2017. szeptember 19. | 22:34

A Thunder Power 2 éve, a legutóbbi Frankfurti Autószalonon debütált a Sedannal. Most az új SUV-jukat is bemutatták, amit a Zen jegyében alkottak meg.

A Thunder Power nemigen szerepelt eddig a hírekben. Valahogy nem sikerült a legjobb marketinget összehozniuk, ha még én se hallottam róluk. De már 2015-ben is kint voltak a Frankfurti Autószalonon, ahol a Sedant mutatták be. Azok alapján, amit idén láttam belőlük, jó eséllyel egyre többen fognak tudni róluk. Ugyanis a Thunder Power bár egy noname kínai márkát sejtetne, de rögtön kiderül, hogy ez koránt sincs így. Az autó platformját és karosszériáját Németországban gyártják, különleges technológiával, amely során alumíniumot, szénszálat és magnéziumot használtak a lehető legkisebb súly érdekében, ami így 40%-kal lett könnyebb. De hogy az autó sportosságát fokozzák, miért is ne alapon egy olasz multi-link felfüggesztést is kapott. Az erejére nem lehet panasz, ugyanis 310 LE-től 620 LE-ig terjedhet, a 125 kWh-s akkumulátor szerintük 650 km-es hatótávra elég. Mivel a hatótáv mellett zárójelben ott áll, hogy a NEDC-ciklus szerint, így ezt nyugodtan lehet egy komolytalan poénnak is venni.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=x5sOLV7_aRM[/embed]
A Sedannal nem arra törekedtek, hogy a lehető legnagyobb sebességet elérjék, ugyanis a 250 km/h-s végsebesség még egy elektromos autónál se túl nagy szám, de talán így akarták valahogy elkerülni, hogy a 650 km-es hatótáv ne apadjon le a töredékére. Ugyanakkor gyorsulás tekintetében nem veheti fel a versenyt a Teslával, ugyani 3.2 másodperc kell a Sedannak, hogy 0-ról 100 km/h-ra gyorsuljon, míg a P100D-nek alig 2,3 másodperc kell ugyanehhez. De mit ér a Tesla gyorsulása, ha nem sportos a felfüggesztése?
Furcsa az összhatás, kevesen is álltak a standja előtt, de akár lehet is valami a Thunder Power Sedanból

2017-ben jelentették és mutatták be a második modelljüket, ami a Sedanhoz hasonlóan a nem túl kreatív SUV nevet kapta. Az elektromos autók egyik előnye, hogy az akkumulátoroknak és a motornak/motoroknak köszönhetően alacsonyabban van a súlypontjuk a hagyományos robbanómotorosokénál. Ezt ki is akarják használni a Thunder Powernél, ugyanis a SUV-nak is sportos jelleget akarnak szánni, ez pedig feltétel hozzá. Az egyik nagy bajom a standnál az volt, hogy igazából semmi konkrétum nem hangzott el a SUV-ról. Mert a Sedannál még csak-csak megemésztettem, hogy olyan gyermeteg az orra, mert ott el tudták hitetni az emberrel, hogy valóban lehet ebből sportos autó, de a SUV-nál kaptál egy adag Zent a nyakadba, ami szerintük ihlette a SUV-ot és ennyi.
A SUV-ot csak nyálcsorgatónak tették ki, de annyit mégse lehetett belőle kapni, amennyi beindította volna a fantáziát

A Thunder Powernél nem tétlenkednek, alighogy bemutatták a SUV alfa-prototípusát, mellette bejelentették, hogy egy összkerekes elektromos sportautót is szeretnének TP-488c névvel. Az autó neve utalás is a gyártási darabszámra, ugyanis 488 darab fog készülni belőle. De egyelőre csak egy-két skicc létezik belőle, talán a következő Frankfurti Autószalonra, 2019-re ebből is láthatunk prototípust. A Thunder Powert Wellen Sham alapította, aki 10 évig tanulmányozta a fenntartható, költséghatékony és energiahatékony autóipari megoldásokat, miután rádöbbent arra, hogy a hagyományos robbanómotoros autók ideje le fog járni előbb-utóbb.
A legsportosabbnak szánt Thunder Power TP-488-c-ből alig 488 darabot fognak készíteni

2011-ben vásárolta meg a Motomaxot, amit átszervezett egy hagyományos vásárlók irányította vállalatból egy innovatív céggé Thunder Power név alatt. Vezérigazgatóként Wellen Sham közvetlenül felügyeli a kutatás-fejlesztést, a gyártást és a globális értékesítést. Kezdenek a házuk táján felpörögni az események, 2017 során ugyanis sikeresen tárgyaltak a katalán kormánnyal arról, hogy megépítsék ott az első európai Thunder Power-gyárat. Ha minden jól megy, 2019-re már a megvásárolható lesz a Sedan és a TP-488c, a SUV pedig 2020-tól. Jó kérdés, hogy ez a furcsa egyveleg, ami egyesíti magában a német-kínai- és kis részben olasz technikát, mennyire fogja tudni megragadni az emberek figyelmét ma egy olyan korszakban, amikor egyre-másra jelentik be a régi-új gyártók a saját elektromos autóikat. Forrás: Thunder Power