2018. április 26. | 13:39

Ha lenne egy Testarossád, te mit tennél vele? Elkonzerválnád, találkozókra járnál vele, vagy inkább fognád az egészet és leültetnéd a „pokolig”?

Társszerző: Bolgár Krisztián

Elérkezett a második rész és ha még nem rengetett meg eléggé az első porba taszított Ferraris cikkem, akkor garantálom, hogy ez meg fog. A célom nyilván nem a kedélyek felcsigázása, hanem hogy kellő körképet kapj a világ széleskörű tuning építéseiről. Gondoltad volna, hogy bárki e világon hozzányúl egy Testarossához? Ha nem, akkor már megérte a cikkre kattintanod, ha meg már gondoltál rá, akkor is. Hiszen ha átfutott akárcsak kósza gondolatként az agyadon, hogy hogy is nézne ki egy ’80-as évekbeli klasszikus Ferrari óriási felnikkel és gigantikus ültetéssel, akkor Kazuki Ohasival te is jóba lennél. A tuner egy olyan alapot választott, ami az első részben taglalt 348-hoz hasonlóan egyedülálló a világon, mondhatni a legelső ilyen szinten épített Testarossa. Ismerd meg tehát ennek az egyedülálló szuperautónak a történetét.

A V12-es Ferrarik egykori örököse

Sokan vannak azon a véleményen, hogy amelyik Ferrari nem V12-es motorral lett szerelve, az nem is igazi Ferrari. Nos, azt is tudni kell ezekről az emberekről, hogy nem sok Ferrari van a tulajdonukban. Egyszóval üres mondatok a legtöbbjük részéről, de el kell ismerni, kevesebb szebb robajlás van egy V12-es Ferrarinál.
A világon az első – kevés Testarossa rohangál levegős futóművel

Ugyan ma már divat a sokhengeres blokkok levétele a palettákról – még a szuperautók esetében is – a legtöbb gyártó szerencsére csak bejelenti a V12-ek megszűnését, a gyakorlatba ritkán viszik át. A Ferrari legújabb 812 Superfastja is például egy V12-vel elérhető, ami hasonló vezetési élményt nyújthat (hiszen magam sem tudhatom biztosan, Ferrarik hiányában) mint a klasszikus V12-ek. Az egyik legnagyobb tizenkét-hengeres ikon kétségtelenül a Testarossa, amely 1984 és 1996 között gurult le a maranellói gyártósorokról. A közel 10 000 darabszámban gyártott típus elődje a Berlinetta Boxer volt, aminek sportos eleganciáját megörökölte a Testarossa is.  Az elnevezés egyébként az 1957-es WSC győztes 250-es Testa Rossa versenyautótól származik, melynek jelentése vörös fej. A vörös fejű formája sok testvéréhez hasonlóan a „vonalvezetések templomában”, a Pininfarina főhadiszálláson született meg, Leonardo Fioravanti vezetőmérnök konferálásában. Ennél a típusnál jelent meg legelőször a kor Ferrarijait megpecsételő „sajtreszelő” légbeömlő kialakítás az autó oldalán. Ez persze alapvető aerodinamikai szempontokat szolgált, de látványnak sem volt utolsó. A különleges sarkított formák is növelték a Testarossa különcségét, amit addig a Ferrari nem igazán vállalt be. Mindezek ellenére a Testarossa óriási kultusznak örvendhetett, ami ma aligha csökkent, sőt. A 35-40 millió forint körül mozgó vételárak jól szimbolizálják, hogy mennyire nem fog mostanában lecsengeni a Testarossa-láz.
Agresszív megjelenés – a hosszú vonalak és nyújtott ívek még jobban kiemelik az ültetés mértékét

Egy 40 milliós Ferrari a porba ültetve

Újra feltűnik a fogalom, miszerint az autó a porban hasal. Ez persze csak fél-információ, hiszen az autó nem mindig „ül a porban”, csak amikor parkol. Na jó, Japánról van szó, így az utak minősége lehetővé teszi, hogy Ohasi-san szinte végig kiengedett futóművel használhassa az olasz telivérét. A japán tuner autós múltja messzire tekint vissza, ami egy japán állampolgár esetében nem is annyira meglepő. Azonban Kazuki különleges érzelmeket táplál az olasz autógyártás műremekei iránt. A vágy pedig folyamatosan fokozódott és egészen addig fajult, míg meg nem vásárolt egy 1989-es Ferrari Testarossat, természetesen piros színben. Az álmodozás pedig egyből megindult, hiszen tudod, hogy milyen az emberi természet. Egyre csak több kell, ez a jelenség pedig Kazukinál is bekövetkezett. Az ültetés és nagy felnik országában Kazuki stílusa is egyértelműen e felé az irány felé formálódott, aminek következtében a Ferrariját is átgondolta.
A popsi, amire mindenki vágyik

A Testarossa-álmok valóra válnak

Kazuki sokáig hezitált, hogy meg merje-e lépni azt, amit már elméleti síkon kigondolt. Tudta, hogy mit lép meg és azt is tudta, hogy mik lesznek a reakciók. Lesz egy csapat, aki meg fog őrülni autójáért, a másik fele pedig a „savanyú szájízű brigád”, akik heves reakciókba fognak kitörni, hogy hogyan „tehet tönkre” így egy Ferrarit. Szerencsére a tuner álmai fontosabbak voltak önmaga számára, mint a mások véleménye, így bátran belefogott az építkezésbe. Egy Ferrari esetében nyilván nem lehet beszélni profi tuning cuccokról, pláne ami a futóművet illeti. Mindazonáltal Japán hemzseg a professzionális tuning garázsoktól, ahol örömmel elfogadják a legextrémebb rendeléseket is. Kazuki egy egyedi gördülőmembrános légrugó készletet készítettet, amihez az egyedi komponensek, mint a légtartály, kompresszor mind egyedülálló módon került beépítésre (a csomagtérbe).
Ha az értelmező szótárban a menő szót kéne definiálni egy képpel, biztosan ezt a Ferrarit raknám mellé

A megfelelő szintezés beállítása után a Ferrari a porban csücsült, már csak az ideális kerékgarnitúra volt hátra. A gyári Testarossa felnik stílusa megigézte a tunert és nem szeretett volna nagyobb mértékben eltérni tőle, viszont a méretek közel sem voltak elegendőek. Ezért egy szett háromrészes Work Autostrada Modena készlet került fel a Ferrarira 18” illetve 19” átmérőkben, amely garnitúra már megteremti a teljes összképet, amit Kazuki megálmodott. A tuner jött, látott és győzött, hiszen autója nem csak az Ő ízlését illetve álmait valósítja meg, hanem a világ egy döntő hányadát is. Ugyan lesznek mindig is olyanok, akik nem látják meg az alkotásban a szépséget, de szerencsére az a csapat kisebb táborral rendelkezik. Na és te melyik „csapat” tagja vagy? Forrás: