2018. július 09. | 16:22

Az International GT Open magyarországi hétvégéjét leginkább a végletesség jellemezte.

A GT3-as kategória szombati időmérője zuhogó esőben, a vasárnapi, második futama pedig 30 Celsius fok körüli, felhőmentes időben zajlott. Sajnos, a nem túl kedvező időjárás elriasztotta a nézőket az első napon. Másnap reggel viszont a verőfényes napsütés kicsalogatta az érdeklődőket, a paddock területére is sokan kíváncsiak voltak. A hétvége fő attrakciójának számító kategória Portugália, Franciaország és Belgium után látogatott el a Hungaroringre. Az 500-600 lóerős GT3-as autók között láthatott a publikum Mercedes AMG GT-ket, BMW M6-okat, Lamborghini Huracánokat és Ferrari 458-akat. Három kategóriában díjazzák a csapatokat és az autónként két-két pilótát. Ezek a kategóriák a következők: PRO, PROAM, AM. Nem, nem írtam el, ugyanis ezek a versenyek 60-70 percesek, melyeknek kötelező eleme többek közt a pilótacsere is. Mind a két verseny izgalmas és fordulatos volt, a pilóták feszegették a saját és autóik határait küzdve az ősellenséggel, az idővel! A Luzich Racingen már szombaton megakadt a szemem. Ők egy amerikai csapat, akik három 458-as Ferrarival indulnak, imádom ezeket az autókat. A Formula-autók után a nagy túraautók a másik gyengém. Ők nyerték egyébként az első futamot. Az alábbi galériával remélem sikerül egy keveset átadni a kinti atmoszférából.

Galéria