Caesars Hotel és Casino mögötti parkolóban állították fel a 15-ös autópálya mellett. A pálya 3,6 km hosszú volt és 14 kanyarból állt. Az óramutató járásával ellentétesen haladtak rajta az autók. Sokan panaszkodtak a vonalvezetésre, és a hatalmas hőségre is. Az első futam 1981-ben volt, a győztes az ausztrál Alan Jones lett, aki utolsó versenyét teljesítette a Williams csapattal. Nem mellesleg az utolsó ausztrál pilóta volt, aki futamot nyert, Mark Webber 2009-es győzelméig. A ’81-es versenyen a második Alain Prost lett, a harmadik Bruno Giacomelli, aki egyetlen dobogós helyezését szerezte egész F1-es karrierje során. A versenyigazgató Paul Newman híres színész és autósport rajongó volt. Következő évben, azaz 1982-ben is megrendezték a Las Vegas-i versenyt. Rettentő nagy hőségben, majdnem 40 fok volt a levegő hőmérséklete. Sokan feladták a küzdelmet 13 versenyző ért csak célba, hárman rajthoz sem tudtak állni. Ez volt a ’78-as világbajnok Mario Andretti utolsó Forma-1-es versenye. A futamot az olasz Michele Alboreto nyerte, második helyen az angol John Watson, harmadikon az amerikai Eddie Cheever végzett. A sok panasz és a viszonylag csekély érdeklődés miatt nem folytatták a Vegasi versenyt és a szépnek induló történetnek gyorsan vége lett. Érdekes, hogy a leghíresebb és legendás versenyzők nem szerepeltek különösen jól a Las Vegas-i versenyeken.
Caesars Palace: Versenyzők a dobogón

A kiesett verseny után Dallas következett az USA-ban, de ott is csak egy futamot élt meg a dolog. Long Beach is 1983-ig rendezett versenyt. A modernkori F1-ben folyamatosan napirenden van, legalábbis tartják a hírértékét, hogy visszatérjen Vegasba. Bernie Ecclestone többször is szerette volna visszavinni a versenyt, de szerződésekig még nem sikerült eljutni. Az új tulajdonos Liberty Media is beszélt már az esetleges sivatagi versenyről, tervek állítólag már születtek is, a konkrétumok vég váratnak magukra. Fotók:
  • DPPI
  • Motorsport Magazine
Forrás:
  • Címkék:
  • F1