2018. július 21. | 16:20

Az Audi TT Coupé 1998-ban gurult le előszőr a győri gyártósorról, azóta pedig több mint 600 ezer példány készült el.

Az idén 20 éves modell egyedülálló dizájnjával és sportos menetdinamikájával már az 1995-ben bemutatott koncepció óta nagy népszerűségnek örvendett az egész világon. 2006-ban jelent meg a második-, majd 2014-ben pedig a harmadik generáció, aminek most végre megérkezett a frissített változata. Az finom külső módosításokon átesett TT egyelőre csak 2 literes turbómotorral lesz kapható, aminek három változata érhető majd el. A belépő szint sem gyenge a 40 TFSI 197 lóerőre és 320 Nm nyomatékra képes, a 45 TFSI jelzésű 245 lóerőt és 370 Nm-t tud és a top pedig a TTS változat, amely 306 lóerővel és 400 Nm-rel szaggatja az aszfaltot. A TTS kupé 4,5 másodperc alatt teszi meg a 100-as sprintet. A 40-es, illetve a 45-ös kódjelű elsőkerék-hajtású modellhez választható a hatsebességes manuális, illetve a hétsebességes S Tronic automata váltó.

Személy szerint ebben az esetben, én maradi vagyok, mert jobban szeretem magam pakolgatni a fokozatokat, valószínű, hogy ez azért van, mert több szabadságot enged vagy mert csak régebbi automatákhoz volt szerencsém. Nagy vágyam egy összkerékhajtású klasszikus autó, ezért hajlandó lennék kompromisszumot kötni a 45 TFSI Quattro esetében, ami csak az S Tronic automatával készül, a TTS-hez hasonlóan. Az ingolstadti gyár a legtöbb friss modelljéhez hasonlóan ebben az esetben is már az alapfelszereltségben kínál sok, eddig fizetős extrát. Alapesetben 17 colos lépők járnak, de extraként akár 20 colos kerekeket is kérhetsz. Az első Audi TT 20. évfordulója alkalmából a márka kiemelte a modell sportosságát, ennek megfelelően finomította az új TT megjelenését, növelte teljesítményét és az alapfelszereltségbe tartozó kiegészítők listáját.

A sofőr orientált virtuális műszeregységek mellett az új modell alapváltozatában is benne van az eső- és fényérzékelő, a fűtött külső tükrök és a többfunkciós kormánykerék is, amelyről szinte minden egyéb felület vezérelhető. Szintén alapnak számítanak a megvilágított USB portok, valamint a Bluetooth a vezeték nélküli eszközök párosításához. A 12,3 colos kijelzőn két opció közül lehet választani, a klasszikus és sport mód között, utóbbinál meg tudod jeleníteni a térképet, a motor teljesítményt, valamint a nyomatékot és a G erőket. A segédrendszerek még gondtalanabbá teszik a vezetési élményt, többek közt sávtartó és sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, közlekedési táblafelismerési funkció és parkolási segéd is található az új TT-ben. A külső esztétikán nem nagyon változtattak, de van egy új első rács és nagyobb oldalsó légbeömlők a lökhárítón. Azonban megmarad a kör alakú tanksapka és a dupla kipufogó, melyek egy kompakt sportkocsi jellemzői.

Az S line modellek agresszívabb, sportosabb jelleget kapnak, első splittert és oldalsó szoknyákat, szélesebb diffúzort és a nagyobb légbeömlőket tartalmaz az újítás. Továbbá három új fényezés is elérhető lesz, de csak az S line változatnál, ezek a cosmos blue, pulse orange és a turbo blue. A hasmagasság 10 mm-rel csökken valamint ebben a verzióban még a négylengőkaros hátsó felfüggesztésen kívül az elektronikus stabilizáló vezérlés (ESC) is megtalálható. A TT huszadik évfordulója alkalmából az Audi egy speciális, korlátozott, 999 darabos szériát is piacra dob, amely az első generációra emlékeztet. Ez kizárólag a TFSI 45 motorral érkezik, valamint szürke fényezést, 19 colos kerekeket és színes bőrbelsőt kap. A globális árakat még nem hozták nyilvánosságra, azonban a német piacon előre láthatóan 35 ezereuró, azaz 11,5 millió forint környékéről indul majd az alapmodell. Forrás és fotók:
  • Audi Media Center