2017. november 02. | 16:05

Érdemes egy 40 éves autóba 700 lóerőt belepakolni? Egyáltalán illő dolog, vagy a régi autók meggyalázása? Charles Warland nem sokat gondolkozott ezen!

A veterán, illetve klasszikus gépkocsi kedvelők száma évről évre növekszik, ami annak köszönhető, hogy egyre több gyártó modellje éri meg a young- illetve oldtimer kort. Lehet itt most eszmecseréket és vitákat indítani, hogy ki melyik márkát, típust kedveli, de egy közös minden klasszikus kedvelőben, mégpedig az, hogy „régen minden szebb és jobb volt”. Ez a kijelentés is megtorpedózható, de tekints most el ettől. Inkább azt veszem, hogy a klasszik fanatikusok között az örökérvényű hasonlóság mellett van egy örökérvényű különbség is. Az egyik „csapat” szigorúan a gyári mérnökök és kor(ok) megoldásait hajlandóak szem előtt tartani, míg a másik - leginkább fiatalabb korösszetételű - „csapat” pedig az egyéniségének és elgondolásainak alapján, illetve az autó határaihoz mérten igyekszik minél több egyedi és utólagos megoldást megvalósítani. Utóbbi csapatba sorolható Charles is, aki egy 1975-ös Datsun 260Z-t álmodott meg, teljes modern körítéssel együtt.

Datsun 260Z: A vér nem válik vízzé

Charles a tervezés és annak megvalósításának világát nem az iskolában sajátította el. Édesapja hobbi repülőgépeket épített az otthoni műhelyükben, ezáltal az ausztrál srác már gyerekkorában magába szippantotta a kétkezi munka és annak gyümölcsének különleges érzését. Az alkotás iránti vágy kialakulása már tiszta, de az öreg Datsunok számára érzett vonzalom honnan eredhet? A vonzalom Charles nagybátyjának az érdeme.
„A nagybátyám tulajdonában volt egy fehér 240Z. Első ránézésre beleszerettem a „hangyász” formájába, és tudtam, hogy nekem ezzel a típussal még lesz dolgom bőven”- meséli Charles.
Volt is dolga a tunernek, hiszen az első adandó alkalommal lecsapott egy jó állapotú 260Z-re. A 260Z csupán annyiba különbözött a 240-től, hogy újabb kiadása volt az amerikai piacra szánt sportkupénak, a sorhatos motorja 200 köbcentivel (2.6 liter) nőtt térfogat szempontjából, továbbá a karosszérián is történtek változtatások. A típus ritkaságát mutatja, hogy Charles látatlanban tudta csak megvásárolni a kiszemelt Datsunt a melbourne-i tulajdonostól, hosszas licitálás után. A rövid leírásból nem derült ki az autó valódi állapota, de Charles félelmei részben elszálltak, mikor megérkezett az autója Queenslandbe. A mattult karosszéria, és az enyhe felületi rozsda egy nagyon jó állapotú öreg japánt tartogatott, aminek a gyári L26-os motorja még részben fel is volt újítva. Egyszóval Charles közel sem bánta meg a vételt, sőt.

Mi lenne ha... tuningolnánk?

Motoszkált emberünk fejében. A kérdés tárgya pedig a Datsun volt, illetve annak kivitelezése. Mivel azt már lényegében eldöntötte, hogy ha beújítja álomautóját, akkor abba egy beleillő, nagyobb teljesítményű motort szeretne, ami mind pályán, mind a hétköznapi életben megállná a helyét. A cél a Porsche-k „meggyalázása”, effektíve a legtöbb modern sportautó ledominálása az utakról. Ehhez pedig nem lehetett kispályás módszert választani. Az L26-nak mennie kellett, az RB26-nak pedig jönnie. Charles tényleg nem viccelt, és az internetnek hála hamar beújított egy R34-es duplaturbós erőforrást. A helyzet pedig ismét izgalmasabb lett, hiszen ekkora teljesítményt nem lehet csak úgy beleborítani egy több mint 40 éves autóba. Komoly procedúráknak kellett megelőzni a motorblokk beszerelését, aminek helyigénye és kompatibilitása tökéletesen passzolt a hosszú orrú Datsunba.

Az átépítés lezavarása alig három év alatt

Charles az egész autó műszaki tartalmát a lehető legmodernebb szintre igyekezett emelni. A karosszéria szerencsére jó állapotban volt, így a rövid lakatolási folyamat után egy Subaru gyöngyház fehér árnyalatot kapott, ZG JDM szélesítésekkel és első toldattal. A futómű kapcsán az egyik leghírhedtebb amerikai Datsun Z futómű specialistához fordult, az Arizona Z Car-hoz. A cégtől érkezett a hangyász állítható futóműve, lengőkarjai, kerékagya, valamint merevítései. A Whiteline-tól érkezett a kormányösszekötő, Nolathane-től pedig a teljes szilentblokk szett. A futómű itt még nem volt késznek nyilvánítható, mivel a 330 mm-es és 300 mm-es féktárcsák, az AP Racing 6/4-dugattyús féknyergei, valamint a Wilwood fékbetétjei még hátra voltak. Az ideális méretű VOLK Racing TE37 felnik (17x9” és 17x9.5”) felrakása után és a megfelelő Federal abroncsok szerelése után (255/40 és 275/40) a felfüggesztés felkészült a rá váró igénybevételek eltűrésére. Az RB26DETT beszerelés előtt egy alapos felújításon és tuningon esett át. Ilyen volt többek között a CP dugattyúk, a 272°-os vezérműtengelyek, a Supertech szeleprugók vagy a 2000 köbventiméteres Dynamics injektorok beszerelése. A 700 lóerős álomadat eléréséhez viszont nagyobb feltöltőkre és rendszerkiépítésre is szükség volt. A kulcs két db Garrett 2860-5-ös turbófeltöltő volt, aminek Turbosmart Race Port lefújószelep és egyedi kerámia bevonatú intercooler, valamint csövezés segíti az üzemét. A közel 700 lóerő és 750Nm kezeléséhez pedig komolyabb erőátviteli rendszerre is szükség volt. Az RB blokkhoz kerámia betétes kéttárcsás kuplung csatlakozik, ami a hatsebességes RB váltóval köti össze a motort. A részlegesen záródó differenciálmű alkalmazása is erősen indokolt közbelépés volt, csak úgy, mint az egyedi, erősített kardántengely felszerelése. Charles Warland három év alatt megvalósította a gyerekkorában megálmodott, és tinédzserkorában tökéletesített álomautóját, aminek a vége mindenképpen happy end, hiszen Charles mosolyogva veri oda drag-, valamint körversenyeken a Porschek, Mustangok és még számos fiatal(abb) vetélytársát. Forrás: Super Street