2017. november 21. | 16:07

Az egyik legnagyobb kérdés most a Forma-1 és az autósport háza táján, hogy képes lesz jövőre Robert Kubica újra bizonyítani a királykategóriában. Egy ülés még kiadó a Williams istállónál…

Robert Kubica minden idők egyik legtehetségesebb versenyzője a szakma és a rajongók szerint is. Fernando Alonso egyszer minden idők egyik legjobb versenyzőjének titulálta a lengyelt, de a csapatfőnökök és sportvezetők sem kételkedtek soha képességeiben.

Kubica karrierjének kezdete

A lengyel 2006-ban mutatkozott be a Száguldó Cirkuszban. Mint olyan sokan, ő is gokarttal kezdett; 1996-ban és ’97-ben is megnyerte a korosztályos lengyel bajnokságot. Később európai szinten is kipróbálta magát, több futamgyőzelmet is szerzett. Utolsó gokartos szezonjában negyedik lett az európai és a világkupában is. Profi karrierje 2000-ben indult, amikor lehetőséget kapott a Formula Renault kategóriában. Már a szezon elején pole pozíciót szerzett. 2002-ben négy futamgyőzelmet is szállított, a Formula Renault Európa Kupán hetedik lett. 2003-ban a Formula Three Euro sorozatban indult volna, de közúti balesetet szenvedett és nem tudott debütálni.
Robert Kubica a 2008-as a Kanadai Nagydíjon

Első versenyét azonban rögtön megnyerte, pedig kétes volt, hogy autóba tud-e ülni abban a szezonban. 2004-ben a gyári Mercedes csapattal a hetedik helyen zárta az évet. A nagy lehetőség 2005-ben jött el számára, ugyanis megnyerte a World Series by Renault sorozatot, ami egy F1-es tesztlehetőséggel járt.

Bemutatkozás a Forma-1-ben

2005. december 1-jén tesztelt a Renault csapattal, szerződést azonban a BMW Sauber kínált neki, mint harmadik számú pilóta. 2006-ban a BMW szezon közben felbontotta Jacques Villeneuve szerződését, és Kubica megkapta a lehetőséget. Első versenyét Magyarországon futotta, rengeteg lengyel szurkoló érkezett a Hungaroringre. A futamon hetedik lett, azaz pontszerző helyen ért célba, de a súlyhatár alatt volt a megengedettnél. Aztán jött Monza, ahol második versenyén felállhatott a dobogóra, ugyanis a harmadik helyet szerezte meg. Az év hátralevő részében nem szerzett pontot. Természetesen a szerződést megkapta a következő idényre is. Teljesítménye kiegyensúlyozott volt, s bár dobogós helyen nem végzett 2007-ben, háromszor is negyedik lett.

Kubica Forma-1-es sikerei

A 2008-as szezon mondhatni az ő éve volt, ugyanis nagyszerűen vezetett. Ekkor érdemelte ki mindenkinek az elismerését: Kanadában megszerezte élete első futamgyőzelmét, e mellett három dobogós helyet is szállított a csapatnak. Az év végén a negyedik helyet csípte meg az összetettben.
Robert Kubica: 2010-ben a Reanult színeiben

2009-ben gyengélkedett a Sauber BMW, így dobogóra nem sikerült állnia, de sokszor a pontszerző helyekért is meg kellett küzdenie. A felejthető 14. helyen zárta a szezont. 2010-ben visszatért a gyökerekhez, és leigazolta a Renault istálló. 2010-es szezonja mondhatni nagyszerűen sikerült, és az autó is jól működött. Három dobogós helyet szerzett a szezonban, és több futamon is harcolt a legelőkelőbb helyekért. A bajnokságot végül a nyolcadik helyen zárta.

Kubica súlyos raliverseny-balesete

Minden a legnagyobb rendben volt látszólag, a 2011-es tesztek nagyon jól sikerültek, majd eljött a pilóta rémálma. Február 6-án az olasz Ronde di Andora raliversenyen vett részt egy Škodával. Nagy sebességnél letért az útról és egy sziklának, majd a szalagkorlátnak ütközött. Életveszélyes sérüléseket szenvedett, a karja és a lába is megroncsolódott. Hétórás műtétet kellett végrehajtani rajta, és több, mint két hónapot volt kórházban.

Visszatér a lengyel a ralihoz

A lengyel a kötelező pihenőidő után elkezdett dolgozni a visszatérésen, mely nagyszerűen haladt és hamarosan visszatért a versenyzéshez. 2012-ben év végén visszatért a rali versenyzéshez, majd folytatta 2013-ban és ’14-ben is. Forma-1-es visszatérését senki sem tartotta már valószínűnek, de aztán mégis történt valami.
Robert Kubica: 2014-ben egy rali versenyen

Kubica visszatér az F1-be?

Robert Kubicáról lehetett hallani, hogy érdeklődik újra az F1 iránt, és a Renault csapattól 2017 júniusában lehetőséget kapott Valenciában. A 2012-es autót vezette és több, mint 110 kört tett meg vele. Elmondta, hogy felejtett azért, de nagyon boldog, hogy megadatott neki ez a lehetőség, és a köridők is biztatók voltak. A teszt után kijelentette, hogy készen áll az F1-re. Sokan elkezdtek kételkedni, jöttek a pro és kontra érvek. A mostani mezőny tagjai pozitívan nyilatkoztak, főleg Fernando Alonso. Augusztusban a Hungaroringen pedig jött az újabb lehetőség, immáron egy 2017-es autóval tesztelhetett a lengyel. Szintén több, mint 100 kört tett meg az autóval, ami legalább másfél versenytávnak felel meg. Itt pedig felerősödtek a visszatérésről szóló hangok, és közbeszéd tárgya lett az F1 világában. Nico Rosberg tavalyi F1 bajnok lett a menedzsere, így a szándék abszolút komoly. Következő állomás a Williams csapat lett, aki a 2014-es autót adta oda neki, szintén a Hungaroringen. A Renault csapatnál időközben elfogytak a helyek Carlos Sainz érkezésével, a pilóta piac pedig úgy alakult, hogy a Williamsnél még van egy hely a következő szezonra. Ezt a lehetőséget kell hát Kubicának és Rosbergnek megragadnia. A pilótával kapcsolatban néhányan kifejezték aggályukat, hogy nem biztosak benne, hogy fizikailag kibírna egy szezont. Az autókat ugyanis nem könnyű vezetni, komoly állóképesség kell hozzájuk. Azonban Kubica vélhetően készen áll a feladatra minden tekintetben, bár nehéz ezen a téren jóslatokba bocsátkozni.
Robert Kubica: Augusztusi teszt a Hungaroringen

A F1 kezd fiatalodni, így kérdés, hogy a Williams Lance Stroll mellé berakja a tapasztalt ám sok évet kihagyott Robert Kubicát, vagy felhoz egy ifjú titánt egy alsóbb kategóriából. A neveket is hosszas lenne felsorolni, hogy kik kaphatnának lehetőséget, a kérdés nagyon nehéz. A Williams csapat bejelentette, hogy az évzáró versenyen nem fogják végleges párosukat kihirdetni a következő szezonra. Mindenesetre beszédes, hogy a futam utáni Pirelli teszten is autóba ül és a tárgyalásokat sem cáfolta a csapat. Nincs kétség afelől, hogy egy szép karrier maradt félbe a rali baleset miatt. Az, hogy a folytatás mennyire lenne fényes, az teljességgel megjósolhatatlan egyelőre. Forrás: F1fanatic
  • Címkék:
  • F1