A 2018-as AMTS-en mutatkozott be Magyarországon először a Lada két új zászlóshajója, a Vesta Kombi és a Vesta SW Cross. Íme, az első benyomásaim róluk!

Az újabb Ladák nem igazán dobogtatták meg eddig a szívemet, még a 2017-es Vesta Sedan sem, pedig az oroszok azt már úgy tervezték, hogy megfeleljen az elkényeztetett európai vásárlók ízlésvilágának. Ennek ellenére a Vesta nekem eddig főleg az ára miatt volt nyerő, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud majd a Kombi és az SW Cross változat. A helyzet az, hogy az új modellek kifejezetten szépek, kiderült ugyanis, hogy ennek az autónak nagyon jól áll a kombi karosszéria. Annyira, hogy ha valaki szép színt választ, még az is előfordulhat, hogy elismerő és kíváncsi tekintetek fordulnak felé, amikor a volánja mögött ül. De nem csak ezért, hanem remek ár/érték aránya miatt is biztos vagyok benne, hogy 2018-ban nagyot ugranak majd a Lada magyarországi eladásai. A Lada Vesta SW Cross Comfort felszereltséggel már 4,249 millió forintért megvehető, ennyi pénzért egy 1,6 literes, 105 lóerős, 78 kW teljesítményű benzinmotor jár, ötfokozatú manuális váltóval. Ugyanez a motor van egyébként az összes felszereltségben, ami első hallásra nem tűnik túl izmosnak a Cross 1330-1350 kilogrammos saját tömegéhez képest. Erről azonban akkor tudok majd csak tényszerűen beszámolni, ha sikerül élesben kipróbálni az autókat, amire hamarosan sor kerülhet. A legdrágább, Lux 1.6 AMT változatba az oroszok saját fejlesztésű, már korábban megismert robotizált váltóját szerelik, ami remekül alkalmazkodik a sofőr aktuális vezetési stílusához. A Lux AMT felszereltségért 4,749 millió forintot kérnek, vagyis az összes extrával együtt is bőven 5 millió forint alá sikerült belőni az SW Cross árát. Ezért a pénzért az AMT-váltón kívül már jár az automata digitális klíma, a beépített navigációs és multimédiás rendszer és a dinamikus, kormánykerék mozgását követő tolatókamera is. A középső, ATM-váltó nélküli verzió (SW Cross Lux) 4,499 millió forintba kerül. Az új Lada Vesta SW kombi és SW Cross alapszíne a fehér, az ettől eltérő fényezésért mindhárom felszereltségnél fizetni kell, mégpedig egységesen 119 ezer forintot.

Kombi vs SW Cross

A Vesta Kombit inkább családi autóként pozicionálják az oroszok, ám valójában nincs is olyan sok különbség a Kombi és az SW Cross között, és szerintem az utóbbi is remek kis családi autó, és még jól is néz ki. Ugyanazt az 1,6 literes motort kapta mindkét modell, de a Cross megjelenésén sokat dob az alapfelszereltséghez tartozó 17 colos kerék, a kerékíveken és a küszöbökön végigfutó műanyag protektor, a kétszínű üléskárpit, valamint a 29 centivel megemelt hasmagasság. Nem látszik kívülről, ám annál fontosabb, hogy a Cross-változat acél haspáncélt kapott, de ezzel nagyjából végére is értem a fontos különbségeknek.   Ha ezekre valakinek nincs szüksége, akkor még jobb árat kaphat: a Vesta Kombi Comfort felszereltséggel már 3,799 millió forintért hazavihető, de a fullos változatért is csak 4,499 forintot kérnek, ami nagyon jónak számít. A műszerfal színei és formái megújultak a 2017-es Sedanhoz képest, és több szempontból is finomodott a belső kialakítás. Jól néz ki a hűthető kesztyűtartó, amiben már pohártartó is lehet, ennek ajtaja pedig végre nem egyszerűen csak kizuhan, hanem sikerült egy kis csillapítást is beépíteni. A hátsó láb- és fejtér mérete egészen remek, az én 186 centiméteremmel szerintem elülnék benne egy-két órát szenvedés nélkül. A műanyagok persze a Vestában is ott vannak, de a színek szépek, a kidolgozottság jó, és általában igazán kulturált lett a belső világa az autónak. Forrás:
  • Lada sajtótájékoztató