2018. május 23. | 16:58

Az üzletember 35 millió dollár, azaz 9,46 milliárd forint értékben fektetett be Elon Musk elektromos autókat gyártó cégébe!

A Soros Fund Management, melynek alapítója a milliárdos üzletember, Soros Györg oly módon szerette volna kifejezni elköteleződését az elektromos mobilitás felé, hogy nem részvényeket, hanem úgynevezett hibrid termékeket, átváltható kötvényeket vásárolt. Ezeket tulajdonosa bizonyos feltételek teljesülése esetén előre meghatározott számú Tesla-részvényre válthat át egy előre meghatározott időponton belül. A Tesla-részvények árfolyama jelentős mértékben csökkent 2018 márciusának végén, ugyanis a legújabb, népautónak szánt Tesla Model 3 nem aratott nagy sikert a befektetők körében. A  vártnál (ami hetente 5 ezer modell legyártott modellt jelent) kisebb számban tudták csak piacra dobni, az első három hónapban összesen nem készült belőle 10 ezer, illetve egy-két alkalommal le is kellett állítani a termelést, hogy módosításokat hajtsanak végre a gyártósoron. A Tesla Motors jó ideje nem tud elegendő profitot termelni, mi több, az aktuális negyedévet 619 millió dolláros veszteséggel zárták, ezért Elon Musk a gyártási nehézségekre hivatkozva ara kényszerült, hogy fremonti üzemét fedezetként ajánlja fel a bankoknak.   A 87 éves Soros György SFM cége az üzletet még a 2018-as év első negyedében kötötte meg, ezzel a Tesla szerzett magának egy befolyásos támogatót. További részleteket nem tudni, de annyi biztos, hogy Sorosnak korábban már volt dolga Tesla-részvényekkel, amiket a tavalyi évben el is adott, így idén az átváltható kötvények mellett döntött. Az üzletember befektetői cége a Tesla-papírok mellett egyébként nagy mennyiségű Amazon, illetve Netflix-részvényeket is vásárolt, de egyúttal megvált 34 100 darabos Twitter részvénycsomagjától is. Az Amazonnak jól indult az év, hiszen papírjai 34 százalékkal többet érnek, mint tavaly ilyenkor, így a legeredményesebb tőzsdei techcéggé tudott válni. Korábban szó esett róla, hogy a Tesla Európában építené fel a Gigafactory 2-t, 2017 végére várták a bejelentést, hova is tervezi Elon Musk felhúzni a gyárat. Többek között Magyarország is versenyben volt azért, hogy itt épülhessen meg a Gigafactory 2, a zalaegerszegi tesztpálya építését is úgy tervezték, hogy az lehetőleg idecsalogassa a Tesláékat. A helyszín bejelentése, talán a Model 3 gyártási nehézségei miatt azóta se történt meg, de jó kérdés, hogy jelen helyzetben a magyar kormány visszakozik-e a befektető személye miatt egy ilyen lehetőségtől. Forrás: