2018. augusztus 07. | 16:19

Volentér Balázs júliusban sikeres teszten vett részt a Slovákia Ringen egy prototípus autóval, most ezzel készül élete első LMP3-as versenyére.

„A múltkori sikeres tesztnek köszönhetően meghívást kaptam a Janík Motorsporttól az augusztus 18-án, a  Slovakia Ringen megrendezésre kerülő FIA CEZ, azaz a Közép-Európa zóna kupa 1 órás endurance versenyére, ahol a csapattulajdonossal fogjuk teljesíteni a távot. Hatalmas öröm volt számomra, hogy a tesztet követően megkerestek ezzel a lehetőséggel. Gőzerővel készülök az előttem álló másfél hétben, hogy a legjobb formámat tudjam nyújtani!” – Nyilatkozta Volentér Balázs.

Volentér Balázs a Janík Motorsport LMP3-as autója mellett

 

A budapesti pilóta karrierje 2012-ben kezdődött. A Magyar Gokart Bajnokság KZ2-es kategóriájában már első évében a 8. helyet szerezte meg. Két évvel később már a közép-kelet-európai gokart-bajnokságban harcolt az első helyért. 2015-ben egyszerre indult formula autóval és gokarttal is különböző bajnokságokban, mindeközben is eredményes tudott maradni. 2016-ban megszerezte a Magyar Formula Renault 2.0 és a Magyar Formula Autós-kategória bajnoki címét! A tavalyi évben megvédte elsőségét a Renault-k között.

Ezután új kihívásokra vágyott és mivel mindig is szeretett volna egy ilyen LMP3-as versenygépet terelgetni, ezért addig kutatta a lehetőségeket amíg sikerült a Volentér Racing Managementtel tető alá hozni a már említett tesztet.

A Norma M30 LMP3-as teszt közben a Slovakia Ringen

 

A csapat Norma M30 LMP3-as (Le Mans Prototype) autója belépőszintnek számít a hosszú távú versenyzés világába. Ebben a szegmensben az LMP1, illetve az LMP2 képviseli a csúcsot.

A szlovákiai teszttel sporttörténelmet írt a tehetséges, fiatal pilóta. Akkor is ott voltam, mint fotós és elkísérem az első versenyére is.

A teszt után Balázs ezt nyilatkozta nekem:

„Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat ezután a teszt után! Fantasztikus érzés volt ezt a szörnyeteget vezetni! Hihetetlen az a tempó amire ez az autó képes… a nagysebességű kanyarok elképesztőek a nagy leszorítóerőnek köszönhetően. Több mint 230 km/h sebességgel elfordulni egy 90 fokos kanyarban (a 2-es kanyar) az valami egészen hajmeresztő élmény!”

Fotók: