2018. május 17. | 16:39

A Fit4Race egy nemzetközileg elismert program, mely versenyzőket segít fel fizikailag és mentálisan is a küzdelmekre. Matics Zsolttal beszélgettem jelenről és jövőről.

Mesélj először kicsit magadról és arról, hogy mikor alapítottátok meg a Fit4Race-t?

Matics Zsolt: A TF-en végeztem, ott testnevelő és gyógytestnevelő diplomát szereztem. A Fit4Race-t 9 éve indítottuk el, ezzel a névvel 6 éve működik. Az edzésprogram teljes mértékben saját fejlesztésű, a TF-en megkapod az alapokat, de a speciális elemeket, ami kell az autó- és motorsporthoz már mi tettük hozzá. Ez az őrület már 20 éve tart, ugyanis 20 éve elkezdtem gokartozni, de azt nem folytathattam, viszont mindenképp szerettem volna a sportban maradni, és ennek meg kellett találni a módját.

Vannak történelmi gyökerei ennek az edzésfajtának?

Matics Zsolt: Michael Scumacher volt az első, aki egy indiai fizioterapeutával segítségét kérte és rendszeresen elkísérte a versenyekre, de Ayrton Senna is komoly fizikai edzésmunkát végzett. Én is csak úgy gokartozhattam, hogy mellette edzésre kellett járnom és sokkal jobb volt úgy vezetni, hogy fittnek érzem magam. Persze manapság nagyon komoly edzésmunkát végez egy autó- vagy motorversenyző.
Michelisz Norbert is megfordult a Fit4Race edzéseken

Hogyan fejlődött az edzésprogram és kik voltak ebben segítségedre?

Matics Zsolt: A 6 éves fejlesztési ciklust egy komoly tudományos munka előzte meg. Ebben nagy segítségemre volt Dr. Peterkanits Máté a TF-ről, vele kezdtem az első vizsgálatokat és a cégben is partnerek vagyunk. Van egy módszer, vagy inkább elmélet, ez a best of you, ami azt szándékozik elérni, hogy mindig keresd a lehetőségét annak, hogy jobb ember és sportoló legyél. A tökéletes elérhetetlen, de a jobbra mindig lehet és kell törekedni, ezért a Fit4Race mellé létrehoztuk a Fit4YourBest oldalt, ez a Facebookon elérhető és mindenki számára hasznos írásokat tartalmaz.

Kik azok a versenyzők, akik megfordultak a Fit4Race edzésein?

Matics Zsolt: Szerencsésnek mondhatom magam, hogy már az elején olyan versenyzőkkel tudtam dolgozni, mint Michelisz Norbert, Herczig Norbert, vagy éppen Kancsár Feri a gokartosok közül, de jön a következő generáció is, mint Tassi Attila, Nagy Dani, Nagy Norbi és Szabó Zsolt. A ralikrosszból jött még Szabó Krisztián és Marton Gergő is. Miután megtapasztalták és kipróbálták az edzést, akkor tapasztalhatták saját magukon, hogy működik ez a fajta tréning, így ez a legfontosabb elem, hogy tényleg ad valamit a versenyzőnek.
Tassi Attila edzés közben

Egy példa: tavaly Salzburgban a TCR futamon Tassi Attila totálkárosra törte az autót, de másnapra vittek neki egy teljesen újat, amivel rajthoz tudott állni. A versenyen a 17. helyről rajtolt és 2. lett végül, köszönhetően annak is, hogy egy ilyen szituációt fejben és mentálisan is tud kezelni és jó eredményt elérni.

Az edzésprogram mennyire fix, vagy mindenkinél személyre szabott?

Matics Zsolt: Átmenetek vannak több, mint 60 versenyző jár edzeni hozzánk hetente, ez az autó- és motorsportot tekintve azt gondolom ez elég nagy szám. Rendszerben dolgozunk, de egyéni terveket is alkalmazunk. Ma már öten vagyunk a csapatban és egy saját fejlesztésű appot is használunk arra, hogy az adatokat elemezni tudjuk. Két fő forma van, a képességfejlesztés és a képességfejlesztés mixben, utóbbinál az adott izomcsoportot is fejlesztjük. Vizsgálatokat is végzünk, majd ezeket elemezzük. Amiket elsősorban fejlesztünk, az a stressztolerancia, megosztott figyelem, periférikus látás, szem-kéz koordináció, egyensúlyérzék, ezeket a gyakorlatokat mixeljük.
Tassi Attila a Hungaroringen

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőt illetően?

Matics Zsolt: Nemrég létrehoztuk a Fit4YourBest programot, ami a versenyzésen kívüli világnak szól. Irányt szeretnénk mutatni, hogy melyek azok a területek, ahol mindenki tud fejlődni. Fontos, hogy megtalálja mindenki azt, amiben előrelépéseket tud tenni, a rossz dolgokat pedig ki kell zárni. Vonatkozik ez a táplálkozásra, a mozgásra, életvitelre, megtalálni azt, amiben fejlődni lehet és kell. Azt vallom, hogy ami működik 250 km/h felett, akkor az a hétköznapi életben is működik.

Az interjút készítette: Porkoláb Bence