2017. december 13. | 13:14

A Honda korábbi projektvezetője Yusuke Hasegawa elmondta, hogy számukra is megkönnyebbülés volt a szakítás, ugyanis folyamatosan nyomás alatt kellett teljesíteniük.

Aki követi az F1-et, annak világos volt, hogy a McLaren-Honda projekt nem hozta magával a várt sikert. A japán gyártó egész egyszerűen nem volt képes versenyképes erőforrást építeni, nem találták meg a problémák okait. A feszültség érzékelhető volt, leginkább Fernando Alonso adott hangot folyamatosan elégedetlenségének. Végül szakítottak a felek, a McLaren 2018-ban Renault motorokat használ majd.
A korábbi együttműködésük az F1 történetének egyik legerősebb autója volt

Yusuke Hasegawa elmondta, hogy emberi kapcsolatok terén nem volt probléma, mindkettő fél tisztelettel és barátsággal viszonyult egymáshoz, de jobbnak látja, hogy a Toro Rosso csapattal dolgoznak a jövőben. A Red Bull fiókcsapata kapja jövőre a japán erőforrásokat, izgalmasnak néz ki a megállapodás. A Toro Rosso nem nyújtott idén gyenge teljesítményt, autóik a középmezőnyben tudtak autózni, bár nagy érvágás volt számukra, hogy Carlos Sainz átigazolt a Renault csapathoz szezon közben.
A 2016-os autó sem állt a helyzet magaslatán

Számolni is nehéz volt, hogy az elmúlt három évben mennyi alkatrészt kellett cserélni a McLaren-ben és hány rajthelynyi büntetést szedtek össze. Érdekes kérdés, hogy mit tud nyújtani a jövőben a Renault a megbízhatóság terén, a 2017-es szezon vége felé ugyanis gyakoriak voltak a motorproblémáik. Ne felejtsük el azt sem, hogy a következő idényben a bevethető négy erőforrás helyett csupán három áll majd a csapatok rendelkezésére. Ez a szabály elsősorban a Mercedesnek és a Ferrarinak „kedvezhet”, bár problémák ott is előfordulhatnak, a Renault mindenesetre aggódhat. Hasegawa leszögezte, hogy a motor alapjain nem fognak majd változtatni, a meglévő erőforrást szeretnék tovább fejleszteni. Kijelentette:
„Meggyőződésem, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni a Toro Rossoval, amit nagyon izgalmasnak tartok."
Mindenesetre izgalmas év vár mindkettőjükre, ráadásul két, mondhatni újonc fog vezetni, Brendon Hartley és Pierre Gasly személyében.
Fernando Alonso talán megkönnyebbülhet

A Hondának fontos az is, hogy visszaszerezze hitelét a Forma-1-ben. A jövőben azon kell dolgozniuk, hogy választható alternatíva legyen más csapatok számára is. Mindenesetre sajnálják, hogy a McLaren meg akarta szakítani a kontraktust. Eric Boullier a McLaren csapatfőnöke sportszerűen úgy nyilatkozott, hogy reméli, megtérül a Honda kemény munkája és sikerül visszatérniük az élmezőnybe. Forrás: Autosport
  • Címkék:
  • F1