2016. november 22. | 12:47

„Közeleg a tél.”

Ned, és az egész Stark-család jelmondata a Trónok harcából bizonyára mindenkinek ismerős lehet, és november közepén aktuális is. Számtalan írás született már a téli gumik hasznosságáról és szükségességéről, de soha nem lehet eleget beszélni róla. És hogy mégis miért? Mert a gumi az egyetlen, ami érintkezik az úttesttel, és az életünk múlhat rajta.

Egy felmérés keretében megkérdezték a női- és férfi sofőröket, és kiderült, hogy november közepén (pontosabban 10-e és 13-a között) a női sofőrök 13%-a, míg férfi társaik 6%-a használta még mindig nyári gumikkal az autóját. Mutatja, hogy szerencsére az autós társadalom csupán töredéke nem cseréli le a gumikat időben, de ettől még ők is veszélyeztetik a saját és a többiek testi épségét, kockáztatják autójuk állapotát. Ugyanis a nyári gumik nem alkalmasak arra, hogy télen is használjuk őket, vagyis hát lehet, csak fel kell készülni arra, hogy nagyobb valószínűséggel okozunk balesetet.

Magyarországon sajnos nem kötelező a téli gumi használata télen, csak a taxisoknak, bár számtalan ajánlást fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban. Még mindig előfordulnak olyanok, akik azt mondják: „bezzeg régen, az átkosban nem kellett az autóra téligumi, télen-nyáron ugyanazzal jártunk”. Erre azt tudom mondani, hogy lehet, hogy régen meg lehetett ezt csinálni, de ha valaki most is a nyári gumiját akarja használni télen, pattanjon be az 1200 Ladájába, és lehetőleg fel se engedje az utakra az autók 3/4-ét (mert bár „régen minden jobb volt”, de ma valahogy mégiscsak jóval több autó van Magyarországon). Ez a két tényező, az autók teljesítménynövekedése, és a tény, hogy jóval több fut belőlük ma már az utakon, szükségessé tette, hogy a gumikon is olyan fejlesztéseket hajtsanak végre, amik biztonságosabbá teszik a közlekedést.

Válaszd ki a téli gumikat kényelmesen, online!

Még így is, hogy kezdenek a telek egyre enyhébbek lenni, csökken a havas napok száma, a téli hónapokban másfélszer több baleset történik. És hogy mégis miért cseréljük le a nyári gumit télire? Kezdjük ott, hogy a téli gumikban nagyobb a szilika-tartalom, emiatt puhábbak és rugalmasabbak, és hidegebb időben sem dermednek annyira, jobban tapadnak az útra. Jobb tapadás = jobb úttartás. Nagyon sokan úgy vélik, hogy bőven elég lecserélni a gumikat, amikor már leesett a hó. Iszonyú nagy tévedés! Pont az előbb említett eltérő szilika-tartalom miatt, ha tartósan 7 fok alá csökken a hőmérséklet, szükséges a gumi cseréje, ugyanis itt kezd el megváltozni a nyári gumi menettulajdonsága. Ha nyári gumival próbálunk télen autózni, a féktáv akár 50%-kal is több lehet, mintha a körülményeknek jobban megfelelő téli gumit használnánk.

Persze ne várjunk csodát a téligumiktól se, az, hogy időben gumit cserélünk, még nem fog vezetési tapasztalatot adni nekünk, amire szintén nagyobb szükség van rossz idő esetén. Léteznek négy évszakos gumik is, amik elvileg minden évszakban jók, a valóságban meg egyikben sem. Ez pontosan ugyanolyan, mintha egyetlen cipőt hordanánk télen-nyáron, amit megnéznék, ha bevállalna bárki is. Pont ezért bár jobb, mintha nyári gumikkal kocsikáznánk télen, de még mindig nem az igazi, és a legszebb az egészben, hogy nyáron se nyújt megfelelő teljesítményt.

Ezen a ponton azt is megemlíthetjük, hogy vannak olyanok, akik télen-nyáron téli gumival járnak, ami szintén nem a legjobb ötlet, hiszen mint korábban írtam, ezeket a gumikat 7 Celsius-fok alá tervezték, így nyáron jobban kopik a téli gumi, magasabb lesz a fogyasztás, és az úttartás is romlik.

Jól látszik a profilmintázat, aminek a feladata a gumi alá kerülő hó és latyak elvezetése


Van még egy fontos tulajdonsága a gumiknak, amit nem hagyhatunk ki, és ez pedig a profilmélység. A profilmintázat segít ugyebár a víz-latyak-hó elvezetésében, segít elodázni az aquaplaning-et, egyszóval nem csupán dísznek van rajta a gumin. A KRESZ minimum 1,6 mm profilmélységet ír elő, ez viszont már a szakértők szerint inkább a használhatatlan kategória. Nyári gumiknál 3 mm-t, télinél inkább 4 mm-t javasolnak (hisz a télinek az esetleges latyakkal is meg kell birkóznia). Ha ezt ellenőrizni szeretnénk a téli guminkon, viszonylag egyszerűen megtehetjük: vegyünk egy százforintost, és dugjuk a profilba. Akkor megfelelő a profil mélysége, ha legalább az ezüst rész eltűnik a százasból a profilban, ha látszik, akkor az azt jelenti, hogy a mélysége kisebb, mint 4 mm.

Vannak, akik úgy gondolják, bőven elég, ha csak a hajtott kerekekre tesznek fel téli gumit, viszont ez akkor azt fogja eredményezni, hogy eltérő mértékben fognak tapadni a kerekek, amik megint csak megnehezítik a vezetést. Úgy a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha mindegyik kerék egyformán jól tapad az útra! Persze, most sokan úgy vannak vele, hogy miközben olvassák ezt a cikket, arra gondolnak: „Szép és jó, amiket ír, és egy nyugat-európai bérből meg is csinálnám, de hát… Magyarországon élünk, sokkal kisebb bérből, és spórolunk.” Ezt a gondolatmenetet rögtön meg is lehet cáfolni. Kezdjük azzal, hogy ha az évszaknak megfelelő gumit használja az ember, csökken az esélye, hogy önhibájából balesetet szenved. Ugye egy javítás költsége ritkán alacsonyabb, mint egy szett gumi. Az évszaknak megfelelő gumi mellett szól az is, hogy a jól használt téli-nyári gumival alacsonyabb a fogyasztás. Ez leginkább akkor igaz, ha nyáron próbálunk meg téligumit használni. Plusz, ha valaki két garnitúra gumit használ, akkor ugye felváltva használja őket: ergo megnő az élettartamuk, hiszen fele annyi ideig kopnak az úton.

Ettől függetlenül a sós latyak csökkenti a gumi élettartamát, roncsolja az anyagszerkezetét, érdemes óvnunk a gumit azzal, hogy rendszeresen tisztítjuk. Itt megtalálható egy részletes felsorolás, mennyibe kerülnek a gumik, egy 205/55R16-os gumi ára például 14.517 Ft-tól kezdődnek. A felsorolás még mindig nem teljes, számtalan olyan dolog létezik, amire nem árt, ha figyelünk, kezdve azzal, hogy a téli gumikban 0,2 barral nagyobb nyomás legyen, stb. De ezek hosszútávon mind kifizetődnek, egyrészt, nagyobb biztonságban tudjuk magunkat, és a többieket körülöttünk, másrészt nem plusz kiadásról van szó, hiszen optimálisabb futásteljesítménnyel csökken a fogyasztás, és vagy van téli-nyári gumi garnitúránk, vagy a nyárikat fogjuk cserélni… ugyanannyiszor.

Szerintem egyáltalán nem érdemes spórolni a gumikon, pláne, hogy elenyésző összeg az autó teljes árához képest, és használattól függően több évig jók a gumik. Ha valaki még mindig kételkedne, itt egy nagyon hatásos demonstráció, mi a különbség a téli és a nyári gumik között. Angol tudás nem árt hozzá, de a képsorok magukért beszélnek! https://www.youtube.com/watch?v=elP_34ltdWI Vezessetek óvatosan télen is!   Forrás: http://www.bhp.hu/teligumi http://hvg.hu/cegauto/20081028_teligumi_tippek