2017. november 27. | 09:58

Egy visszafogott hibrid M3 is lehet olyan izgalmas, mint az elődök agresszív és nyers megoldásai? A válasz egyértelműen egy igen, mivel a BMW tudja mit csinál és követi a fontosabb trendeket az eredeti arculat megtartása mellett.

Társszerző: Bolgár Krisztián

A BMW egyik legnépszerűbb modellcsaládja, a kompakt módon sportos 3-as széria nem véletlenül tudhat maga mögött annyi kivitelt és eladott példányt. Az első széria a 02-es típusból kifejlesztett E21 volt, amivel a BMW egy sportos és egyszerűen elegáns autót igyekezett a népautók világába belecsempészni. A műszaki megoldásoknak és a megfogó külsőnek köszönhetően az emberek többsége, aki ilyen autóra vágyott, egyből beleszeretett, és 8 év sikeres gyártás után a BMW cserélte is a palettát a 3-as sorozat egyik legmeghatározóbb modelljére, az E30-ra. Az E30 köré olyan kultusz alakult ki (ami mind a mai napig tart), és olyan mértékű volt már akkor is, hogy a soron következő E36-nak már nem is volt nehéz dolga.

Az új BMW M3 újra a legjobb ár/érték arányú kompakt sportautó lesz a piacon?

Az E36-os után következő szériák, mint az E46, az E90 majd a jelenleg is kapható F30 mind hordozták magukkal azokat a tulajdonságokat, amiket az első E21-gyel igyekezett a gyár kifejezni. Leegyszerűsítve viszont egyetlen fontos dolog változott: az M-modellek ára. Persze tudom, hogy a presztízs kérdéshez hozzájárul a piaci ár is, de a BMW-nél kissé kínos irányt vett fel az M3-as sorozatok beárazása. Ezért is ez a legfontosabb kérdés, hogy a legújabb M3-as vajon elérhető áron lesz, vagy árából akár felsőbb kategóriás Audi vagy Porsche modelleket is lehetne vásárolni?

Mindenre igyekszik a BMW választ adni. Amit ígérnek, az az, hogy jövőre érkezik a debütálása a hatodik szériás, immáron G-kódú G20, G21, G22/G23 3-as BMW-knek. Amit a megszellőztetett információk alapján már biztosan tudunk, hogy az új 3-as nagyot fog szólni. De valld be, ami téged igazán érdekel, az az M-kérdés. Nos, az M3-as lesz a „nagy bumm” epicentruma. A G80-as kódjelzésű M3-as az elődökkel ellentétben csupán egy bizonyos erőforrással lesz elérhető. A 3.0 literes ikerturbós motor hengerelrendezése még nem ismert, az viszont igen, hogy az M4 GTS 493 féklóerős és 600 Nm-es számadatai közötti értéket fog szolgáltatni.

Egy megcsapott árú és méretű M5-ös, vagy egy vérbeli M3-as?

A jövő M3-as és M4-es modelljei egyre inkább a „nagybácsi” méretei felé fognak kúszni, és tudásban, valamint felszereltségben sem lesz sok különbség a típusok között. Ennek ellenére a BMW azt állítja, hogy számottevő különbség lesz a jövő M-es gépei között. Az M3 és M4 egyik legnagyobb újdonsága, hogy az autók összkerékhajtással is elérhetőek lesznek, amivel a megnőtt teljesítményt úton tartását igyekeznek a lehető legbiztonságosabb módon átadni a sofőrök kezébe. Emellett a G80 48-voltos hibrid rendszerrel és „hibrid” turbófeltöltővel lesz felszerelve, amivel a BMW bizonyítja az innováció orientált látásmódját.

A víz-alkohol befecskendezés további lóerőkhöz és kedvezőbb fogyasztási értékekhez hozza közelebb az M3-ast. Ilyen híreket hallva jogosan feltehető a kérdés, hogy „nem mindegy mennyibe fog kerülni?”. Nos, a BMW-t érdekli a dolog, és a súlycsökkentő, valamint megfelelő súlypont/súlyelosztás szempontból alkalmazott karbonszálas kiegészítők helyett a legújabb M3/M4 modellek várhatóan alumínium és különböző kompozitok segítségével fogja elérni a hasonló, vagy jobb eredményeket az elődökhöz képest.

Az M3 G80 várhatóan a G20-as széria szedán 3-nak lesz az „M-esített” verziója, azaz az első M3-as, amely csak (egy darabig) szedán verzióban lesz elérhető. Az új M4 GTS viszont a Porsche-hoz hasonlóan eltávolítható hátsó üléssorral (a pályanapokra) és négy kivitelben rendelhető belsőtérrel volt rendelhető, így valószínű, hogy ezt a lehetőséget az új M3-as is örökölni fogja.

Jönni fog, látni fog és győzni fog

Az új M3-as alkalmazott technológiái még közel sem érnek itt véget. A számtalan módon variálható elektronikus hajtású differenciálmű, az állítható csúcstechnológiás kormánymű és szervó, valamint az állítható futómű és a kikönnyített fékrendszer továbbá az új indítórendszer mind-mind hozzá fog járulni ahhoz a bizonyos M3-as vezetési élményhez. A nyomatékátvitel a sportos méregzsáknál várhatóan egy duplakuplungos 8-sebességes automata váltó fogja végezni, amely a rengeteg állítható berendezés alapján, több vezetési stílus szerint lesz majd variálható.

A 48-voltos elektromos hajtás, a víz-alkohol befecskendezés és a start-stop rendszer lehetőséget kínál a BMW-nek, hogy az irdatlan teljesítmény mellett a környezeti előírásoknak is megfeleljen, főleg Európában. A BMW szerint az új M divízió sokkal inkább kifinomultabb, és egy kevésbé nyers oldalát fogják megmutatni az „M-es életérzésnek”, mint elődjeik. Ez persze felteszi az újabb kérdést, hogy vajon akik éppen emiatt szerettek bele az M modellekbe, vajon ezek után is BMW pártiak maradnak?

Rengeteg kérdés és még több körülírt válasz. De egy biztos. Az új 3-as széria, amely tartalmazni fogja a szedán (G20) a touring (G21) és kupé/kabrió (G22/23) kiviteleket rendkívül izgalmas jövő elé néz, az öltönybe bugyolált tesztoszteron szörnyeteg M3 (G80) modellt pedig maximum az új M4 (G83) fogja tudni kenterbe verni. Nem kell sokat várni, hogy kiderüljenek a mítoszok körüli válaszok, 2018-ban debütál az új 3-as.

Forrás: Car Magazine