Az első generáció is jó volt, az újdonságon viszont épp annyit csiszoltak, hogy sokak számára ideális választás legyen a Hyundai Kona. Öntöltő hibridként tettük próbára.
Nem nyúlik vissza túl régre a Hyundai Kona karrierje – mindössze 2017 óta kapható –, ám annál fényesebb eredményeket ért el már ilyen rövid idő alatt is – mondhatni berobbant az autópiacra. Ehhez az első és legfontosabb természetesen a versenyképes ár, ami mellett a modern technika is – felszereltség és hajtáslánc egyaránt – nélkülözhetetlen, ezekben a kompakt crossover mind azt hozta, ami vonzóvá tette az emberek szemében.
Az egyetlen jogos szemrehányás a méreteit érhette, így akinek ez számított, az általában átpártolt a házon belüli, de azért mégiscsak más márkanév alatt futó édestestvérhez, a Kia Niróhoz. Nos, a generációváltással együtt megnőtt az újdonság, így immáron azoknak sem kell tovább keresgélnie, akik eddig kicsinek vélték a Konát.
Egész konkrétan 17,5 centiméterrel hosszabb, 1 centivel magasabb, valamint 25 mm-rel szélesebb elődjénél, de 4350 mm-es hosszúságával még mindig kellően könnyű vele manőverezni és parkolóhelyet találni, viszont hátul is elfér benne két felnőtt, akik nem fogják úgy érezni magukat egy néhány száz kilométeres út után, mintha konzervdobozból hajtogatnák ki őket.
Nem lehet nem észrevenni
Mindig nehéz egy autó külsejéről nyilatkozni, hisz a szépség szubjektív. Ezt a Hyundai tervezői is tudták, ezért inkább megosztóra alkották meg a dizájnt, viszont a szó legpozitívabb értelmében. Nagyon sokan nézték, sőt, inkább bámulták a Konát a teszthéten, akár menet közben, akár állt egy parkolóban. Feltűnő jelenség még akkor is, amikor nem világít egyetlen lámpája sem, mikor azonban felkapcsoljuk a tompított fényszórót – vagy akár csak hagyjuk a nappali menetfényt –, valami olyan élményt kap az utca népe, ami az augusztus 20-ai tűzijátékhoz hasonló. Kirívó és futurisztikus egyszerre az elöl és hátul egyaránt egy-egy vízszintes csíkot képező, egybefüggő helyzetjelző.
Ehhez az effekthez társulnak az ajtókon végighúzódó éles vonalak, a domborított kerékjárati ívek illúziója és az oldalablakok játéka a hátsó szélvédővel – valójában annak fekete műanyag oldalburkolatával. Az N-line ellátmány küszöbtoldatánál sokkal nagyobbat üt a hátsó diffúzor, amelyben okosan középre helyezték a ködlámpát.
Ennél még eggyel magasabb szintre a dupla kipufogó szintén középre vagy két szélre helyezése emelhette volna az összhatást, de így is piszokul egyedi az egész kocsi, bárhonnan nézzük. Hogy lássuk, milyen munkát öltek a dizájnerek a megfelelő külső megalkotásába, érdemes egy pillantás vetni a hátsó vonószemtakaró kupakra, amelyet a kipufogó fölött rejtettek el nagyon ügyesen - erről kép a galériában található.
A szögletes tagolások ellenére igencsak gömbölyded a forma, persze nem ez a modell lett a légellenállási alaktényező fejlesztési versenyének világbajnoka, mégis látom magam előtt, ahogy a bogaras nyáresti időszakban pattannak le az elütött ízeltlábúak az autó orráról. Na persze a hűtőmaszkba biztosan szorul majd be ez-az, de az összhatás elöl is rendben van. A magas motorháztető és a kasztni sziluettje alapján egyébként terepjárós kinézetet kapunk, ám magassága és hasmagassága alapján közelebb áll egy hagyományos kompakthoz, mint egy SUV-hez.
Mi a helyzet belül?
Őszintén szólva, amikor először beültem és a körbenézést követően elkezdtem megtapogatni, kissé csalódott lettem. Nagyon sok a kemény műanyag, szinte mindenhol azzal találkozunk: az ajtók borításának egésze és a műszerfal is hatalmas plasztiktenger. Számomra teljes mértékben érthetetlen, hogy 2023 végén még miért létezik olyan autó, amiben a négy elektromos ablak közül nem automata mindegyik, márpedig a Kona hátsó üvegei addig dolgoznak, míg a kapcsolót piszkáljuk.
Ez annyira filléres és régimódi, hogy nem tudok kézzel fogható magyarázatot rá, fogadjuk el, hogy legalább az elsők le-fel automaták. Egy másik ilyen részlet az anyósülés magasságállítása, azaz annak hiánya. De miért???
Ugyan kevésbé elvárható, de ha már van Android Auto és Apple Carplay támogatás, akkor a vezeték nélküli csatlakozás jól jönne, pláne, mert már a Hyundai is leszokott a klasszikus USB csatlakozóról – összesen négy USB-C található az utastérben, ezek közül az egyik első használható képernyőtükrözésre –, viszont sok telefonhoz nem ilyen fajta madzagot adtak/adnak. Még egy negatívumot meg kell említenem, ez pedig a csomagtér ajtajának behúzója, amiből csak jobb oldalra jutott, így egy szűkös párhuzamos parkolásnál nyújtózkodni kell vagy a kezünket koszolni a kívülről lecsukással.
Ezeket leszámítva viszont nehéz rosszat mondani a belsőről, mert egyébként minden a helyén van, és található néhány kifejezetten tetszetős részlet is. Személyes kedvencem a középkonzol pohártartó megoldása: amennyiben nem tartunk igényt rá, akkor nincs, viszont gombnyomásra kettőt is elővarázsolhatunk egy pillanat alatt, miközben még mindig marad hely az egyéb holmijainknak.
Innen előre és hátrafelé is találunk további rekeszeket: az „északi” oldalon egy gombsorral elválasztott magasabb részt találunk, míg „délre” közvetlen a könyöklő alatt két tároló is van, az egyiket maga a könyöklő rejti. Az anyósülés előtt a kesztyűtartót és közvetlen fölötte a széltében elterülő kis mütyűrös tálcát találjuk, de az első ajtózsebek is tisztességes méretűek.
Hátul sem rossz a helyzet, bár csodára ne számítsunk, az ajtókban egy-egy palacknak elég hely jár, az ülések háttámlájára egy-egy hálós tartó jutott, míg a középkonzol vége egy kis zsebet rejt a két USB-C csatlakozóval együtt. A csomagtartó 407 literes elméletileg, gyakorlatilag könnyen pakolható, a padló két szintben állítható, és még alatta is találunk hasznos méretű tárolót – vagy a mankókeréknek helyet. Szuper, hogy 40-60 helyett 40-20-40 arányban dönthetők az ülőlapok, és bár sík padlót nem kapunk, a lépcső nem vészesen nagy.
A műszerfal két részre oszlik, elég egyértelműen és könnyen használható mindkét felület. A kijelzők képe éles, erős napfényben is jól olvashatóak, szép grafikával rendelkeznek, valamint a rendszer kellőképp gyors. Szerencsére sok fizikai gombot meghagyott a Hyundai, így vannak azonnal elérhető funkciók, illetve üdvözítendő, hogy a klímapanel létező fogalom maradt a koreaiaknál – nagyon könnyű kezelhetőséggel.
A menü és az egész autó nagyon személyre szabható, még az indexkar pöccintésére induló irányjelző villogásainak számát is beállíthatjuk, de például a kormányon lévő gombok funkcióját is megadhatjuk. Az alap hangrendszertől csodát ne várjunk, de azért egész korrektül szól, megkockáztatom, hogy jobban, mint az új Mercedes CLA-ban.
