home Nagyvilág Már az utakon a második generációs Tesla Roadster

Már az utakon a második generációs Tesla Roadster

0 people like this.

A Tesla 2017 végén leplezte le a teljesen új 2020-as Roadstert, mely mostanra már az USA nyugati partjain cirkál, melyre a közösségi médiában keringő felvételek szolgáltatnak bizonyítékot.

Míg a Tesla a Model 3 gyártási nehézségeivel foglalkozik és az új Semi Truck tesztelését végzi, a cég tervező csapata az új, második generációs Roadstert próbálgatja az utakon.

A Tesla főtervezője, Franz von Holzhausen pár nappal ezelőtt feltett a Twitterre egy képet, amin az Mk2 Roadster prototípusát vezeti. Kitüntetett figyelmet kapott a fotó a közösségi médiában, rengeteg kép került fel a netre a Roadsterről, ahogyan Amerika nyugati felén rója az utakat.

Tesla Roadster

A Tesla sokkolta a gépjármű ipart a Semi Truck bejelentéséve előző év novemberében. Nem mellesleg ekkor mutatták be a teljesen új elektromos Roadstert, amelyet a világon legjobban gyorsuló autónak tartanak.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója elmondta, hogy az új Roadster célja a „benzines autók kiütése”. Az alap modell 1.9 mp alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a 0-160-hoz pedig 4.2 mp kell neki, ami kevesebb, mint a BMW M4-nek 0-100-ig.

Az erőt egy 200 kWh akkumulátor és három elektromotor szolgáltatja. Két motor a két hátsó kereket hajtja, míg egy motor az első kerekeket, ezáltal négykerék meghajtású az autó. A Tesla szerint az új Roadster 10,000 Nm nyomatékot ad le és 1000 kilométeres hatótávval rendelkezik. Musk nem jelentette be a hivatalos végsebességet, de 400km/h környékére teszi.

A negyedmérföld, ami átszámítva nagyjából 0,4 km-nek felel meg, állításuk szerint 8.9 másodperc alatt lehetséges. Ez tehát az első sorozatgyártott autó, ami 9 mp alatt képes a távra. Musk utalt egy „túl az alap modellen” verzióra is, mely még nagyobb teljesítményt nyújthat.

A Roadster 2+2-es üléskiosztással rendelkezik, bár Musk elismerte, hogy hátul nem lesz túlságosan tágas a hely. Ellenben dicsekedett a Roadster csomagterével, ami annak ellenére bőséges, hogy az autó a teljesítményre fókuszál.

A második generációs Roadster gyártása 2020-ban kezdődik, de foglalni már most lehet. Az alap Roadster ára az USA-ban 200,000 dollárnál kezdődik, a vásárlóktól 50,000 dollár előleget kérnek. A különleges Founders Series modell, amiből csak 1000 példány készül, 250,000 dollárnál kezdődik.

Forrás: Auto Express

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
0 people like this.
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat