Egy választás tükrözi az emberek véleményét, most a Tiédre vagyok kíváncsi, melyik autó a kedvenced kategóriánként!

Kezdem mindjárt a várva várt autók felsorolását a svéd-kínai Volvo XC40-nel, ami nemrég a Genfi Autószalonon bezsebelte a szakújságírók „Év autója 2018” díját. Ez a nem túl nagy SUV ráadásul tényleg meghódította a szíveket, hiszen 325 pontot kapott, míg a második és harmadik helyezett Seat Ibizának és BMW 5-nek be kellett érnie 242, illetve 226 ponttal.

 

Ha már belevágtam a közepébe, akkor a SUV-ok újdonságai között mindenképp meg kell említenem a 2018-as Mazda CX-5-öt is, ami bevallom, külsőre inkább megdobogtatja a szívem. Nagyon bejön a japánok KODO tervezési filozófiája, ahol az anyagmodellezők állítólag csak 20 évnyi gyakorlat után vallják magukat mesternek. Nem tudom, hogy ebből mennyi a marketing halandzsa, de az biztos, hogy az új Mazdák kevés embert hagynak hidegen, miközben képesek kitűnni az egy kaptafára készült SUV-ok világából. Sokan várják az új Dacia Dustert is, én bevallom, nem annyira. Ha nő volna, akkor nem ilyen feleséget képzelnék el magamnak, szeretőnek meg nem túl izgalmas. Ettől eltekintve aligha lehet bármit a Duster szemére hányni, pragmatikus programja hiánypótló a mai kusza világban, nem hiába egyre népszerűbb a hedonista nyugati államokban is. Impozánsabb, és persze sokkal drágább az új Hundai Santa Fe, amit a Genfi Autószalonon mutattak be először, és hamarosan hozzánk is eljuthat.

A Santa Fe kicsit talán urizál, jellemző rá, hogy egy osztállyal nagyobbnak akar látszani, mint ahová valójában tartozik, de kire nem igaz ez? A középkategóriában Magyarországon szinte biztosan a megújuló Mazda 6 lesz a szalonok kedvence, hiszen kellően nagy, egészen jól néz ki, miközben az ára is versenyképes. Mondanám, hogy tipikus ígérgető, de nem, hiszen aki ült már benne, az tudja, hogy amit vállal, azt szinte maradéktalanul be is tartja. Én személy szerint a Peugeot 508-at várom nagyon, mert jól látszik, hogy a francia gyártó most lendületben van, és egészen jól eltalálja, mi kell a középosztálynak. Az elitista jelöltek is szépen felsorakoztak, ám karakterük nagyon különböző, ezért egészen más kört céloznak meg.

A már 2017-ben megismert Mercedes CLS komoly úriember, mellette ott az Infiniti QX50 is! Az Audi Q8 és a Porsche Macan két konzervatív figura, nem kevés tesztoszteronnal, ezek kombinációja pedig eddig garantál recept volt a sikerre. Az autók esetében is helye van a lazaságnak, persze szigorúan csak a megengedett mértékben, amit nagyon jól képviselnek a roadsterek, amiknek mindig lesz rajongótábora, de számuk nem annyira nagy, hogy valaha komolyan beleszólhassanak a nagyok dolgába. A Fiat 124 ezt könnyedén veszi, míg a Mercedes AMG GT C Roadster nem törődik bele a partvonal melletti létbe.

A BMW i8 különc, úgy tesz, mintha nem is hajtana rá, hogy megszeressék, aztán valahogy mindig előkerül valami, ami miatt csodálni lehet. A sportautók között is lesznek figyelemre méltó újdonságok idén, közülük a Ford GT-nek, a Porsche 911 GT3 RS-nek, a Ferrari 488 GTO-nak és a Nissan GTE-nek egyaránt meg van a maga rajongótábora. Az elektromos autóknál is lesz több nagy durranás, pedig az ő idejük még csak pár év múlva jön el, hiszen időbe telik az iparágnak átállnia az új technológiára. Közülük 2018-ban az Audi e-tron és a Jaguar I-Pace tűnik a legizgalmasabbnak, de legtöbbet biztosan az új Nissan Leafből vásárolnak majd a magyarok. És végül itt vannak a kicsik. Közülük is a legkisebbeket szeretem, mert őszinték, nem mutatják magukat nagyobbnak, mint amik. Az új Ford Fiesta és Opel Corsa erre a legjobb példa talán. Az alsó-középosztály viszont más tészta, ők a dolgos, mindig eggyel feljebb lépő réteget célozzák meg. A Ford Focus-ra, a Kia Cee’d-re és az új Aurisra biztosan sok magyar szavaz majd 2018-ban a pénztárcájával.

Te kire adod le a voksodat?