2017. február 09. | 10:58

A szellős szabályrendszernek köszönhetően félelmetes szörnyetegeket hoztak létre a mérnökök, feszegetve a határokat - jó lenne őket újra látni bevetés közben?

Az 1980-as éve elején a F.I.A. (International Automobile Federation) létrehozta a Group B-t, melynek szabályai hihetetlenül erős autók építését tették lehetővé. A mérnökök valósággal vérszemet kaptak. amellett, hogy 150-200 lóerővel erősebbek voltak a korabeli megoldások a mai WRC autóknál, rendkívül könnyűnek is bizonyultak, köszönhetően a magnézium és kevlár elemek megjelenésének a rally sporton belül. És ami talán a legfontosabb: a turbó-kompresszor páros megjelenésével sikerült kiküszöbölniük a turbó-lyukat, hihetetlen gyorsulást biztosítva, az emberek arcát leszakítva. Ezek a versenyzők pengeélen autóztak, minden alkalommal leesett állal nézem az utolsó pillanatban szétnyíló embertömegek között száguldó pilótákat. Ebben az időszakban a rally elérte azt a pontot, ahol értelmet nyert az emberi létezés. A teljesítőképesség határát. Ezen autókban kiderült, hogy mennyit tudnak a legfelkészültebb, legbátrabb emberi lények. Ahogy a Michelin ralifelelőse, Maurice Guaslard nyilatkozta: “A rali elérte azt a pontot, ahol az út határozza meg a sebességet. Ha minden jól megy, nincs nagyobb különbség a pilóták között, mint két másodperc. Ez annyit tesz, hogy nem az autó, a gumik, vagy az ügyesség a döntő, hanem az út minősége. Egyszerűen képtelenség ennél gyorsabban menni!”
Group B - Lancia S4

A Forda, a Lancia, a Peugeot és az Austin Rover külön rally autókat tervezett és épített, szemben az Audi Quattro Sporttal, melyet egy széria változat átalakításából hoztak létre. Az eredeti Quattroból kifejlesztett rally csoda teljesen átformálta a rallysportot azzal, hogy az utcai autóktól átvett négykerékhajtást behozta az autósport világába. Ezen felül, az öthengeres motor a radikális tuning-eljárásoknak köszönhetően több mint 500 lóerő leadására volt képes. A nemzetközi rally világa a nézőknek a sebesség izgalmát adja, de a gyártóknak ennél sokkal többet jelent. A B- csoportban általában két-három év volt a kifejlesztési idő maximuma, de az általuk nyújtott látványosságokra akkor is emlékszünk, amikor már ezek az autók rég eltűntek. A B-csoport autói sokkal inkább voltak mozgó próbapadok, mint sportautók: az itt kifejlesztett és letesztelt technikák legtöbbje később átkerült a szériaautókba is. Sajnos, az egymást követő halálesetek miatt nem sokkal a kezdetek után, 1986-ban már betiltották, de ami ezalatt a négy év alatt történt, azt nem felejti el egy rally rajongó sem. Egy kis ízelítő az Audi szörnyetegéről:  https://www.youtube.com/watch?v=fA3-wXXW6ok

Akarjuk-e, hogy valaha is visszatérjen a Group B?

Paddy McGrath írása: Még csak pár hónapos lehettem, amikor Henri Toivonen és Sergio Cresto tragikus körülmények között meghalt az 1986-os Tour de Corse Rally futamon. A rally világ legmeghatározóbb időszakáról sajnos lemaradtam, de a rajongásom nem lankadt, a kedvenc Group B futamaimat VHS kazettákról néztem vissza, nap mint nap. A szeretet, a Group B iránt továbbra is fennmaradt. Nem hiszem, hogy fogok még látni ehhez hasonló, lenyűgöző rally korszakot, de őszintén, nem is nagyon szeretnék. Van is néhány indokom… Ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy milyen laza biztonsági előírások voltak a 80-as évek alatt, más szemmel nézne a dolgokra. Ültél már valaha egy tisztességes Group B autóban? Én igen. Összehasonlítva a modern biztonsági szabályokkal, az autó nevetséges – nem léteztek határok, komolyabb előírások, csak a start vonalhoz rakták, és indulás. A bukócső alumíniumból készült, nulla ütközésvédelem, még az üzemanyagtank is néha a sofőr alatt helyezkedett el. A „régi szép idők” ebben az esetben nem állná meg a helyét.
Group B - Peugeot 205 T16

Az első 1982-ben megrendezett futamtól az utolsó 1986-os versenyig 6 ember vesztette életét a Group B időszaka alatt, és több mint 30 néző sérült meg egyetlen egy balesetben, az utolsó évben. Az áldozatok között hárman versenyzők voltak, hárman pedig nézők. Ugyanabban a hónapban, amikor Toivonen és Cresto eltávozott, a Group B-t betiltották, majd Marc Surer navigátora, Michel Wyder meghalt egy Ford RS200-ban a Német Rally futamon. A Group B vége gyorsan bekövetkezett. Akármennyire is szeretem a motorsportot, sajnos ez egy veszélyes üzem, és nem létezhet szerencsétlen baleset vagy áldozatok nélkül. Ez egy állandó belső küzdelem, amit folyamatosan érzek, mert a másik oldalról nézve, maga az élet motorsport nélkül sem létezhet. A MOTORSPORT VESZÉLYES – ez az elriasztó szöveg természetesen nem fog a belépőjegyeden szerepelni, mint manapság a cigaretták dobozain. Az az igazság, akik túléltek már baleseteket, ugyanúgy szeretik a motorsportot, mint előtte. És ha megkérdeznénk azokat, akik eltávoztak, valószínűleg ugyanaz lenne a szenvedélyük nekik is, mint előtte. Az autókat nem lehet hibáztatni.  A sportág népszerű volt, viszont az embertömegek kontrollálatlansága a pályák szélén komoly problémát jelentett. Nincs olyan sportág, ahol ne lenne szükség felelősségtudatra a nézők részéről, és nincs olyan sportág, amelynek az önfenntartás szempontjából ne lenne szüksége a nézőkre.
Group B - Audi Quattro Sport

A modern rally autók valamivel biztonságosabbak, behatároltabbak lettek, de nem érdemes összehasonlítani őket a 80-as évek vad stílusával, nyers erejével. Sajnos ezt a hírekben is nyomatékosítani szokták, például a Monte Carlo Rally esetében, amikor meghalt egy néző – ami teljesen elkerülhető lett volna, a jelentés szerint – azonnal felhívták a figyelmet a Group B-re, ahol mennyi baleset történt, és de jó, most csak egy embert veszítettünk. Ez tisztességtelen. Legtöbbször csak a rosszra emlékeztetnek minket, kifelejtve a kiemelkedő mérnöki teljesítményeket, a pilótákat és elfeledve a versenyek nyújtotta extázist. Ennek ellenére elégedett vagyok, hogy átélhettem egy meghatározó rally-korszak élményeit – köszönhetően a videokazettáknak, és a múltidéző versenyeknek, mint a Rallye Eifel. Ne meg persze a több mint negyven Group-B-s autónak, amik homologizálták a 80-as évek rally futamait. De az igazat megvallva,  a Group B maradjon is ott, ahová tartozik, a múltba.  Köszönjük a sok leckét! Íme egy hosszabb dokumentumfilm a Group B világáról:    Forrás: