Az Indonéz Autószalonon mutatkozott be a Suzuki nagy egyterűje, az Ertiga legújabb változata, amiben akár 7 utas számára is van hely.

Magyarországon jelenleg nem forgalmazzák a 2012 óta gyártott Suzuki Ertigát, pedig ha jó áron kínálnák, egy hétszemélyes MPV modellnek helye volna a magyar piacon. Persze a japán cég most főleg az SX4 S-Crossra és az új Vitarára koncentrál nálunk, és milyen jól teszi, hiszen 2018 első három hónapjában 71,75 százalékkal sikerült növelnie az eladásait. És persze az is igaz, hogy a Suzuki soha nem volt erős az MPV-szegmensben, ám mivel most főleg a SUV-ok piacán taposnak egymásra a gyártók, talán surranó pályán sikereket lehetne elérni egy hétszemélyes egyterűvel. Az Ertiga nem új modell, 2012 óta gyártják, ám főleg Ázsiában értékesítik, Malajziában például Proton Ertiga néven fut. Az új változatot a Suzuki már 70 országban tervezi értékesíteni, és 2018-ban, esetleg 2019 elején kerülhet a szalonokba. A magyarországi forgalmazásról egyelőre nem esett szó, de ki tudja… Az új Ertiga a Suzuki Swifttel azonos platformra épül, és a hírek szerint 13 centiméterrel nagyobb lesz elődjénél. Külső megjelenésében nagyon hasonlít majd a Toyota Innova Crysta modellre, a D-oszlop formája és a „v” alakú hátsó lámpa miatt pedig a Volvo XC60 és V90 Cross Country ugrik be az embernek, legalábbis ami a hátsó traktust illeti. Az Ertiga már alapból hétüléses lesz, a meleg vagy a hideg levegő pedig a tetőbe épített szellőzőnyílásokon érkezik. A középkonzolba applikált érintőkijelzős infotainmant készülék tartalmazza az Apple Carplay és az Android Auto rendszereket, de egy alap navigáció is belekerült. Van még ezen kívül bluetooth kapcsolat, USB csatlakozó, tolatóradar és -kamera, kulcsnélküli indítás, illetve akár hűthető pohár- és palacktartó is.  A hátsó sor ülések 60-40 arányban dönthetők. Az Ertiga biztonsági felszerelései között ott van a 2 légzsák, az ABS, az EBF és az ISOFIX gyerekülés rögzítési lehetőség egyaránt. Ami a motort illeti, Indonéziában egy új fejlesztésű 1,5 literes benzinmotorral dobják majd piacra, de a négyhengeres, 104 lóerős (138 Nm) motor így sem tűnik túl izmosnak egy ekkora karosszériához. A sebességváltó-kínálat sem világverő, a vásárlók a négysebességes automata, illetve az ötsebességes manuális váltó közül választhatnak. Mit gondolsz, lenne Magyarországon igény erre a Suzuki családi autóra? Forrás: