2018. május 31. | 16:41

Nem is gondolnád mennyi módosítást lehet végezni egy ilyen kis hibriden, mint a Honda CR-Z.

Társszerző: Hajas Imelda

A Honda CR-Z-t a japánok olyan emberek számára hozták létre, akik szeretik a kicsit, a sportosat, de mégis elegánsat és ugyanakkor a takarékosságot is. Ha már CR-Z-ről van szó, mindenképpen meg kell említeni a Honda CR-X-et is. Hogy miért? A CR-Z-t a CR-X utódjaként hozták létre, utóbbiról pedig annyit azért érdemes tudni, hogy annak ellenére, hogy elég régóta nincs jelen a Honda kínálatában, egy igazi legendának tekinthető, a fiatalok nagy előszeretettel tuningolgatták. Amellett, hogy rendkívül jó váltóval és futóművel rendelkezett, rövid tengelytávjának köszönhetően gyorsan reagált és kitört, mint egy rakéta. Mivel a 2+2 személyes sportkupé súlyra is igen könnyű volt, olyan 880 kg körüli, ezért a fiatalok szerették kihasználni tüzességét, aminek sokszor meg is lett a hátránya, mivel a ’80-as és ’90-es években ez az autó okozta a legtöbb halálesetet. A meglepő dolog a CR-Z-ben elsőre talán a hibrid hajtáslánc lehet, hiszen milyen CR-X utód az, amelyik efféle hajtáslánccal van szerelve? Lehet, hogy Hondáéknak pont az volt a céljuk, hogy a jármű megosztó legyen: szeressék is, meg ne is. A CR-Z az elődjénél már jóval biztonságosabbnak mondható, ezért a tunerek is nagy lelkesedéssel fogadták be a kis világukba. Motorválasztéka szűkösebb, mint a CR-X-é, 1,5 literes Honda motorral, CVT automata, valamint hatfokozatú manuális váltóval értékesítették. Nem kell egy Priusra gondolni, a hibrid hajtáslánc itt nem tud csak önmagában, vagyis a benzinmotortól függetlenül működni, de kezdésnek egy ilyen gyártmány semmiképp sem volt rossz, ECO-üzemmódban kiválóan takarékoskodik. A hibrid tuning elsősorban a súlycsökkentésről szól, hiszen, ha ez végbemegy, akkor annál nagyobb élmény lehet az autózás. A súlycsökkentésre a legjobb megoldást a karbonszálas elemek nyújtják és itt jön képbe a Seibon vállalat. A gyári motorháztetőt eltávolították, illetve lecserélték egy Seibon MG-stílusúra, mely már egyből közel 7 kg-os súlycsökkenést eredményezett. A szintén Seibon-fejlesztésű TM-stílusú első lökhárító felváltotta a gyárit és egyben javított a légellenálláson is. A kiemelkedő megjelenésről 2 Seibon TM oldalsó szoknya gondoskodik, a jobb légáramlás tekintetében hátulra egy Seibon diffúzor elemet szereltek. A CR-Z egy könnyű spoilert is kapott hátulra, ami nagy szerepet játszik az aerodinamikában. A külsőt illetően Mikey Lee, a Seibon társtulajdonosa minél többet ki szeretett volna hozni az autóból. Az alábbi videón egy egyedi fényezésű, CR-Z szárnnyal és kompresszorral szerelt Mugen-tuningolt Honda CR-Z-t láthatsz:
Következő lépésként beszereztek egy Cusco Zero-1 típusú, állítható felfüggesztésrendszert, melynek köszönhetően a vezethetőség, de még a vezetési élmény is sokat javult a sportkupé esetében. A kanyarodás során fellépő oldalerők korlátozására beszereltek Cusco keresztstabilizátorokat is, melyek csavarodó módon összekötik a felfüggesztés két oldalát. Persze a jó felfüggesztés mellett elengedhetetlenek a jó kerekek, valamint abroncsok a minél jobb vezethetőség érdekében. A Seibon természetesen a sajátjaihoz nyúlt, vagyis az exkluzív Rays TE37SL kovácsolt 17x7,5 colos kerekekhez, az NT-05 abroncsokat pedig a Nitto Tire szolgáltatta. A gumikat többször is tesztelték, kipróbálták pályán és senkinek nem okoztak csalódást, úgyhogy maradtak a Hondán. A CR-Z belsejét ezután egy másik csapat vette kezelésbe, akik a gyári elemeket az ülésekkel együtt feketévé varázsolták. Ezt az átalakítást az audiorendszer telepítése követte, melynél Scosche Realm márka volt segítségükre. Egy 1100 Wattos erősítő és egy pár LFT12D4F kódjelzésű mélynyomóval lepték meg a Hondát, melyeket a csomagtartóba helyeztek el. Az ajtókba szerelt hangszórók is fekete bőrutánzatot kaptak. Az audiorendszer a műszerfalba épített Valor DDN fejegységgel irányítható. A végeredmény tehát egy tuningolt hibrid jármű lett, amivel a Seibon bebizonyította, hogy semmi sem lehetetlen. Neked bejön? Forrás: