2017. március 17. | 12:19

A gyártók idén sem fukarkodtak az extrém gépeket illetően, a kísértés folytatódik, vess egy pillantást a káprázatos masinákra

A svájci banki törvényeknek köszönhetően, az ország vonzza a tehetős ügyfeleket, és tökéletes helyszínt biztosít egy ilyen, monumentális rendezvénynek, mint a Genfi Autószalon.  

Aston Martin Valkyrie

Az Aston Martin hosszú története során, egy ismét V betűvel kezdődő modellt alkotott, először 1950-ben az úttörő a Vantage volt, ami azért kapta ezt a nevet, hogy megkülönböztethessék az erősebb autót a normál modellektől. Azóta az Aston használta már a Virage, Vanquish és a tavalyi évben Vulcan neveket is. A brit gyártó megerősítette, hogy az új V autó az leggyorsabb, amit valaha gyártottak.

Aston Martin Valkyrie

 

Ferrari 812 Superfast

A március első hetében megjelenő beszédes elnevezésű, „Szupergyors” Ferrari motorházteteje alatt rejlő 6,5 literes, V12-es motor 789 lóerővel bír, ami 60 lóerővel erőteljesebb az előző F12 6,3 literes motorjánál. Jelenleg ez a Ferrari legerősebb szívómotorja. A csúcsteljesítményét 8500-as fordulaton adja le, csúcsnyomatéka 718 Nm, ami viszont már 7000-es fordulaton megérkezik. Műszakilag 350 BAR-os közvetlen befecskendezés és F1 ihletésű, változó szívórendszer segíti a motort, és a duplakuplungos váltó az eddiginél is gyorsabban kapcsol. Gyorsulása 0-100 km/órára mindössze 2,9 másodperc, végsebessége pedig 340 km/h.

Ferrari 812 Superfast

 

Fittipaldi Motors EF7 Vision Gran Turismo by Pininfarina

Jó érzés látni, ahogy Emerson Fittipaldi beszél az autójáról, ahogy szenvedélyesen mesél az autó minden egyes darabjáról. Egy megbízható, mindenre képes szuperautóról beszélt Fittipaldi, ami mindenki számára könnyedén vezethető. A kétszeres Forma 1 világbajnok és kétszeres Indianapolis 500 győztese úgy döntött, hogy lehúzza a leplet a Fittipaldi Motors első prototípusról a Genfi Autószalonon.

Fittipaldi Motors EF7 Vision Gran Turismo by Pininfarina

 

Koenigsegg Agera RS Grypho

A Svéd autógyártó rajongói figyelmébe ajánlom a Koenigsegg új változatát, az Agera RS-t, ami biztosan mindenki emlékezetébe bele fog égni. Az Agera egyébként „járni a csillagokon”-t jelent, az Agera a teljesítményével repít a csillagok közé. Az egyedi járgány megkapta még a Gryphon elnevezést is, ami egy mitikus lény neve, Skane városának zászlajáról, ahol a Koenigsegg készül. Amellett, hogy a Saab is használta már a nevet, mind autókra, mind repülőgépekre, a Gryphon most egy középmotoros autót személyesít meg, 24 karátos arany levelekkel díszítve.

Koenigsegg Agera RS Gryphon

 

2018 Lamborghini Huracan Performante

A Huracan nem vesztegeti az időt, még a hivatalos megjelenése előtt a Lambo már megfutotta a Nürnburgring-i körrekordot 6:52:01-el,  ami 5 másodperccel gyorsabb, mint az eddigi rekordtartó Porsche 918 Spyder ideje. A Performante a világ egyik legdinamikusabb, leggyorsabb autója, meglehetősen tüzes a kicsike.

2018 Lamborghini Huracan Performante

 

2018 Mercedes-Maybach G650 Landaulet

Bemutatták az első SUV-nak nevezhető modellt, amit a Mercedes és a Maybach közös divíziója eredményezett. A kistesó a G63 AMG 6x6 és a G500 4x42 nyomdokaiba léphet, robusztus felépítésével, kínált extráival. Tökéletesen egyesíti az extrém terepjáró képességeit a kompromisszumok nélküli luxussal. A motorháztető alatt egy 6.0 literes, V12, biturbó AMG rejlik, 630 lóerővel és 1000 Nm nyomatékkal, és annak érdekében, hogy hű maradjon elődeihez, ugyan azt a futóművet kapta, mint testvérei. 

2018 Mercedes-Maybach G650 Landaulet

 

2017 Pagani Huayra Roadster

Ha egy dolog lenne, amit elmondhatnék Horacio Pagani superautójáról, akkor az ez lenne: Ez nem egy Huayra tető nélkül. Ez egy zsír új autó, még ha neve és a formája is ugyanaz, mint a Gullwing kupénak. A Pagani úgy nyilatkozott, hogy tanultak a leckéből a Huayra BC készítése közben, a roadsternél figyeltek minden részletre. A Mercedes-AMG V-12-es motorját használják, a roadster még erősebb, könnyebb, merevebb, így kezesebb lett, köszönhetően még a technológiai újításoknak és az karosszériát érintő anyaghasználatnak. Mind a 100 darab roadstert 2.4 millió dolláros áron fogják értékesíteni.

2017 Pagani Huayra Roadster

 

Porsche 911 GT3

A németek szerint a Porsche 911 G3-at ugyan akkora élvezet közúton vezetni, mint versenypályán. A Genfi Autószalonon debütált a Porsche 911 GT3 új kiadása, ami a 911 GT 3 Cup versenyautóból lett a közutakra kifejlesztve. A tradicionálisan hátul elhelyezkedő motor, figyelemre méltó módon, turbo nélkül képes leadni 500 lóerőt. A módosított hátsókerék-kormányzásnak, az egyedi légterelőknek, a szénszálas hátsó szárnynak hála, kezes bárányként viselkedik a kanyarokban.

Porsche 911 GT3

 

2017 RUF CTR

Aki már játszott a Grand Turismo nevű videójátékkal, annak ismerősnek kell, hogy hangozzon a RUF név. A RUF több mint harminc éve gyárt Porsche alapú gépeket,  örökre Németország legnépszerűbb sport autó gyártója marad. Ezt, a kis cuki, saját tervezésű, szénszálas vázzal rendelkező Porsche koppintást szeretné a RUF tehát útjára engedni a közeljövőben.

2017 RUF CTR

 

Forrás:

Ajánlott cikkeink: