2017. október 10. | 14:50

Még csak most fogják bemutatni az Urust, amivel a Lamborghini a SUV-szegmensbe akar betörni, de máris egy új, szedán-kivitelű Lambóról beszélnek

2008-ban a Párizsi Autószalonon mutatták be a Lamborghini Estoque tanulmányautót, amit az első „praktikus” Lamborghininek szánta az LM002 SUV óta. Bár az LM002 egy méretes SUV volt 1986 és 1993 között egy 7.2 literes V12-es motorral, nyilván praktikusabb olyan szempontból a többi Lamborghinihez képest, hogy nagyobb hellyel rendelkezik, mint a többi modell, de én nem tartanám „praktikusnak”. Az Estoque-ban a Gallardo szívó 5.2 literes V10-es motorja került, a név persze megint csak a bikaviadalokról származik, pontosabban a matadorok által használt tradicionális szúróeszközről. De hiába telt el majdnem 10 év, az Estoque által képviselt szedán-vonal csak nem robbant be a Lamborghinik világába, viszont ez megváltozhat!
Az Estoque a Gallardo motorját kapta, de 10 év eltelt anélkül, hogy sorozatgyártásba vitték volna

Idén már amúgy is valami új dologba akar belekóstolni a Lamborghini, az év vége felé mutatják be az Urust, de ezek szerint tovább bővítenék a modellpalettájukat még egy négyajtós szedánnal is, ami hasonló lenne, mint az anno bemutatott Estoque.
Pedig alapjában nem rosszak a vonalai és ha engem kérdeztek, előbb képzeltem volna el egy szedán Lamborghinit, mint egy SUV-ot

Federico Foschini, a Lamborghini kereskedelmi igazgatója azt mondta:
„Az Urus az egyetlen gyártás előtti fázisban lévő modellünk és miközben az a célunk, hogy pár év alatt megduplázzuk az értékesítést, még el kell érnünk az elismerést is. De természetesen mindig a növekedést kell szem előtt tartanunk. Ha az első lépést – egy hatalmas lépést – meg tudunk tenni az Urusszal, akkor vannak lehetőségeink.”
Egy negyedik autó a Lamborghini modellpalettáján persze a piaci rést is be akarja tölteni, főleg, hogy annyira nem is lenne egyedi gyártási szempontból a szedán Lamborghini, mint azt gondolnád. Ugyanis mivel a Volkswagen-konszern tagja, így felhasználhatják a konszern nyújtotta MSB platformot, amire a Porsche Panamera és az új Bentley Continental GT is épül. Plusz ott van az új fejlesztés, ami az Urusban is ketyeg, egy duplaturbós 650 LE-s V8-as motor, de ha kevesellnék a hengereket, a Huracán V10-ese is esélyes lehet a szedán motorjaként.
A Lamborghini Urus már így is felkorbácsolta a kedélyeket: egyesek nagyon várják, mások berzenkednek, hogy a SUV-okhoz nem illik a Lamborghini-mentalitás

Hogy pontosan hogy nézne ki a szedán, egyelőre jó kérdés. Pontos válaszok erre nincsenek, de ha tippelnem kéne, akkor szerintem olyan lesz, mintha az Estoque-ot és az Urust összemixelnék – kérdés, hogy ez jól vagy rosszul fog elsülni? Persze rögtön megindultak a találgatások is, mennyibe kerülne majd az új szuperszedán, de itt is csak becslések vannak, 50 – 90 millió között bárhol függhet majd az árcédula, de akár feljebb is. Megint csak attól függ, kiket akarnak majd a szedánnal megszólítani. Foschini továbbá kijelentette, hogy minden, amit a Lamborghini csinál, összhangban kell legyen a múltjával:
„Ezért vettük alapul az LM002-t az Urushoz és vannak még lehetőségeink az örökségünkből.”

Egyelőre óriási talány a szedán-Lambó, de ami késik, nem múlik!

Az biztos, hogy a Lamborghini olyan átalakuláson megy keresztül, ami meghatározó lehet majd az elkövetkező évtizedekre! Forrás: Motortrend