2018. április 26. | 17:25

Hivatalos sajtótájékoztatót tartottak ma a WTCR kapcsán, szinte minden magyar versenyző jelen volt, Az eseményen jelen volt a sorozat promótere Francois Ribeiro is!

Hihetetlen hétvége várható Budapesten a WTCR-mezőnye ugyanis a Hungaroringen fog versenyezni, ennek kapcsán pedig megtartották az első hivatalos sajtótájékoztatót. Oláh Gyárfás az MNASZ elnöke és Gyulay Zsolt a Hungaroring Zrt. vezérigazgatója is jelen volt, az illusztris vendégek sorát pedig Francois Ribeiro WTCR vezető szélesítette. Persze eljöttek a magyar versenyzők is, akiktől szép eredményeket lehet várni a futamokon. A sajtóesemény vezetője Szujó Zoltán Forma-1-es kommentátor volt, majd Gyulay Zsolt kezdett beszélni. Elmondta, hogy a jegyeladások sokkal jobbak, mint a tavalyi WTCC futamon voltak, nem mellesleg 5 magyar versenyzőért is szurkolhatnak a magyarok, ami gyakorlatilag egyedülálló. Elmondta, hogy büszke arra, hogy 2011 óta minden évben van világkupa vagy világbajnoki sorozat a Hungaroringen. Francois Riberio pedig is bíztatta a magyarokat, hogy menjenek ki szurkolni és ne a közösségi oldalak előtt tegyék meg ugyanezt.
Az első hivatalos sajtótájékoztató a WTCR kapcsán

A versenyzők közül Michelisz Norbert rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral és természetesen győzni szeretne. Ami különlegessé teszi ezt a hétvégét számára az az, hogy bármelyik pillanatban megszülethet második kislánya. Majd beszélt a hazai szurkolókról is, ez már a nyolcadik versenye lesz itthon és természetesen extra motivációt ad a magyar közönség és ez nagyon jó érzés. A Zengő Motorsport is ott lesz természetesen, a magyar csapat Szabó Zsolt Dáviddal és Nagy Norberttel készül egy szép eredmény elérésére. A versenyzők elmondták, hogy alig várják a kihívást és természetesen egy dobogó nagyon boldoggá tenné őket. Két további magyar tagja lesz a mezőnynek. Szabadkártyásként Nagy Dániel a M1RA versenyzője és Tassi Attila a JAS Motorsport tesztpilótája kap lehetőséget.
A magyar versenyzők

Tassi Attila kocsiját a híres KCMG Racing készíti fel a futamra, a fiatal magyar tehetség elmondta, hogy nagyon várja a futamot, a KCMG-vel való együttműködést és reméli, hogy dobogóra tud állni. Francois Ribeiro szerint a WTCR mezőnye annyira erős, hogy gyakorlatilag lehetetlen megtippelni a végeredményt, bármi megtörténhet, a mezőny fele pedig esélyes arra, hogy az év végén dobogós legyen összetettben. Szó esett az elektromos sorozatról is, a francia szerint erre még várni kell a rajongók szeretik a belső égésű hangos motorokat, de az elektromos autózás nagyon terjed és biztos abban, hogy a versenyzésben is éreztetni fogja majd a hatását, legalábbis egyre nagyobb teret nyer magának. Hazai versenyre készül még a szlovák Mato Homola, aki alig kétszáz kilométerre lakik a Hungaroringtől. "Tényleg olyan ez nekem, mintha otthon versenyeznék, várom is a szlovák szurkolókat" - mondta a DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR autóval rajthoz álló szlovák versenyző.