2018. május 28. | 18:18

2018. május 26-án került megrendezésre a Magyar MX-5 Klub Nagytalálkozója a Hungaroringen.

Nem véletlen, hogy játszóteret írtam és az sem, hogy a felnőttekét. Bár mindig azt hangoztatom, hogy a Mazda MX-5 kortalan és bármelyik korosztály számára ugyanazt az őszinte mosolyt generálja, a Hungaroringen megrendezett éves nagy találkozó viszont már egy kicsit (nem is kicsit, hanem rettentő sokkal) több, mint egy sima találkozó. Először is kezdeném azzal, hogy a Hungaroringen, Magyarország legjobb versenypályáján került megrendezésre a Mazda.hu és a Magyar MX-5 Klub szervezésében ez az éves Nagy Találkozó, amire első alkalommal volt szerencsém kilátogatni.
HIHETETLEN JÓ VOLT FIÚK, LÁNYOK!
A beléptetés, a szervezés a rendezvény koordinálása a hangosítástól kezdve, a büféken, és mindenen át hibátlan volt, egyszerűen nem tudnék mibe belekötni, arról nem beszélve, hogy nem is akarok. A reggeli Mogyoródra indulás előtt még el kellett szaladjak vásárolni egy bukósisakot, mivel tudtam, hogy kötelező lesz a pályára felhajtáshoz, és volt egy olyan érzésem, hogy nem biztos, hogy képes leszek csak a munkával törődni ezen a szép szombati napon. Gyanúm később be is igazolódott, és tényleg szükség lett a sisakra. De erről majd picit később.
Ha már vacsi új a bukó, úgy gondoltam ne legyen olyan jellegtelen, kapott egy illő matricát!

Maga a rendezvény a már említett helyszínen egyszerűen elcsábítja a szeretett játékautóval érkezőket, kis túlzással akárhány arcra pillantottam rá, akárhány klubtaggal beszéltem, két jellemző érzelmet véltem felfedezni: mérhetetlen izgalmat a pályára hajtás előtt és még ennél is szélesebb mosolyokat a pályáról lehajtás után. Ugyanis az éves nagy találkozó alkalmával három különböző pályán is kipróbálhatták magukat és autóikat a miatások. Az előzetes regisztráció után, ahol mindenkinek előre kellett jelezni, hogy szeretne-e valamelyik pályán autózni, még egy helyszíni „check-in” várt az indulókra. A felállított szlalompályán, a vezetéstechnikai oktatáson és persze magán a Hungaroring nagy körön is csak és kizárólag MX-5-ök szaladgáltak, és minden rendezetten, szabályszerűen zajlott. Bennem, és fogadni mernék rá, hogy a többi klubtársban is felsejlett, de lehet, hogy harsogott az érzés, miszerint tartozunk valahova és nem is egy akármilyen közösségbe. Számomra talán életem egyik legjobb napja volt a szombati, amit csak és kizárólag az autómnak és a klubnak köszönhetek. Az autómnak azért, mert kissé beteg mivoltában is képes volt velem együtt működni a pályán, nem csúsztunk el, nem lepett meg, nem volt egyetlen másodpercig sem kezelhetetlen.
Pataki Dávid fényképén láthatjátok, hogy mennyi izgalmat rejtett még a tanpálya is.

A lehetőséget pedig, hogy mindez kiderüljön, a klubnak köszönhetem. Ezelőtt még nem volt alkalmam pilótaként autózni a Hungaroringen, akik ismernek személyesen pedig tudják, hogy hány éve néztem a paddockból az autókat arról álmodozva, hogy egyszer a saját kis kocsimban fogok ott lent gurulni. És ez a kis álom most valóra vált. Hihetetlen boldog voltam, pedig biztos, hogyha éles verseny lett volna, csúnya vereséget szenvedek a kollégákkal szemben. Szerencsém, hogy nem verseny volt, hanem csak egy barátságos pályaautózás, ahol mindenki figyelt a másikra, és nem veszélyeztettük egymás életét és testi épségét. Itt kell megjegyeznem, hogy ez az a tényező, ami miatt felnőttek játszóterének hívom a találkozót. A felhőtlen boldogság közepette is mindenki képes volt kulturáltan és felelősségteljesen viselkedni, autózni. Erre kajla boyracerek nem lettek volna képesek, illetve biztos vagyok benne, hogy te is láttál már pl. Nürburgringes nyíltnapos crash-videó csokrot. Na hát itt ilyenekről szó sem volt. Nem ész nélkül zajlott, a „veretés”. Van itt még pár apró dolog, amit szeretnék megemlíteni. Nyilván nem ez volt az első autós találkozó, pályanap, amin részt vettem. Sokszor fordul elő ilyen alkalmakon, hogy valaki elszámolja magát a gumikkal, a fékekkel, üzemanyaggal, és ez gátat szab a nap teljes kihasználásának. Ilyen esetekben, ha csapattal érkeznek a pilóták, tehát szerviz háttérrel, egymás között néhány sátrat átszaladva általában megoldódnak a dolgok. Viszont, ha egyéni indulókról van szó, mint jelen esetben is, nem feltétlenül gondolnak pótalkatrész vagy olaj, gumi utánpótlásra induláskor. Tehát ha beüt a ménkő akkor a pályanapnak vége, és lehet hazamenni.

De nem az MX-5 találkozón! Ugyanis itt a következő történt:

Egy, ha jól emlékszem talán szlovák vagy román klubtagnak fogyott el a fékbetétje a nap közepére. Ennek okán az következett, hogy a speaker kolléga fogta magát, és elkezdett hangosan fékbetét után érdeklődni a résztvevők között, teljesen véletlenül nálam éppen akadt NB-be való fékbetét és egy pillanatig sem éreztem, hogy nem adnám át szívesen a rászoruló „miatelvtársnak”. Végül a fékbetét, ami nálam volt nem lett jó, viszont amennyire én láttam más úton megoldódott a gond, és ment tovább az autózás. Ez egy számomra nagyon szimpatikus dolog, hogy rendezvényszinten kerestek megoldást. Egyben meglepő is, mennyire elkapja az összetartás szelleme ilyenkor az embert, tényleg gondolkodás nélkül váltam volna meg a betétektől. Természetesen nem maradt el a szépségverseny sem, minden résztvevő kapott szavazólapot a bejáratnál, ahol mind a négy generációban kellett megjelölni a legszebb jelenlévő autót. Megmondom őszintén, bár értem az autó szépségverseny miben létét, egy gyönyörű makulátlan, sok munkaórás autó értéke pedig sokkal több, mint az számokban kifejezhető, mégsem értek egyet az autó szépségversenyekkel.
Először nem értettem a malacot, de aztán rájöttem, hogy Piggy

De ez csak az én egyéni véleményem, nekem egy szétütött „patkány” Miata is tud éppen annyira tetszeni, mint a legújabb ND. Így az ilyen fajta szavazólapokat tüzetesen bevallom vagy képtelen vagyok úgy kitölteni, hogy ne rágjam a körmöm utána vagy a közelebbi ismerőseim autóit írom bele. Mert nekem egynél mindig sokkal több tetszik. Sajnos ez a helyzet, ennyi döntésképtelenség még belefér. Az ebédszünet után, indult az össznépi felvonulás, ahol minden jelenlévő Miata és miatárs felsorakozott a Hungaroring rajtrácsára és még azon is túlnyúlóan majdnem az utolsó kanyarig visszamenőleg töltöttük meg az induló szakaszt. Erről Kakas Balázs készített is egy szuper drónfelvételt. Ezen látszik, hogy mégis mennyien voltunk kint, esküszöm jó végig nézni többször. Melengető a tudat, hogy valahol belül bár minden Miata-tulajdonos, sőt minden miata más és más egy dolog azért ugyanaz. Ez a jövőre, 2019-ben 30 éves kétüléses visszafordíthatatlanul hódítja meg fiatalok és idősebbek, nők és férfiak szívét, és egész biztosan a nagy klasszikusok közé fogja nőni magát. Ha nincs már közöttük jelenleg is. Szerintem egyébként már ott van.
Csak hogy ne maradjon nyitottan a kérdés, hogy mégis milyen gyanúm igazolódott be a találkozóval kapcsolatban. Az nagy buli reggelén - a már említett bukósisakvásár roham közepette - győzködtem magam, hogy ez a nap a munkáról fog szólni, amit véletlenül nagyon élvezek, és nem hagyom, hogy elvigyen az ár és nem megyek fel a pályára önszórakoztatásom céljából autózni. Erre több rendkívül ésszerű, logikus és megingathatatlan okom is volt. Az első, hogy még mindig nem 100%-os a motorom, van némi baja, nem kéne nyektetni, a gumik sem a Hungaroring radír aszfaltjára valók, a hátsó fékjeim pedig szintén nem 100-asak. Tehát felelősségteljes, épeszű felnőtt ember módjára fogok viselkedni és nem megyek fel autózni. Csak a felvonuláson, csak ott, és máskor nem. Hát persze, hogy a felvonulás első másodpercétől kezdve, ahogy felgurult az első kerék a pályára éreztem, hogy hát itten kérem szépen baj lesz. :D
Bár imádom a kis NB-m lapos-kerek vonalvezetését, ez az új ND mégis annyira csábítóan gömbölyded, hogy megőrülök!

Aztán némi várakozás után tehettem is az 1-et és indult a felvonulás, ahol persze lassan mentünk, de itt ott belefért egy 4-es is. Sajnos az első ilyen után vált teljesen egyértelművé számomra, hogy amint véget ér a felvonulás szerzünk a jobb 1-emnek is egy sisakot és felmegyünk autózni. Persze csak mert az utasom még nem volt ilyen helyen vagy rendezvényen, le ne maradjon! Még ekkor is próbáltam minden másra kenni a valójában legmélyebb mélységből jövő ingert az autózásra. De hát nem ment. Nem mondanám, hogy kudarcnak élem meg. Engedtem a hangulatnak, ami átjárta az egész rendezvényt, a belsőkényszernek, és persze az utasom kérlelésének. És felmentünk néhány kör erejéig a pályára. ÉLETEM EGYIK LEGJOBB DÖNTÉSE volt. Mindig tudtam, és mindig mondtam, hogy ezt nekem egyszer legalább át kell éljem, hogy saját autóban saját kört, a Hringen. Egy újabb bakancslistás tétel pipa, baktathatok tovább. Mivel nem vagyok profi versenyző és az autóm sem egy erőgép, inkább csak az élményről szólt számomra ez az egész. Annak viszont csodálatos volt, azt hiszem ilyen sebességgel még sosem kanyarodtam, mint amit a pálya és az autó tulajdonságai engedtek. Teljesen új élményarcát ismertem meg a kocsimnak. És sosem fogom elfelejteni ezt a napot.
Egyik ducibb mint a másik, mégis olyan kicsik!

Ahogy láttam, nem voltam egyedül az élményért és nem időre autózom hozzáállással sem. A nap második felére a rugalmasság ismételt bizonyítványaként elkezdtek két csoportban felengedni minket a pályára. Indultak lassú körök, és gyorsak. A gyors körökben a már tapasztaltabb, időre autózók mozogtak, a lassúban pedig azok, akik még most ismerkedtek autóikkal, vagy éppen hasonló szituációban voltak, mint én. A lassú körök sem azt jelentették, hogy 50-nel gurulgászott mindenki mint az álomkórosok, csak nem is 160-nal egymásra autózva. Nekem kifejezetten jól esett, hogy nem kellett másokra figyelnem, nem toltak le vagy kergettek meg. Úgy gondolom mivel első szárnypróbálgatásaim voltak igazi nagy pályán a kocsival, talán jobb is, hogy csak magamra figyeltem. Egyébként rettentően izgultam, de ez a jófajta izgulás volt. Végül magammal és a kocsival is megelégedve, "elsőnek tök jó lesz" mondattal zártam a pályázást. Még több ezer szóban tudnék beszélni a Magyar MX-5 Klub Nagytalálkozójáról és arról, hogy milyen is ebbe a közösségbe tartozni, hogy mennyire jó a flow és mekkora az összetartás. Hogy minden rendezvény, ami megszervezésre kerül jól sül el, hogy a Miatások a nagy találkozókon kívül is minden héten kisebb csapatokba verődve gurulják végig a vidéket és nem restek sem segíteni sem támogatni, de akár csak meghallgatni, biztatni egymást. De végezetül csak annyit írnék inkább, hogy a Miata legyen velünk. Akivel pedig nincs, mert nem úgy hozza az élet, az se hagyja ki a lehetőséget, ha beülhet egy MX-5-be. A Nagytalálkozóról készült Galériámat a cikk végén találod!

Magyar MX-5 Klub Nagytalálkozó - Galéria