A thyssenkrupp cég önvezető autóját, illetve egy elektromos kormány prototípusát próbáltam ki a zsámbéki Driving Camp pályáján.

A liechtensteini központú thyssenkrupp cég leginkább kormányrendszereket szállít a világ legnagyobb autógyártói számára, ezért így kicsit meglepő volt a meghívás, hogy nem csak hallani lehet majd az új, okosautókkal kapcsolatos innovációikról, hanem ki is lehet próbálni az egyik saját fejlesztésű járművüket. Hamar kiderült azonban, hogy szó sincs tévedésről, a Magyarországon Győrben, Debrecenben és Jászfényszarun üzemmel, Budapesten pedig fejlesztőközponttal jelen lévő vállalat ugyanis tulajdonképpen „kényszerből” készített önvezető autót, mégpedig saját használatra, hogy legyen min letesztelnie legújabb kormányrendszer fejlesztéseit. Ez azért fontos, mert az autóipari fejlesztéseknek az 5-15 év múlva várható piaci igényekre kell felkészülniük, az önvezető járművek irányítórendszere pedig teljesen más lesz, mint a mai autóké. Az önvezető autók felé vezető út egyik fontos állomása a repülőgépeknél már bevált steer-by-wire technológia, amikor a kormánymű és a kerekek között nincs mechanikus kapcsolat, kizárólag áram és információ áramlik a vezetékeken. A technológia bár kiforrott, kizárólag az Infinity-nél érhető el jelenleg, de ott biztonság kedvéért megmaradt a mechanikus szerkezet, amiben kuplung szakítja meg a kormánykerék és a futómű közötti kapcsolatot. Persze ez csak átmeneti megoldás, a jövő egyértelműen a teljesen elektronikus kormányoké. Ezek ideje az önvezető autók korával jöhet majd el, ugyanis önvezető üzemmódban a kormánykerék nem mozoghat együtt a kerekekkel, mert ez nem csak kényelmetlen, hanem balesetveszélyes is volna. Szervo nélkül 100 Nm erőre volna szükség egy modern autó irányításához, vagyis el lehet képzelni, mekkora erővel ütné meg egy erősebb fordulóban a gyanútlan, ráadásul tétlenségre kárhoztatott sofőrt a mozgó kormánykerék. Az elektronikus kormányrendszernek azonban más előnyei is vannak, például a mechanika elhagyásával jelentős hely szabadul fel, ahová be lehet építeni minden féle új masinát. Gyártási szempontból is könnyebb ezekkel dolgozni, mert nincs modell-specifikus mechanika, vagyis ugyanaz a szerkezet könnyen beépíthető több típusba is. Ezeknél a hardver helyett már a szoftver funkcionalitásán van a hangsúly, például sebesség vagy kerékpozíció szerint változtatható az áttétel. A thyssenkrupp azt is bemutatta egy szimulátoron, hogy miként képzeli el az önvezető autók majdani kormányszerkezetét, ami önvezető módban egyetlen gombnyomással behúzódik a műszarfal alá. Vannak azonban még megoldandó problémák a steer-by-wire kormányok sorozatgyártása előtt, például az elektromágneses tér zavaró hatásainak kiszűrése, ami egy önvezető autóban különösen erős lehet. A Driving Camp tesztpályáján ki is próbálhattam a thyssenkrupp elektromos kormányművét, mégpedig egy igazi méregzsák Volkswagen Golf R-ben, ami azért érdekes, mert ennek a kormánya normál esetben is sportosan keményre van hangolva. Az elektromos kormány tökéletesen visszaadta a mechanika érzetét, és ami a legviccesebb volt, a mellettem ülő fejlesztő a laptopján többször módosította a kormánykerék ellenállását. Igazán akkor éreztem át, hogy elektromos szerkezet van a kezeim között, amikor a kormányzás irányát is megváltoztatta, ami annyit tett, hogy az autó ellentétes irányba fordult, mint amerre a kormánykereket tekertem, ráadásul így kellett a bóják közötti navigálnom, majd beparkolnom. Érdekes volt a thyssenkrupp mérnökei által felspécizett Ford Fiesta is, ami egy pálya egyik részén az autóra felszerelt kamerák segítségével, emberi beavatkozás nélkül lavírozott a csíkos bóják között, míg visszafelé egy előre beprogramozott útvonalon, GPS-navigáció segítségével kellett haladnia. A pályát „manuális” (ez azért nagyon rosszul hangzik!) autóval is megtettem: a szűkre szabott szlalom-pályán egy bóját elvittem, de az kicsit megvigasztalt, hogy a GPS-vezérelte önvezető autó is rontott egyet. Forrás: