home Tech A Honda egyik mérnöki csodája

A Honda egyik mérnöki csodája

0 people like this.

A Japán gyártóé lehet valószínűleg a legmodernebb és leginnovatívabb üzemanyagcellás autó. Bemutató a koncepció működéséről és történetéről.

A hidrogénnel működő autók mindig a furcsa külön utat képviseltek. Kísérleteztek már olyan autókkal, melyek meghajtását sütőolajjal, algákkal vagy éppen komposzttal kívánták kivitelezni. A Honda folytatta az ilyen irányú teszteket, és az üzemanyagcellákkal sikerült értékelhető eredményeket elérnie. A japán gyártó 2002-ben mutatta be az FCX-et, a világ első üzemanyagcellás járművét, majd 2005-ben néhány embernek hétköznapi használatra bocsájtották teszt jelleggel.

Honda Clarity Fuel Cell: Kedvelhető forma
Honda Clarity Fuel Cell: Kedvelhető forma

A tesztek után a sorozatgyártás mellett döntött a gyártó, és 2007 novemberében került bemutatásra a véglegesen kialakított konstrukció. A bemutató után a Honda több mint 50.000 megkeresést és érdeklődést kapott a típus után, szóval meglehetősen népszerűnek bizonyult a koncepció. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kelet-Közép-Európában nem igazán lehet használni ezeket a modelleket, ugyanis gyakorlatilag nincsen hidrogénkút, amivel a töltés biztosítható lenne, de tőlünk nyugatra sem nagyon találkozni velük.

Honda Clarity Fuel Cell: Futurisztikus, szépen kidolgozott vonalak
Honda Clarity Fuel Cell: Futurisztikus, szépen kidolgozott vonalak

Leginkább az USA-ban lehet velük találkozni, azon belül is Kaliforniában, és természetesen Japánban, ott már kiépült annyira a kúthálózat, hogy megérje ilyen autót vásárolni. Bár csak lízingelni lehet, a Honda és a General Motors közösen fejleszti a tömeggyártásra szánt példányt. A 2008 és 2014 között gyártott Honda FCX Clarity bár úttörő volt, 6 év alatt a gyártó mindössze 72 példányt tudott értékesíteni. Most pedig eljött az újabb korszak, ugyanis nem adták fel a hidrogén autó gyártását és tervezését.

Honda Clarity Fuel Cell: A motorháztető alatt
Honda Clarity Fuel Cell: A motorháztető alatt

A Honda 2015-ben bemutatta a Clarity Fuel Cell nevű típust (az FCX eltűnt a névből), melyből sokkal több darab készül, mint elődjéből, az anyaországon kívül Kaliforniába szánták. Az ára sem lett megfizethetetlen, átszámolva nagyjából 17 millió forintot kértek érte, ami nem olyan rossz egy teljesen zöld és tágas-kényelmes (5 fő tud utazni), sok extrával felszerelt, sport funkcióval felszerelt autóért. A forma elég futurisztikus, de nem mondható csúnyának, a lényeg egyértelműen a meghajtásban rejlik. A csomagtér körülbelül 400 liter.

Honda Clarity Fuel Cell: Nem lehet panasz a csomagtérre
Honda Clarity Fuel Cell: Nem lehet panasz a csomagtérre

A teljesítmény 177 lóerő, a beépített hidrogéntank 24 literes és 70 Mpa nyomású. A hatótáv 700 kilométer, ami igencsak meggyőzőnek mondható. Ha teljesen kiürül a tank, 3 perc alatt 100%-ig feltölthetjük, ami szintén eléggé jól hangzik. Európában nem valószínű, hogy elterjedne mostanában, ebben a térségben inkább az elektromos autók jövője tűnik felfelé ívelőnek, ennek ellenére a gyártó gondolkodik néhány EU-s célországban. A károsanyag kibocsátás természetesen mindkét típusnál 0. A hidrogéncellás jármű mellett szól egyértelműen a hatótáv és a töltési idő, ami az elektromos autóknál még problémát jelent, hosszú utakra csak kevés gyártó tudott hatékony járművel előrukkolni.

Honda Clarity Fuel Cell: Modern, szép belső
Honda Clarity Fuel Cell: Modern, szép belső

Ezzel szemben az elektromos autóknak a motortól a kerékig jobb a hatásfoka, több mint 30%-kal. Ennek fényében akad olyan gyártó, aki jelezte, hogy nem foglalkozna a hidrogéncellás járművek fejlesztésével. A Honda viszont egyértelműen kiáll mellette és folytatja a projektet. Egy másik japán gyártó, a Toyota is próbálkozott ugyanerre a koncepcióra épülő autóval, amit Mirai névre kereszteltek.

Honda Clarity Fuel Cell: Hátul is tágas-kényelmes
Honda Clarity Fuel Cell: Hátul is tágas-kényelmes

Forrás: Motor1

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
0 people like this.
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat